szerda, május 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Izrael beismerte: Ők győzték meg Szijjártót, hogy lépjünk ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Mint tudott, a Nemzetközi Büntetőbíróság az izraeli miniszterelnökre nemzetközi elfogatóparancsot kért, majd ezután nem sokkal Magyarország – kimutatva izraeli gazdájához való hűségét – ki is lépett a bíróságból. Az izraeli külügyminiszter pedig nem is titkolja, hogy ő győzte meg Szijjártót a kilépésről – számol be róla a Kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A budapesti parlament plénuma két nappal ezelőtt általános vitát folytatott hazánknak a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépéséről szóló kormányzati törvényjavaslatról. Az előterjesztő, Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter a kilépési szándékot a többi között az ICC „átpolitizált” működésével kapcsolatos kifogásokkal indokolta. Az izraeli sajtó viszont azt állítja, hogy Gideon Száár zsidó külügyminiszter az elmúlt hónapokban többször is egyeztetett Szijjártó Péterrel Magyarország kiválásáról.

Az ellenzéki pártok (az egyetlen Mi Hazánk kivételével) vezérszónokai természetesen bírálták a kormány kilépési szándékát, ám álszent, sunyi módon egyikük sem említette meg, hogy a kormány ezt az elhatározást valójában csak azután hozta meg, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a háborús bűnös, emberiségellenes bűncselekményekkel vádolt Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök, illetve Joáv Galant izraeli hadügyminiszter ellen.

Jellemzően Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője is azzal érvelt az általános vita folyamán, hogy Orbán Viktor a szintén háborús bűnökkel vádolt Vlagyimir Putyin orosz elnök védelmében kívánja Magyarországot kiléptetni a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A DK-s politikus azonban „elfelejtette”, hogy Putyin ellen már több mint két évvel ezelőtt, 2023 márciusában kiadták az elfogatóparancsot, de Orbán Viktornak akkor s jóval utána eszében sem volt kiléptetni Magyarországot a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A kilépésről a magyar miniszterelnök csak a Likud-vezér elleni elfogatóparancs kiadása után döntött. De akkor aztán azonnal.

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője volt az egyetlen, aki ki merte mondani: a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló mostani döntést a kormány nem a magyar emberek érdekében, hanem Orbán Viktor miniszterelnök barátja, Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök és a Fidesz testvérpártja, a Likud érdekében hozták meg.

Toroczkai a parlamenti vitában szégyenteljesnek nevezte, hogy a parlamenti pártok felszólalói közül senki nem mondta ki a tényt: Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnököt több tízezer palesztin civil, köztük 18 ezer gyermek meggyilkolásával vádolják, tehát háborús bűnös. Az izraeli kormány elképesztő háborús bűncselekményeket követ el, s a gyermekáldozatok száma igen magas a Gázai övezetbeli véres katonai beavatkozás során – emlékeztetett a Mi Hazánk parlamenti frakcióvezetője.

A kormány „természetesen” tagadja, hogy a Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök és Joáv Galant, korábbi izraeli hadügyminiszter (viccesen: védelmi miniszter) ellen kiadott elfogatóparancs miatt döntött volna a Nemzetközi Büntetőbizottságból történő kilépésről. Csakhogy az izraeli sajtó híreiből, izraeli politikusok köszönetnyilvánításaiból egyértelműen kiderül, hogy Orbán Viktor miért csak most, több mint két évvel a Vlagyimir Putyin ellen kiadott elfogatóparancs után döntött a kilépésről.

A Jediot Áháronot, a legolvasottabb izraeli napilap honlapján 2025. április 29-én kiemelt gyorshírként, „Magyarország: A Parlament megszavazta a hágai Bíróságból való kilépést” címmel ezt olvashattuk:

Magyarország Parlamentje megszavazta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépést. Gideon Száár (izraeli) külügyminiszter így értékelte a szavazást, mondván:

„Köszönet neked, Magyarország az erkölcsös és világos állásfoglalásodért!”

A mako.co.il, Izrael vezető hírportálja még korábban, 2025. április 3-án „Magyarország nemes gesztusa Netanjáhunak: bejelentették az ország kilépését a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságból” címmel a többi között ezt írja:

Néhány órával azután, hogy Netanjáhu gépe landolt Budapesten, a magyar kormány hivatalosan bejelentette, hogy megkezdi a Bíróság elhagyására irányuló folyamatot. Orbán már a Netanjáhu elleni elfogatóparancs kiadása után meghívta Budapestre, ahol ma reggel vörös szőnyeggel és nagy tiszteletadással fogadták.

Gideon Száár (izraeli) külügyminiszter a ma kiadott közleményében köszönetet mondott Orbán Viktornak és kormánya tagjainak (amiért Magyarország bejelentette kilépési szándékát). A közleményben Száár közölte még, hogy a kilépési folyamatról legutóbb részletesen tárgyalt hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel. (Magyarán: Szijjártó a Netanjáhu elleni elfogatóparancs kiadása után egyeztetett az izraeli külügyminiszterrel.)

A c14.co.il izraeli hírportál 2025. április 29-én, „Drámai lépés Magyarországon: a Parlament megszavazta az ország kilépését Hágából” (sic!) címmel a többi között ezt írja:

Gideon Száár (izraeli külügyminiszter) így reagált (a Magyar Parlament szavazására): “Köszönet neked, Magyarország az erkölcsös és világos állásfoglalásodért!”.

A (parlamenti) döntés az után született, hogy röviddel Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök Budapesten, Magyarország fővárosában tett látogatása után, április 3-án Magyarország bejelentette a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépési szándékát. Netanjáhu beszédet mondott magyar kollégája mellett, s kijelentette: az európai országnak (Magyarország) az ICC-vel kapcsolatos állásfoglalása nem csak Izraelnek, hanem az egész világ számára fontos.”

A Maarív izraeli napilap honlapja 2025. április 29-én a többi között ezt írja:

Mintegy egy hónappal ezelőtt, az izraeli miniszterelnök hivatalos látogatásának kezdetével párhuzamosan Magyarország bejelentette, hogy elhagyja a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságot.

Az elhagyás hátterében Száár (izraeli) külügyminiszter és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Magyarországnak a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésére vonatkozó akciói állnak. (A nyakatekert megfogalmazás lényege: az izraeli külügyminiszter több ízben is ösztökélte Szijjártót Magyarország kilépésére.)

Száár külügyminiszter többek között háromszor találkozott Szijjártóval (egy ízben Száár magyarországi látogatásakor), s ezen kívül sok telefonbeszélgetést is folytattak ebben a témában.

Az ICC elhagyására vonatkozó (parlamenti) döntés után Gideon Száár külügyminiszter ezt írta az X-fiókjában:

„Üdvözlöm Magyarország fontos döntését, hogy elhagyja az ICC-t. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és én részletesen foglalkoztunk ezzel a témával az utóbbi hónapokban. Köszönet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, s köszönet Magyarországnak az Izrael, az igazság alapelvei és a szuverenitás melletti erkölcsös, világos és erős állásfoglalásáért.”

Izraeli csicskaország: kilépünk a Nemzetközi Büntetőbíróságból Netanjahu kedvéért

Nem lehet itthon érvényt szerezni a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának, de Orbán ki is lépne belőle

Nemzetközi Büntetőbíróság: törvénytelen, hogy Izrael megszállva tartja a ’67-ben elfoglalt területeket

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

A nyílt utcán meggyilkolták Portnovot, a volt ukrán elnök tanácsadóját

2022 óta Spanyolországban tartózkodott Andrij Portnov. Épp a gyermekeit...

Dugin: Putyin-Trump szövetség az Európai Unió ellen

Alexander Dugin értékelte az orosz-ukrán háború potenciálisan létrejöhető békéjét....

Természetvédelmi és műemlékvédelmi szempontok megsértése miatt nem épülhet új Duna-híd Vácnál

A három tervezett nyomvonal közül egyik sem volt megfelelő....

Pénzbeli haszon miatt végeznek nemátalakító műtéteket gyerekeken az amerikai orvosok

Gyakorlattá vált az amerikai szakorvosok körében, hogy etikai megítélés...

A magyartalan keresztnevek ellen is fellép a kormányzat?!

Az Országgyűlés tárgyalja a javaslatot, amely szerint a kultúráért...

Kategóriák

A nyílt utcán meggyilkolták Portnovot, a volt ukrán elnök tanácsadóját

2022 óta Spanyolországban tartózkodott Andrij Portnov. Épp a gyermekeit...

Dugin: Putyin-Trump szövetség az Európai Unió ellen

Alexander Dugin értékelte az orosz-ukrán háború potenciálisan létrejöhető békéjét....

Pénzbeli haszon miatt végeznek nemátalakító műtéteket gyerekeken az amerikai orvosok

Gyakorlattá vált az amerikai szakorvosok körében, hogy etikai megítélés...

A magyartalan keresztnevek ellen is fellép a kormányzat?!

Az Országgyűlés tárgyalja a javaslatot, amely szerint a kultúráért...

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított Tseber Roland

Sarokba szorított patkányoknak nevezte a Fideszt a Magyaroroszágról kiutasított...

Csilipaprikás prosztata viszgálatot kapott egy rab a tiszalöki börtönben

Megdöbbentő eset miatt emeltek vádat négy BV dolgozó ellen....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55