vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Izrael válaszcsapást mért a húszikra

Izrael megbosszulta Tel-Aviv elleni bombázást, rakétákat küldtek egy jemeni betongyárra. A cionisták szerint ez Iránt is megbéníthatja.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Izrael a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőterének térségét ért támadást követően hétfőn válaszcsapást mért a jemeni húszi lázadók állásaira többek között Hodeida kikötőjében – közölte az izraeli hadsereg. Az ynet hírportál szerint a légicsapás az Egyesült Államokkal összehangolva történt.

Szerintük a csapások mind katonai, mind pénzügyi értelemben meggyengítik az Irán hátszelét élvező lázadókat, főleg úgy, hogy a nyugati fekvésű Hodeida kikötőjét iráni fegyverek szállítására használják.

Izrael a várostól 50 kilométerre keletre található Badsilban is csapást mért egy betongyárra, amit katonai létesítmények építéséhez használtak a felkelők. A szemtanúk erős robbanásokról számoltak be, mondván, hogy lángokat és füstöt láttak a betongyárból felszállni, ahová több mentőautót is riasztottak.

Az elmúlt másfél hónapban huszonhat ballisztikus rakétát indítottak Izrael ellen Jemenből, amelyeket sikerült még a levegőben elfogni, de a vasárnap délelőtti huszonhetediket már nem. A rakéta becsapódását követően számos légitársaság hosszabb-rövidebb időre lemondta izraeli járatait. Akkor Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök határozott fellépést ígért, és közölte, hogy Izrael csatlakozni fog az Egyesült Államokhoz a jemeni húszi csoport elleni fellépésben.

Jemeni rakéta csapódott be a Ben Gurion repülőtér közelében (VIDEÓ)

(HVG nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55