vasárnap, április 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

World Press Photo: Megsebesült gázai kisfiút ábrázol az év fotója

A World Press Photo utoljára azzal került bele a hazai hírekbe, hogy a budapesti kiállításon deviáns távol-keletieket bemutató fényképek is megtekinthetőek voltak a kiskorúak számára. Az idei év fotója azonban igazán megdöbbentő és jól ábrázolja a cionisták által elkövetett népirtás kegyetlenségét.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A amszterdami székhelyű alapítvány zsűrijének bejelentése szerint a 68. sajtófotó-világverseny győztese, Elouf a The New York Times című amerikai napilap számára készítette el Mahmúd Addzsúr kilencéves című fotóját.

A leírás szerint Mahmúd a Gázai övezetben 2024 márciusában végrehajtott izraeli támadásban sebesült meg súlyosan. A bombázások során bekövetkezett robbanásban a fiú mindkét karját elveszítette. Később Katarba szállították, ahol családjával együtt ugyanabban a lakónegyedben él, mint a fotográfus.

World Press Photo
A fénykép, amivel Szamar Abu Eluf, a The New York Times fotóriportere elnyerte az Év Sajtófotója díjat World Press Photo nemzetközi sajtófotóversenyen 2025. április 17-én (Fotó: MTI/EPA/World Press Photo Alapítvány/Szamar Abu Eluf)

Maga Elouf 2023 decemberében menekült el Gázából, ezt követően pedig dokumentálta azon, súlyosan sebesült gázaiak történeteit, akiknek gyógykezelés céljából sikerült kijutniuk a térségből.

A zsűri közlése szerint a kép elsősorban megkomponáltsága és a fények használatára fordított figyelem révén érdemelte ki a fődíjat.

Arról is tájékoztattak, hogy a többlépcsős kiválasztási folyamat végén versenyben volt még az Amazonas-vidéki szárazságot ábrázoló kép, valamint az a fotó, amely a Mexikó és az Egyesült Államok határát éjszakai viharban átlépő kínai bevándorlókat ábrázol.

„2024 gyorsan változó politikai és médiakörnyezete közepette a pályázat díjazott képei arra ösztönzik a közönséget, hogy nézzenek túl a napi híreken, és éljék át a világ különböző tájainak kiemelkedő, de figyelmen kívül hagyott történeteit. A kiválasztott képek a küzdelem és a dac mellett az emberi jóságot és bátorságot is bemutatják” – olvasható a kuratórium közleményében, amely az internetre is felkerült.

A pályázat győztesét, valamint a további 41 díjazott fényképet 141 ország 3778 fotósa által beküldött 59 320 pályamű közül választották ki.

Egy emléknap, amiről tilos a megemlékezés a “demokratikus” nyugati világban: a Palesztin Gyermekek Napja

Videó: Így lőnek le egy palesztin gyermeket Ciszjordániában

L. Simon László a törvénysértő és létrontó kiállítás népszerűségével dicsekszik

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Napjaink Európája: két holland turistalányt erőszakolt egy marokkói migráns

Ezért ne kacérkodj migránsokkal: kablás és testi sértés miatt...

Kutyákat menteni érkeztek ki a rendőrök, majd ürülék közt fekvő kisbabát találtak

A rendőrség azért érkezett a helyszínre, mert 11 kutyát...

Izrael további területek elfoglalására törekszik a török külügyminiszter szerint

Hakan Fidan, török külügyminiszter rávilágított, hogy Izrael a további...

Irán visszavette a Hormuzi-szoros ellenőrzését

Hiába lett megnyitva április 17-én. pénteken a Hormuzi-szoros, Irán...

Korát meghaladó, mesterséges római vízi utat tártak fel a Rajna mentén

A Rajna folyót és a környező római erődöket összekötő,...

Kategóriák

A Fidesz támogatásával fejlesztett antiszemitizmus üldöző AI szoftvert a TEV

A Tett és Védelem (TEV) által fejlesztett "antiszemitizmus monitorozó",...

Ukrajna részvételével hozna létre védelmi uniót az EU védelmi biztosa

Egy új, kormányközi európai védemi unió megkötését javasolja Andrius...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55