szerda, május 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Izrael köp a nemzetközi jogra: tudta, hogy ENSZ központ, mégis lebombázta az épületet Gázában

Az ENSZ által használt épületek pontos helyszínei ismertek az izraeli hadsereg előtt, mégis sorra bombázzák azokat a Hamász tagjait “keresve”. Utólag persze “nagyon sajnálják”, fogadkoznak, hogy nem fordul elő többet, bár tudjuk, hogy a cionisták köpnek a nemzetközi jogra és úgy általánosságba véve mindenre.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az izraeli hadsereg elismerte, hogy egyik tankja március 19-én “véletlenül” megölt egy ENSZ-alkalmazottat a Gázai övezetben – írja a BBC. Az Izraeli Védelmi Erő (IDF) korábban tagadta, hogy köze lenne a bolgár Marin Valev Marinov halálához és további öt ENSZ-alkalmazott súlyos megsebesítéséhez. Most azonban elismerték, hogy valóban az egyik tankjuk lőtt rá Dejr el-Balah városban arra az épületre, ahol az ENSZ-alkalmazottak tartózkodtak.

A hadsereg közlése szerint katonáik ellenséges katonai jelenlétet észleltek az épületnél, ezért lőtték szét, értékelésük azonban hibás volt. Mi más lenne a magyarázat, 18 hónapja takaróznak ezzel az érvvel minden lebombázott iskola, egészségügy épület, menekülteket befogadó sátor vagy épp jármű után.

„Az IDF sajnálatát fejezi ki a súlyos incidens miatt, és továbbra is alapos vizsgálatokat folytat az operatív tanulságok levonása, valamint a hasonló események jövőbeli megelőzésére irányuló további intézkedések mérlegelése érdekében. Mély szomorúságunkat fejezzük ki a veszteség miatt, és részvétünket küldjük a családnak” – írta közleményében az izraeli hadsereg.

António Guterres ENSZ-főtitkár az eset alapos kivizsgálásra szólított fel, és emlékeztetett: az ENSZ által használt épületek pontos helyszínei ismertek az izraeli hadsereg előtt is. Az IDF katonáit is az ilyen épületek kíméletére kötelezi a nemzetközi jog.

Hiába a cionista ígéret, újra és újra támadják az ENSZ alkalmazottakat

Bár tudjuk, hogy semmiféle jog nem érdekli az izraeli hadsereget. Eddigi adatok szerint legalább 280 ENSZ alkalmazott vesztette életét a Gázai övezetben az izraeli támadások miatt. Ezért úgy döntött a segélyszervezet múlt hónapban, hogy 30 alkalmazottját kivonja a területről.

Az izraeli hadsereg áprilisban egy mentőautókból álló konvojra is tüzet nyitott, állításuk szerint persze azt is tévedésből…

A bolgár sajtó szerint Marinov épp azokban a napokban tervezett hazatérni Palesztinából, amikor az izraeli hadsereg megújította offenzíváját a Gázai övezetben.

Hat ENSZ alkalmazott is meghalt Gázában egy menekülttábor elleni izraeli légicsapásban

Az ENSZ megkezdte a kivonulást Gázából, miután támadás érte az épületüket

Így gyilkolt meg mentősöket Gázában Orbán szövetségese, Izrael

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Természetvédelmi és műemlékvédelmi szempontok megsértése miatt nem épülhet új Duna-híd Vácnál

A három tervezett nyomvonal közül egyik sem volt megfelelő....

A magyartalan keresztnevek ellen is fellép a kormányzat?!

Az Országgyűlés tárgyalja a javaslatot, amely szerint a kultúráért...

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított Tseber Roland

Sarokba szorított patkányoknak nevezte a Fideszt a Magyaroroszágról kiutasított...

Csilipaprikás prosztata viszgálatot kapott egy rab a tiszalöki börtönben

Megdöbbentő eset miatt emeltek vádat négy BV dolgozó ellen....

Kategóriák

A magyartalan keresztnevek ellen is fellép a kormányzat?!

Az Országgyűlés tárgyalja a javaslatot, amely szerint a kultúráért...

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított Tseber Roland

Sarokba szorított patkányoknak nevezte a Fideszt a Magyaroroszágról kiutasított...

Csilipaprikás prosztata viszgálatot kapott egy rab a tiszalöki börtönben

Megdöbbentő eset miatt emeltek vádat négy BV dolgozó ellen....

Az antifa Ilaria Salis könyvet írt a “megpróbáltatásairól”

Nem elég, hogy Ilaria Salis megúszta a börtönt, pofátlan...

Tetőfedő maffia: Így verik át a tisztességes magyarokat a gábor cigányok

Évek óta szedi áldozatát a "tetőfedő maffia", mely tetőjavítást...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55