Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Orbán EU-ról szóló dilemmái: kilépni, vagy maradni?

„Vannak ellenfeleink, akikre nem mondom, hogy nem magyarok (…), mert a magyar nemzetnek azok is részei, akik nem gondolkodnak úgy, mint mi” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki váratlanul feltűnt Szijjártó Péter és Menczer Tamás pilisvörösvári fórumán.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A miniszterelnök azzal kezdte, hogy megjelent az úgynevezett „kommentpolitika”, ami teljesen megváltoztatta a politikai teret, hiszen kizárólag a kommentelésről szól, arról, hogy azonnal és folyamatosan beszéljenek a politikusok. Ezzel minden bizonnyal a közösségi médiában nála sokkal aktívabb Magyar Péterre utalt.

Ezután rátért a kormány és az ellenzék közötti szembenállásra, aminek alapja szerinte a nemzeti szuverenitás. Azt mondta, a Fidesz és a KDNP célja a szuverenitás védelme, mert ha nem védjük meg, és ez az ország, ez a nemzet eltűnik, akkor soha nem jön létre újra. Az ellenfeleik álláspontja azonban nem ez, „ők nem hisznek abban, hogy mindannyiunk közös sorsa a nemzeti szuverenitáson fordul meg”.

A miniszterelnök magához képest egészen megengedő volt, hiszen elmondta, hogy az ellenzékiek, a másként gondolkodók is „benne vannak a nemzetben, mint a balsors a himnuszban”. Igaz, nem sokkal később már – valószínűleg Magyar Péterre utalva – úgy beszélt, hogy ezek az emberek „néha megtévesztésül magyarnak hívják magukat, de ők a brüsszeliek”. Kapott is erre egy kis tapsot.

Az ellenzékiek Orbán szerint úgy gondolják, hogy „a magyarok önmagukban kevesek, mindig kell nekik egy külső viszonyítási pont”. Igyekezett egyenlőségjelet tenni a DK és a Tisza közé, azt mondta, „a DK-sok bátrabban fogalmaznak, mint a tiszások”, mert ők kimondják, hogy „az Európai Egyesült Államokban kellene feloldódni”.

Orbán szerint amikor ők voltak ellenzékben tartották magukat ahhoz, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, mert ők ellenzékben is a hazáért dolgoztak, a mai ellenzékiek viszont a miniszterelnök szerint nem így gondolkodnak. Kétszer is eljátszotta, hogy nem tudja Kollár Kinga tiszás EP-képviselő nevét, kétszer is megkérdezte a közönséget, mi is a képviselő vezetékneve.

A miniszterelnök szerint Kollár Kinga és társaik „azért dolgoznak, hogy nekünk rossz legyen, hogy nekünk ne sikerüljön”.

Orbán még a kérdések előtt gyorsan felsorolta, milyen veszélyek leselkednének a magyarokra, ha nem ők lennének kormányon. Ezek: Ukrajna EU-csatlakozása, a rezsicsökkentés leépítése, a 13. havi nyugdíj elvétele, hogy nem lehetne adóztatni a bankokat és a nagyvállalatokat, és hogy be kellene engedni a bevándorlókat. Ezzel kapcsolatban többször kijelentette, hogy „bár ezt nem szabad így mondani”, de „Magyarország migránsmentes ország”. Orbán szerint „ha nem nemzeti kormány állna Magyarország élén, ugyanolyan lenne a helyzet, mint Bécsben vagy Franciaországban”. Állította, még Brüsszelben is sokan mondják neki, hogy a fél karjukat odaadnák, ha az országuk újra migránsmentes ország lenne.

Itt Menczer Tamás közbeszúrta, hogy „állítólag Kollár Kinga madeirai luxusházában piheni ki a fáradalmait”.

Kérdésekre válaszolva Orbán hosszan beszélt az EU-ról is, szerinte bár „ha az unió olyan lett volna 2004-ben, mint most, az se biztos, hogy jelentkeztünk volna”, de jelenleg nem áll úgy a helyzet, hogy megérje kilépnünk az EU-ból, mert egyszerűen nem előnyösebb kinn lenni, mint benn. Egy nézői kérdésre válaszolva azt mondta, el kell dönteni, hol van az a pont, amikor kezdeményezni érdemes a kilépést, de ezt megfontolt mérlegelés útján kell meghatározni. Akkor kell kilépni, amikor több hátrány származik a tagságból, mint előny, de ez a pont Orbán szerint még nem jött el.

Elmondta, Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból, de ő mindig azt mondja, hogy a termékeink 85 százalékát az EU-n belül értékesítjük, ezért ez nem érné meg. Talán akkor, ha lenne valamilyen ellenajánlat.

A kérdésekre válaszolva már Ukrajnával kapcsolatban is enyhébben fogalmazott, azt mondta, hősiesen harcoltak és sokan meghaltak a megtámadott ország lakosai közül, de „egy dolog biztos, Európának sosem lesz érdeke, hogy Ukrajna mellett Oroszországgal szembeni háborúban részt vegyen”. Szerinte nem szabad beugrani a háborúba az ukránok mellé, mindig nyitottnak kell lenni a tárgyalásra és a lehető legkisebbre kell szigetelni a konfliktust.

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Orbán csak sakkozik a Pride-dal, Magyar Péterrel és a Mi Hazánkkal

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.