szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb TikTok trend miatt áll a bál az iskolákban: a gyerekek felgyújtják a laptopokat

Az eset Amerikában történt, ahol se a telefonok nincsenek kitiltva az iskolákból, sőt laptopokat, notebook-okat is használnak a diákok.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Connecticut államban több középiskolát is evakuálni kellett, miután a diákok egy új TikTok-kihívást teljesítve különböző tárgyakat, például rugókat, vagy grafitot dugtak az iskolai Chromebookok USB-csatlakozóiba. Ezzel azt akarták elérni, hogy szándékosan rövidzárlatot idézzenek elő – írja az NBC. Az akció következtében több eszköz füstölni kezdett, némelyik fel is gyulladt, ami miatt Newingtonban, Cromwellben és Derbyben is kiürítették a helyi intézményeket.

Mint Dr. Maureen Brummett, a helyi intézmények felügyelője nyilatkozta, eleinte egy füstölő Chromebookról értesítették. De csak hosszabb vizsgálatok után tudták meg, hogy nem meghibásodásról van szó, hanem a diákok direkt okoztak kárt.

„A Chromebookok drágák, és egyre csak drágulnak, így ha egy diák szándékosan tesz tönkre egyet, az ő felelőssége, hogy kicserélje. Van egy biztosítási programunk, de az nem fedezi a szándékos károkat”

– mondta Brummett.

DJ Zordon, Newington tűzoltóparancsnoka szerint a terem megtelt füsttel, amikor a helyszínre érkeztek, ez pedig veszélyes, mivel a füst mérgezővé válik, ha a kigyulladó elemek elégnek.

„Ez több mint egy trend. Rengeteg zavart okoz. Az iskolát ki kell üríteni, a tűzoltók a helyszínre sietnek, ez pedig erőforrásokat vesz el minden más vészhelyzettől, ami abban az időben esetleg történik”

– mondta a parancsnok.

Az iskolák szigorú büntetéseket ígérnek: vandalizmus és gyújtogatás miatt akár rendőrségi eljárás, felfüggesztés vagy kirúgás is várhat az elkövetőkre. Az esetek során senki nem sérült meg, de a laptopok és az iskolai bútorok megrongálódtak.

A TikTok káros!

Nem véletlenül döntött úgy több ország, hogy betiltják a TikTok alkalmazás használatát. Sokan az erőszakos tartalmak miatt döntöttek így, de az őrült trendek lavina szerű terjedése is ugyanolyan káros!

“Olyan mérgező és addiktív, mint a cigaretta”: az EU a Tiktok Lite betiltásával fenyeget

Albánia betiltja a TikTok-ot, mert az erőszakot vált ki a gyermekekből

Banglades betiltja a WhatsAppot, az Instagramot, a YouTube-ot és más közösségi oldalakat is

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55