péntek, február 6, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Borsodi szitu – Nem kapott cigit, ezért felgyújtotta barátját, de nem akarta megölni!

Nem ismert a férfi etnikai hovatartozása, de a körülményekből kikövetkeztethető. Az alkalmi munkából élő borsodi tag lelocsolta benzinnel, majd felgyújtotta barátját, mert az nem adott neki cigit. Nem akarta megölni, de majdnem sikerült neki.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt a férfit, aki benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját, mert az nem adott neki cigarettát.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott azt állította, hogy az erdészeti munkán veszett össze a barátjával.

Állítása szerint kapott a barátjától egy pofont, és ettől olyan dühös lett, hogy benzint locsolt rá. Elmondása szerint semmiképp sem akarta kioltani a barátja életét, és nagyon sajnálja és megbánta a történteket

– mondta az ügyész.



A vádirat szerint, a borsodi településeken lakó alkalmi munkákból élő vádlott tavaly júniusban kereste fel barátját egy közös borozás után. Együtt elmentek a helyi kocsmába, zárás után pedig a terhelt házában italoztak tovább. Hajnalban a férfi cigarettát kért barátjától, aki nem tudott adni, emiatt összevesztek.

A vádlott felvette a szobában lévő benzinnel megtöltött flakont, az üzemanyaggal lelocsolta a barátját majd öngyújtójával meggyújtotta. Az áldozat ruhája azonnal meggyulladt, ezért megpróbálta eloltani a tüzet és levenni az égő ruhadarabokat. A vádlott ezt látva egy vödör vízzel öntötte le az áldozatát, majd – miután észrevette a ház előtt álló szomszédokat – a hátsó ablakon kimászva elmenekült.

Az áldozat másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett és közvetlen életveszélyes állapotba került, a korán megkezdett orvosi kezelés nélkül meghalt volna. Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a letartóztatásban lévő elkövetőre, azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye vezeti a falopási listát

Emberi fejet találtak Lyukóban

Teresztenye: a borsodi falu, ahol kiszűrik a cigányokat

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Az egyházi iskolák a francia állam fő ellenségei

Úgy tűnik, hogy Franciaországban nem a migránsok, hanem az...

Ellenállás az ukrán kényszersorozással szemben: Rálőtt egy kisbuszra, amelyben a toborzó központ katonái ültek

Ukrajnában egyre komolyabb ellenállás mutatkozik a kényszersorozás ellen. Egy...

Beismerte Imane Khelif, hogy férfi kromoszómája van

Az algériai bokszoló, Imane Khelif megerősítette, hogy Y-kromoszómával rendelkezik,...

Terrorizálják a zsidók a palesztinokat a rafahi átkelőnél

Nemrég újra megnyitott a rafahi átkelő, így több palesztin...

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Kategóriák

Az egyházi iskolák a francia állam fő ellenségei

Úgy tűnik, hogy Franciaországban nem a migránsok, hanem az...

Beismerte Imane Khelif, hogy férfi kromoszómája van

Az algériai bokszoló, Imane Khelif megerősítette, hogy Y-kromoszómával rendelkezik,...

Terrorizálják a zsidók a palesztinokat a rafahi átkelőnél

Nemrég újra megnyitott a rafahi átkelő, így több palesztin...

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Hazatérhet az első huszár hadosztály elveszettnek hitt, iratokkal teli ládája

A régészek már eltűntnek hitték az első magyar huszárezred...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55