Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
kiközösítették az AFD-t

Hiába támogatják a németek a pártot, kizárták a politikából az AFD-t

Bár parlamenti ereje megkétszereződött a pártnak, a Bundestag Bizottsága az AFD jelöltjeit egytől egyig elkaszálta – írta meg a Magyar Jelen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Noha a CDU/CSU konzervatív pártszövetség után az AfD rendelkezik a legtöbb parlamenti mandátummal, és országos támogatottsága is töretlen, a Bundestag bizottságai közül egyet sem vezethet – írta meg az Infostart.

A lap felidézi, hogy a február végi előre hozott parlamenti választások nyomán a Bundestag képviselőinek száma a korábbi 735-ről 630-ra csökkent. Az AfD ugyanakkor a szavazás eredményeként megkétszerezte korábbi mandátumainak számát. Így az új parlamentben immár 152 képviselővel van jelen. Egyedül a győztes CDU/CSU előzi meg 208 képviselői hellyel, míg a konzervatívok koalíciós partnerének, a korábbi vezető kormánypártnak, a szociáldemokrata SPD-nek mindössze 120 mandátum jutott.

A radikális jobboldali párt kiközösítése az eredmények ellenére már a Bundestag alakuló ülésén megkezdődött. Megválasztották a parlament új elnökét és további öt alelnököt. Majd az egyik alelnöki posztra az AfD is aspirált, de a többi párt vétót emelt ez ellen. Az AfD hiába tiltakozott, esélye sem volt a támogatottságának megfelelő poszt megszerzésére.



Elkaszálták az AfD jelöltjeit

Még inkább felerősödött az AfD-ellenes hangulat az után, hogy a kölni székhelyű alkotmányvédelmi hivatal a pártot „bizonyítottan szélsőségesnek” minősítette. Miután a párt vezetői – Alice Weidel társelnökkel az élen – a kölni közigazgatási bíróságnál fellebbeztek a határozat ellen, a hivatal egyelőre talonba tette azt.

Több meghatározó konzervatív politikus is szót emelt az AfD politikai kiközösítése ellen, és a párbeszéd szükségességét hangoztatta. Sőt az alkotmányvédelmi hivatal döntése ellen érvelt Friedrich Merz kancellár is, de a tűzfal továbbra sem átjárható. Ezt bizonyította most az, hogy a képviselők ezúttal azt utasították el, hogy az AfD a Bundestag bizottságai közül bármelyiket is vezethesse, jelöltjei egytől egyig elbuktak.

A parlament 24 bizottsága közül a párt hat bizottság, köztük a jogi, a belügyi, a munkaügyi, továbbá a pénzügyi bizottság vezetését pályázta meg. Jelöltjeiket azonban kivétel nélkül elkaszálták. Az AfD emlékeztetett arra, hogy a radikális jobboldali párt a korábbi törvényhozási ciklusban sem kapott bizottsági elnöki tisztséget, csakhogy azóta parlamenti ereje megkétszereződött.

Az AfD két társelnöke, Alice Weidel és Tino Chrupalla tiltakozott a diszkrimináció ellen, és a többi parlamenti csoportot „pártpolitikai önkénnyel” vádolták. A CDU visszautasította a bírálatot, azt hangoztatva, hogy a jelöltállítás valamennyi parlamenti párt „demokratikus joga”.

A szélsőballal nem ilyen „finnyásak”

Elemzők szerint az AfD-jelöltek elutasítására számítani lehetett. Több forrás szerint mind a CDU, mind az SPD frakcióvezetői az érintettek elutasítására hangolták képviselőiket. Egyelőre annyi ismert, hogy a külügyi bizottságot az egykori kancellárjelölt, a CDU-s Armin Laschet vezeti, és párttársa, Thomas Röwekamp került a védelmi bizottság élére.

Az SPD társelnöki posztjától leköszönő Saskia Esken az oktatási és családügyi bizottságot vezetheti. Zöldpárti politikus került az európai ügyek bizottságának élére, míg a Baloldali Párt (Die Linke) a környezetvédelmi bizottságot vezetheti.

Mégsem minősül szélsőséges szervezetnek az AFD

Május elején adtuk hírül, hogy a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal felfüggesztette az AfD alkotmányellenesnek és szélsőséges szervezetnek minősítését.

Mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint (egyelőre)

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/02/24/nemetorszag-a-valasztasi-eredmenyek-szerint-a-cdu-nyert-az-afd-a-masodik/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/05/11/bjorn-hocke-az-afd-politikusa-nem-unnepli-majus-8-at/

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.