hétfő, december 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiderült, hogy ki lesz Polt Péter utódja

A nemrég távozó Polt Péter utódja nagy valószínűséggel Nagy Gábor Bálint lesz, őt jelölte Sulyok Tamás a pozícióra. Ugyan az Országyűlésnek is meg kell őt választania, azonban a kétharmados Fidesz kormányzat mellett aligha számíthatunk másra.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyészt, illetve a PPKE egyetemi oktatóját a következőképpen jellemezte Sulyok: „A jelölt széleskörű büntető jogalkalmazási tapasztalattal és az igazságszolgáltatás működésének többszempontú ismeretével rendelkezik. Jogi pályáját büntetőbíróként kezdte, majd hosszabb idő óta különböző ügyészi beosztásokban folytatta, büntetőjogi gyakorlati tapasztalatát elméleti síkon, egyetemi oktatóként is hasznosítja”.

Sulyok azután nevezte meg jelöltjét, hogy konzultált az igazságszolgáltatásban érintett jogászi hivatásrendek vezetőivel. Nagy Gábor Bálint ügyészi pályafutásának egyik legismertebb ügye az volt, hogy ő képviselte a vádhatóságot a lúgos orvos ügyében.

Sulyok Nagy Gábor Bálint kinevezéséről az Országgyűlés részére beterjesztett javaslata a parlament honlapjára is felkerült. A dokumentumban szereplő szakmai önéletrajzból kiderül, hogy Nagy 2012 óta dolgozik a Legfőbb Ügyészségen – 2020-ig a Büntetőirósági Ügyek Főosztályán, azóta a Legfőbb Ügyészség Kabinetnél dolgozott, itt tavaly decemberben Polt kabinetfőnökének, idén áprilisban pedig emellé főosztályvezető ügyésznek nevezték ki.

Polt Péter szerdán a Sándor-palotában, személyesen adta be lemondását Sulyoknál, az ügyészségi tájékoztatás szerint június 9-én szűnik meg legfőbb ügyészi mandátuma. Polt várhatóan alkotmánybíróként folytathatja pályafutását.

Magyar Péter már jóval a bejelentések előtt kész tényként állította, hogy Orbán Viktor hamarosan leváltja Poltot, az utódja pedig Tuzson Bence jelenlegi igazságügyi miniszter lesz. Másnap az ügyészség és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is tagadta, hogy a kormány leváltaná a legfőbb ügyészt, hiszen erre nincs is lehetőségük. Hadházy Ákos liberális országgyűlési képviselőhöz is eljutott a legfőbb ügyész távozásának a híre. Az ő információi szerint azonban nem Tuzson Bence, hanem Rétvári Bence államtitkár lehet Polt Péter utódja.

Polt Péter esetleges lemondásáról már régóta pletykáltak, és ezt a gyanút erősítette az Alaptörvény tavaly év végi módosítása is, amely lehetővé tette, hogy a legfőbb ügyészt ne kizárólag az ügyészek közül választhassák meg – Sulyok Tamás most azonban úgy tűnik nem élt ezzel a lehetőséggel, mégis ügyészt jelölt a posztra.

Felfelé bukik: Polt Péter narancsos végrehajtót jelölik alkotmánybírónak

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

A nemrég lemondott Jermak helyére kinevezett Umerov is érintett lehet az ukrán korrupciós botrányban

Zelenszkij egyik legfontosabb szövetségese, Andrij Jermak nemrég mondott le,...

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek...

Közösen tüntettek a szélsőjobb ellen a libsik és az antifák Horvátországban

Néhány ezer libsi és antifák tüntetett vasárnap  több helyen...

Kategóriák

Nagyszabású ellenőrzést tartott a Fogyasztóvédelmi Hatóság, 25 gyrosozót bezárattak

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt...

Végzetes pofon – Meghalt egy férfi a belvárosi Morrison’s 2-ben

A Morrison’s 2 nevű belvárosi szórakozóhelyen két férfi összeszólalkozott,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55