szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hamarosan Magyarországra érkezhet a Japán uralkodó

A Sándor-palota közleménye szerint a munkalátogatáson Japánban tartózkodó Sulyok Tamást személyesen fogadta Naruhito császár, Japán 126. uralkodója. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A találkozót követően a köztársasági elnök elmondta, Naruhito császár személyében a magyar kultúra és a zene iránt érdeklődő, őszinte és érzékeny embert ismerhetett meg.

Mint arra a magyar államfő emlékeztetett: Magyarország 1869 óta tart fenn diplomáciai kapcsolatot Japánnal, a mostani látogatás célja ennek a 156 éve tartó értékes és elkötelezett kapcsolatnak a megőrzése és megerősítése.

Sulyok Tamás szerint a két nemzet közötti kölcsönös tisztelet és baráti bizalom – amely évtizedek óta jellemzi a két ország kapcsolatát – biztos alapot jelent a kétoldalú együttműködés további fejlődéséhez, mind a kultúra, mind pedig a gazdaság különböző területein.

A köztársasági elnök úgy látja, hogy a magyar és a japán nép közötti lelki rokonság különleges kapcsolat. Kiemelte: Keleti gyökerű nemzetként mi, magyarok, mindig is közel éreztük magunkhoz a japán kultúrát és embereket.

Sulyok Tamás megerősítette a japán uralkodó Magyarországra szóló hivatalos meghívását, amelyet Naruhito császár örömmel fogadott.

A köztársasági elnök egyeztetést folytat Magyarországon is jelen lévő japán vállalatok vezetőivel és befektetői csoportok képviselőivel, majd találkozik Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel.

Sulyok Tamás nem kegyelmez: Senkinek nem járt az elnöki kegyelem

( Mandiner nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Betelik a pohár a lengyeleknél? Nem kérnek az ukrán menekültekből?

Lengyelország két részre szakad ukrán kérdésben? Az egyik fele...

Elege van az USA-nak abból, hogy ők védik Európát?

Miközben Európa Amerika bábjává vált a második világháború után,...

A pénz digitalizálása fegyverként használható – Letiltották az AfD számláit

Novemberben több német szövetkezeti bank megszüntette az Alternative für...

Katonai drónok üldözték Zelenszkij repülőgépét Dublinban

Négy nagy méretű katonai drón üldözte Volodimir Zelenszkij elnök...

Kategóriák

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55