szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

India megtámadta Pakisztánt, kitört a háború

Miután két hete folyamatosan forrósodott a helyzet, most India és Pakisztán között valóban kitört a háború. Az éjszaka folyamán India bejelentette, hogy Kasmír teljes területét uralma alá akarja venni, hogy az ott tartózkodó “terrorista” sejteket és infrastruktúrát felszámolja, és ezzel egyidőben rakétacsapásokat mért Pakisztánra. Pakisztánban eddig legalább 26 civil áldozat van, ugyanakkor 3 indiai vadászgépet lelőttek. Fontos figyelembe venni, hogy mindkét ország atomhatalom.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Rakétákkal támadta meg szerdára virradóra India a Kasmír régió Pakisztán által ellenőrzött területét. A csapások a híradások szerint legalább tizenkilenc ember életébe kerültek, egy gyerek is van a halottak között. Harmincnyolc sebesültről szintén beszámoltak. Pakisztán háborús cselekménynek nevezte az eseményt. A Reuters szerint a pakisztáni hadsereg közleménye szerda reggel már huszonhat civil áldozatot említett. Az indiai rendőrség szerint pedig 10 ember halt meg a pakisztáni támadásokban.

A rakéták hat helyen csapódtak be a Pakisztán által igazgatott Kasmírban és az ország keleti Pandzsáb tartományában, legalábbis Ahmed Sarif altábornagy, pakisztáni katonai szóvivő első közlése szerint. Az indiai védelmi minisztérium szerint viszont a csapások legalább kilenc olyan helyszínt céloztak, „ahol India elleni terrortámadásokat terveztek”.

India azt állítja, a katonai csapás olyan létesítményt ért, amelyet az áprilisi kasmíri terrortámadással kapcsolatban álló fegyveresek használtak, akik turistákat öltek meg a régió India által ellenőrzött területén. Az indiai hadsereg szerint három civil meghalt, amikor a pakisztáni csapatok „önkényes tüzeléshez folyamodtak”. Ez alatt lövéseket és tüzérségi támadást értettek, azon a kasmíri ellenőrzési vonalon, amely a két ország közötti de facto határt jelenti és a nemzetközi határon. Azt mondta, hogy „arányos módon válaszol”.

Szindur-hadművelet

India „Szindur-hadműveletnek” nevezte az általa indított akciót. A „szindur” a házas hindu vallású férjezett asszonyok által viselt vörös szépségfoltot jelöli. Az elnevezés nyilvánvaló utalás azokra az özvegyekre, akik az április 22-én, a kasmíri régió India által ellenőrzött területén elkövetett terrortámadásban vesztették el a férjüket.

Iszlámábád közölte, hogy hat pakisztáni helyszín volt a célpont, és összesen huszonnégy becsapódást észleltek különböző fegyverekből.

Nem sokkal az indiai csapások után repülőgépek zuhantak le két faluba az India által ellenőrzött Kasmírban. A pakisztáni állami televízió biztonsági forrásokat idézve közölte, hogy a légierő megtorlásul öt indiai repülőgépet lőtt le, de további részleteket nem közöltek. A pakisztáni külügyminisztérium szerint az indiai erők India légteréből indították a csapásokat.

India és Pakisztán évtizedek óta egyaránt atomhatalom. A szomszédos országok között a feszültség az áprilisi terrortámadás óta növekedett. India azzal vádolta meg a szomszédját, hogy a támogatta a turisták elleni támadást, Iszlámábád azonban tagadta ezt.

Sehbáz Sarif pakisztáni miniszterelnök elítélte a szerdai indiai légicsapásokat. Úgy fogalmazott, hogy az álnok ellenség gyáva támadásokat hajtott végre, és közölte, hogy megtorlásra készül. A pakisztáni miniszterelnök egyúttal szerda reggelre összehívta a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését.

Az Associated Press által megszólaltatott Dél-Ázsia-szakértő, Michael Kugelman szerint évek óta ez volt az egyik legintenzívebb csapás India részéről riválisa ellen, és Pakisztán válasza „minden bizonnyal szintén ütős lesz”.

Két erős hadsereg ez, amelyek még a nukleáris fegyverek elrettentő ereje ellenére sem félnek jelentős mennyiségű hagyományos katonai erőt bevetni egymás ellen

– fogalmazott az elemző, aki szerint „az eszkalációs kockázatok valósak. És könnyen fokozódhatnak, méghozzá gyorsan.”

Stephane Dujarric, az ENSZ szóvivője kedden késő este közleményben tudatta, hogy Antonio Guterres főtitkár „maximális katonai visszafogottságra” szólította fel mindkét országot.

Szelfivideóra vette az indiai férfi, ahogy kitört a lövöldözés Kasmírban – De ő nem vette észre (+VIDEÓ)

India 36 órán belül megtámadhatja Pakisztánt?

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55