Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
energiaital 18 év alatt

18 év alatt tilos az energiaital vásárlása

Az Országgyűlés egyhangúan elfogadta a KDNP javaslatát, miszerint 18 év alatt korlátozni kell az energiaital vásárlást.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Tilos lesz az energiaital értékesítése és felszolgálása 18 év alatt lévő vásárlóknak – erről az Országgyűlés hozott határozatot kedd délelőtt. A parlament kedd délelőtt 174 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a határozatot, amit még tavaly áprilisban nyújtottak be.

A törvénymódosítás a kihirdetése után harminc nappal lép hatályba, azaz várhatóan júniustól lesz érvényes. Azt, hogy hogy milyen összetételű energiaitalokra vonatkozik a tiltás, a kormány rendeletben határozza majd meg.

A módosítás értelmében, ha egy üzlet megsérti a szabályozást, a fogyasztóvédelmi hatóság „ a jogsértés megállapításától számított legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú ital, az energiaital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék forgalmazását”. Ha pedig három éven belül ismét megsértik a törvényt, a hatóság elrendelheti az üzlet bezárását legfeljebb harminc napra.


 

Romániában betiltják az energiaitalok kiskorúaknak történő árusítását

Korlátozzák az energiaitalok eladását a fiataloknak

(Nyugat nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.