A valódi uralkodó kiemelkedik a létezők köréből – László András a hatalom és az uralom kapcsolatáról

“Ha hiányzik a szellemi fensőbbség, akkor az uralom valójában nem uralom, és az ebből következő hatalom bitorolt hatalom.” – László András a Hatalom és uralom című írásában taglalja a valódi uralom a hatalom felett gyakorolt befolyását, amiből egyértelműen kirajzolódik, hogy utóbbi csak a korábbi hatására lehet magasrendű.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A metafizikai tradicionalitásnak – mint létszemléletnek – állást kell foglalnia azokban a kérdésekben is, amelyek körében felmerül a világban megnyilatkozó szellem problémája. Ahogyan a szellem a világban megnyilatkozik, ahogyan érvényesül, vagy háttérbe szorul, az szorosan összefügg azzal a ciklicitással, amelyben az ember, a természet, a világ, és elsősorban a tudatiság részt vesz. Ez áthatja az embert, meghatározza az ember külső és belső világát, kivéve azokat a terrénumokat, ahol az ember az autonómiáját metafizikai alapállásából kiindulva megőrzi.

A szellem jelenléte a világban uralomként és hatalomként  nyilvánul meg. Az uralom és a hatalom alapvetően tradicionális kategóriák, és ugyanakkor ki vannak téve annak, hogy az antitradicionális erők ezeket megmásítsák, és a hatalom ál-formáját alakítsák ki, és olyan irányt adjanak ennek, amely a hatalom  és az uralom eredeti stabilitásával és eredeti mozgásával ellentétes.

Minden igazi uralom alapja a „suprematia”, a fensőbbség, ami csak reális (tényleges, igazi) szellemi fensőbbség lehet – a metafizikai eredet­tudat birtoklásából adódó fensőbbség. A leglényegesebb a „suprematia” megléte ebben a kérdéskörben. Ha a „suprematia” (a valóságos fensőbbség) nincs meg, akkor csak ál­uralom (pseudo­dominantia) valósulhat meg. Ha hiányzik a szellemi fensőbbség, akkor az uralom valójában nem uralom, és az ebből következő hatalom bitorolt hatalom. Az uralom a hatalomtól abban különbözik, hogy a hatalom felett áll és azt birtokolja. Ontológiai értelemben az indiai tradiciók bőven beszélnek erről, és a hatalmat sakti­nak nevezik (nőnemű szó), ami a világban működő mágikus hatalomnak felel meg. A sakta (hímnemű szó) a hatalom (a sakti) birtoklója. Az uralom a hatalom birtoklásából adódik. Az uralkodónak hatalma van, és uralkodói volta a valóságos fensőbbségen alapszik, vagyis azon, hogy szupremáciája van. Kiemelkedik a létezők és az emberek köréből, és ebből a fensőbbségből adódó uralma a hatalmat teljes mértékben birtokba tudja venni, és meg is tudja tartani. Az ál­uralom  (pseudo­dominantia) a hatalomból csak az erőszakot  tudja megtartani, azaz a hatalomnak a legkülsőségesebb formáját. Bitorolja a hatalmat, de nem a hatalom teljességét, hanem csak a legalacsonyabbrendű részét, az erőszakot. Semmiféle hatalombitorlás nem képzelhető el, amely a hatalom teljes terjedelmére kiterjedhetne. A bitorlás mindig a hatalom legkülsőbb és legalacsonyabb rendű formájára, aspektusára és eszköztárára irányulhat.

A szellem jelenléte a világban a centrum jelenlétének a tudatosítását jelenti. Tehát, ha a centrum (a középpont) tudata nincs jelen a világban, akkor a világ szellem­nélküli. A szellem a centrumtudatot jelenti az ember és az ember világának körében. A centrum és az axis – a középpont és a tengely – az, amin az uralomnak és a hatalomnak, és mindent betetőzően a szupremáciának alapulnia kell. Az uralkodó – lényege szerint – mozdulatlan, olyan, mint a középpont és a tengely. Ezért a végrehajtó hatalom  mindig alacsonyabb, mint az a hatalom, amelyet az uralkodó közvetlenül birtokol. A közvetlenül birtokolt hatalom az alapításra, a mozgatásra (mozgásra)  és a megállításra irányul. Jupiter Stator jelentése: „megállító Jupiter”. Ez a „megállító” egyszersmind alapítót is jelent, de magában foglalja a mozgatót is: mozgat és megállít. Lefekteti az alapokat, megteremti a szilárd bázist, és uralkodik. A szellemnek – mint primer metafizikai kifejeződésnek – a világban való megfelelője a monarchia, amikor az állam élén király, császár vagy fejedelem áll, aki a hatalom teljességének korlátlan birtokosa. Mindaz, ami horizontálisan és vertikálisan szimbolizálható, és ezen területekre kiterjed, a kezében van, azt teljesen korlátlanul birtokolja. Ahogyan Isten a létet birtokolja (a létben a lét uraként van jelen) úgy van jelen a lét földi foglalatában, az államban a király, az uralkodó, a monarcha. A tradicionalitásnak ki kell terjednie az élet különféle területeire, és ott meg kell mutatnia azokat a paradigmákat (mintákat), amelyek szerint a tradicionális állam felépülhet vagy létrejöhet.

Tudni kell, hogy a jelenkorban – a jövendőről nem is beszélve – ennek a felépítésnek a lehetősége végtelenül csekély. A tradicionális birodalmak teljes szellemi áthatottsága már Kr. e. VII.­VI.­V. sz. táján megszűnőben volt. Szellemi fellobbanások még voltak az ókorban és a középkorban is, amikor a tradicionális állam (ha nem is tökéletesen)  magvalósult. A Római Birodalom tradicionális birodalom volt, a későbbi Kelet­ és Nyugat­Római Birodalom szintén. A Karolingok által újjáélesztett Nyugat­Római Birodalom – Nagy Károly Birodalma – is tradicionális volt, ugyanígy a Német­Római Császárság is. Tradicionális állam volt Magyarország is a Turul­dinasztia – Árpád­házi uralkodók idején – párhuzamosan a Szász­dinasztia, majd a Hohenstaufok Német­Római Birodalmával.

Keleten ezek sokkal inkább megőrződtek, ha e tekintetben a kínai, de még inkább a japán császárságra gondolunk, ahol az uralkodói jelenlét egészen a legutóbbi időkig megnyilvánult. A monarchia legmagasabb formája az Isten­Királyság, amikor az istenség – mintegy Avatára­ként (alászállóként) – megjelenik a világban és elfoglalja a Világ­Király pozícióját. A Világ­Királyét, aminek a neve a szanszkritban Cakravarti, vagyis a  „kerék forgatója”. A „kerék forgatója”, a „kerék ura” csak az lehet, aki a Centrumban van, és a Centrumból kiemelkedik. Az Isten­királyt felváltja a szakrális király, akinek a küldetése az Égből, az Égtől ered. Ezután jönnek létre azok a királyságok, amelyek Isten kegyelméből királyságok. Ez már lefokozódás, de ebben még jelen van a szellem, él és működik. Azután már azok a formációk következnek amelyekből ezek az erők már hiányoznak, és létrejön az az államforma, amely demonstrációja a szellem ki­nem­fejeződését képviseli. Azt reprezentálja, hogy nem  a szellem (az ég, a transzcendencia) reprezentánsa. A köztársaság ilyen államforma.

A tradicionalitás – bár elsősorban nem a földi területekkel foglalkozik – nagyon határozottan állást foglal a világgal kapcsolatos kérdésekben is. Ugyanis a világnak biztosítania kell az individuumok számára a szellemhez (az eredethez) való visszajutást, visszakapcsolódást. Az állam ezért a szellemi világ lenyomata, ugyanakkor paradigmája, amiben kifejeződik a szellemi világ belső rendje, s amely megadja a mintát ahhoz, hogy milyen világot építsen fel önmagában és önmaga körül az ember. Az uralom, amely szupremácián alapul, és amely a hatalmat birtokolja, csak autokratikus, arisztokratikus, és theokratikus lehet. Az autokratikus azt jelenti, hogy az uralkodó önmagára alapozott korlátlan hatalommal rendelkezik. Az arisztokratikus azt jelenti, hogy a legjobbak uralma érvényesül. A theokratikus azt jelenti, hogy az arisztokrácia és a theokrácia az eredetét az istenség létéből vezeti le, s hogy az autokratában az isteni princípium működik, s hogy az autokrata az isteni princípiumot fejezi ki minden tekintetben, s az arisztokrácia az isteni uralomtól áthatva jeleníti meg a legjobbak uralmát. A theos istent jelent, az aristos a jót, a legjobbat, az agathos felsőfokát jelenti, az auto önmagát. A theokrateia és theokratia (theocratia) az aristokrateia és aristokratia (aristocratia) s az autokrateia és autokratia (autocratia) görög és greko­latin formák. Ezek jelentik azt a bázist, amely a szellemhez való visszaemelkedést lehetővé teszi. A démos­nak, a népnek az uralma a démokrateia vagy démokratia (democratia). A „demokrácia” még abban az esetben is lefokozást és lefokozódást jelent az előbbiekhez képest, ha a démos­ban egy igazi szellemi méltóság nyilatkozik meg. De rendszerint nem nyilatkozik meg, és a démos rendesen nem több, mint tömeg. Ma lépten­nyomon – minden politikai irányzat a demokratizmus nevében akar beszélni, és ennek igenlését és fokozását jelöli meg céljaként. A szellemiség szempontjából a demokrácia és a demokratizmus elvetendő. A szellem, a tradicionalitás szempontjából a demokratizmusnak semmiféle létjogosultsága nincs. Az Uralkodónak egyetlen kötelessége van – ez is önmagából adódó s nem egy elv követése – az, hogy ne a nép ellenében uralkodjék. De nem kell a nép nevében uralkodnia, mert a nép mérhetetlenül alatta áll az igazi Uralkodónak.

Folytatjuk…

Julius Evola, aki “a csúcsot választotta, magában tüzet gyújtott, és másokat is erre hívott”

Szép beszéd – halott üzenet? – Buji Ferenc az igehirdetés válságáról

(László András: Hatalom és Uralom c. írása nyomán – Szent Korona Rádió)