péntek, május 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Se előre, se hátra – mi lesz Rákosrendezővel?

Egy helyben toporgás megy Rákosrendező ügyében. A miniszter nem válaszol a levelekre, emellett még mindig súlyos összegek hiányoznak a vételárból. Továbbá áprilisban igen rejtélyes módon égni kezdett az a hulladék, amelyet súlyos pénzekért a fővárosnak kellett volna elszállítania…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Több mint két hónap telt el azóta, hogy az összes kormányzati kérdést az Építési és Közlekedési Minisztérium hatáskörébe rendelte Orbán Viktor miniszterelnök. A döntés értelmében a tárca feladata az adásvételi szerződés megkötése, illetve a tulajdonjog bejegyezése utáni tárgyalások levezénylése a fővárossal „a jó megállapodás és az együttműködés reményében”. Lázár János tárcavezető akkor bejelentette, hogy külön miniszteri biztost nevez ki a feladatra, ám ez a mai napig nem történt meg. A miniszter, illetve az ÉKM még csak nem is válaszol a a fővárosi önkormányzat leveleire. Holott Lázár azt ígérte, hogy a fejlesztést támogatják.

„A múlt héten megkezdődtek a szakmai egyeztetések a MÁV-val arról, hogy a közlekedési tevékenységhez mely területszakaszokra van szüksége”

– válaszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Elsőként meg kell állapodni az osztatlan közös tulajdonú telkek használatáról. A terület birtokba adása csak a használati megállapodás megkötése után történhet meg. Ám ez csak az egyik előfeltétel. A vevőnek, jelen esetben a fővárosi önkormányzatnak át kell adni a bérlői listát, illetve bérleti szerződéseket, hiszen a MÁV számon ingatlant hasznosított az elmúlt években.

A bérlők között volt például a – a most éppen Debrecenbe költöztetni kívánt – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum is. Az immáron tíz éve központi kiállítótér nélkül működő múzeum korábban 4598 négyzetméternyi területet bérelt a vasúttársaságtól. A Tatai úti raktárban többek között a Lánchíd egyes elemeit, motorkerékpárokat, egy régi gőzhajó nagy méretű lapátkerekét és gőzgépét, valamint régi metró mozgólépcsőket, kapcsolószekrényeket őriztek.

Birtokba adás

„A birtokba adás procedúrájára 60 nap áll az eladó – a magyar állam – rendelkezésére. A határidő május 5-én, azaz a jövő hét elején lejár, de egyelőre csak a MÁV-val kötendő használati megállapodás tervezete készült el. De önmagában ennek aláírása nem elegendő a birtokba vételhez. A határidő letelte után a vevő – a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Közművek – elméletileg elállhat a szerződéstől, de a fővárosnak továbbra sem ez a célja. Azt szeretnénk ha a területen megfizethető lakások épülnének” – magyarázza Kiss Ambrus, bár azt nem tagadja, előállhat az a helyzet, amikor a szerződő partner ellehetetleníti a tárgyalásokat, de állítása szerint még nem tartanak itt.


A főváros most a területre vonatkozó mesterterv pályázatának kiírásán dolgozik, amelyet júniusban tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés. Várhatóan akkorra állítják össze azon jogszabályok listáját is, amelyeknek módosítása szükséges a projekt megvalósításához. A kormány erre ígéretet tett az adásvételi szerződésben. A főváros jó előre közölte, hogy a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó paragrafusok is lesznek a csomagban.

A szolidaritási hozzájárulások miatt indított fővárosi perek nagyon vontatottan haladnak, nem várhatóak jogerős ítéletek a nyári tárgyalási szünet előtt. Márpedig a Rákosrendezőért fizetendő 59 milliárd forintos vételár második 12,7 milliárd forintos részletéből még hiányzik 8,5 milliárd forint, amit részben a visszanyert hozzájárulásból fizettek volna ki.

„Ezen még kár aggódni”

– véli Kiss Ambrus, hiszen a kormánynak a nulladik lépésen, a birtokba adáson se sikerült még túljutnia, a második részlet kifizetésének ezen felül is számos szerződésben meghatározott feltétele van.

Lázár János a Fővárossal takaríttatná el a Rákosrendező területén felgyülemlett szemetet

Az Európai Beruházási Banktól akar hitelt felvenni Karácsony, hogy pótolja a hiányzó összeget Rákosrendezőhöz

Az Óbudai Gázgyár kármentesítéséről is szó esett a Rákosrendezői határozatok meghozásánál

(nepszava.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Fél évbe telt, hogy meggyanúsítsák Sallai Nóra kisfiának cigány gyilkosát

Fél év kellett ahhoz, hogy egyáltalán meggyanúsítsák Sallai Nóra...

LMBTQP-lobbival mosták az ötödikes gyerekek agyát, a normalitást képviselőket kiközösítették

Egy kaliforniai iskolában célzott gender propagandával mosták az ötödik...

Az exjobbikos Stummer János kapja meg a távozó momentumos Orosz Anna parlamenti székét

Az exjobbikos Stummer Jánost delegálja a Momentum a közéletből...

Izrael nem örül: Az USA rakétákat ad el Törökországnak

Az Amerikai Egyesült Államok és Törökország közti kapcsolat nem...

Kategóriák

Fél évbe telt, hogy meggyanúsítsák Sallai Nóra kisfiának cigány gyilkosát

Fél év kellett ahhoz, hogy egyáltalán meggyanúsítsák Sallai Nóra...

LMBTQP-lobbival mosták az ötödikes gyerekek agyát, a normalitást képviselőket kiközösítették

Egy kaliforniai iskolában célzott gender propagandával mosták az ötödik...

Az exjobbikos Stummer János kapja meg a távozó momentumos Orosz Anna parlamenti székét

Az exjobbikos Stummer Jánost delegálja a Momentum a közéletből...

Izrael nem örül: Az USA rakétákat ad el Törökországnak

Az Amerikai Egyesült Államok és Törökország közti kapcsolat nem...

A törökök folytatják a harcot a kurd PKK ellen

A Kurdisztáni Munkáspárt(PKK) nevű kommunista kurd terrorszervezet nemrég bejelentette,...

Megkezdődtek a tágyalások Oroszország és Ukrajna között

Három év tán először ül le tárgyalni Oroszország és...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55