Továbbra is azon vitatkoznak az amerikai bíróságon, hogy szükség van-e óvodai LMBTQP-lobbira

Az USA-ban már nem is azért harcolnak a szülők, hogy a pedagógusok ne adjanak az iskolás és óvodás gyermekek kezébe LMBTQP-propagandista kiadványokat – mert esélytelen azok betiltása -, hanem azért, hogy elhagyhassák a termet azon gyermekek, akik nem szeretnének a deviáns lobbi agymosásában résztvenni.
Ott sem fogják letartóztatni: baráti látogatásra meg Azerbajdzsánba Netanjahu

Hamarosan Azerbajdzsánba utazik Netanjahu. Azonban ott sem kell attól tartania, hogy foganatosítani akarnák a Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletét.
Örökbefogadott gyermekeit erőszakolta a haszid zsidó „rabbi”

Hayim Nissim Cohen (Jeffrey Lujan Vejil), bűnösnek vallotta magát szexuális zaklatásban három évvel a letartóztatása után, miután 9 gyermeke egyikének vádjait követően letartóztatták.
Az amerikaiak kivonulnak a béketárgyalásról

Marco Rubio amerikai külügyminiszter nem vesz részt az Ukrajnáról szóló londoni tárgyalásokon, annak ellenére, hogy korábban tervezte a részvételt – erősítette meg a külügyminisztérium. Donald Trump elnök megbízottja, Steve Witkoff a Financial Times szerint szintén visszalépett a találkozótól, és várhatóan helyette Moszkvába látogat. A programváltozásra azután került sor, hogy Zelenszkij kijelentette, hogy soha nem ismeri […]
Trump: Zelenszkij ha így folytatja elveszíti az egész országát

Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkij Krímről szóló szavait, mondván, hogy az árt az Oroszországgal folytatott béketárgyalásoknak.
Egy háborítatlan, eldugott szigeten él a kihalástól megmentett gyönyörű madár

Újabb madárfajt sikerült a kihalástól megmenteni. Ezúttal egy igen kicsi, ám annál szebb fajt, a guami jégmadarat sikerült visszahozni egy fajmentő program keretein belül.
Bebizonyították: magzatkárosító a glifozát, akár egész Európában betilthatják a gyomirtót

Szervezett dezinformációs kampányt folytatott egy amerikai vállalat, hogy ne derüljön ki: súlyos rákkeltő glifozáttal telített gyomirtót is használnak a dolgozóik. A tény, hogy megpróbálták eltitkolni, még jobban bizonyítja, hogy egészségkárosodást okoz a szer, amit most hét év pereskedés után egy francia fiúnál kimondtak. A fiú édesanyja még a terhessége alatt érintkezett a gyomirtóval, melynek következtében […]
Mahmúd Abbász üzent a Hamásznak: „kutyák fiai, engedjétek el a túszokat!”

Szerdán este Mahmúd Abbász palesztin elnök felszólította a Hamászt, hogy adja át a Palesztin Nemzeti Hatóságnak a Gázai övezet ellenőrzését, engedje szabadon a túszokat és alakuljon politikai párttá – számolt be az esetről a Kuruc.info. Kérdés, hogy akit az radikalizált, hogy a családját és szinte az összes barátját megölték a cionisták, az mennyire hajlandó belemenni […]
10 év alatt megduplázódott a gyermekkorú bűnözők száma Németországban – de még mindig beengedik a migránsokat

Németország iskoláiban naponta mintegy 17 erőszakos bűncselekményt követnek el 14 és 17 év közötti migránsok. Ebbe beletartozik a gyilkosság, szexuális erőszak, rablás, zsarolás, testi sértés is.
Társadalmi hidat képez az esztergomi 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra

Egy valamiben nem lehet vita a magyar társadalomban: azok a hősök, akik életüket áldozták a hazáért, megérdemlik a méltó megemlékezést. A HVIM Hadak Útja túrasorozata egy főhajtás a magyar katona eszménye előtt, a hős harcos előtt, aki életét és vérét adta ezért az országért. Az üzenet célt ért, ugyanis politikai hovatartozástól és szervezetektől is függetlenül […]