szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Már a kínai média is a magyar inflációval foglalkozik

„Nehéz döntések a magyarországi családok számára, mivel a megélhetés költsége az egekbe szökött” – ezzel a címmel jelent meg vasárnap egy riport a magyarországi helyzetről a kínai CGTN oldalán.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A videó két dolog miatt is érdekes: egyrészt a kínai vezetéssel híresen jó viszonyt ápol Orbán Viktor miniszterelnök, másrészt a CGTN nem egy renitens, kibeszélő televízió, a kínai kommunista párt propagandaosztálya irányítja. Így pedig maga a riport és annak tartalma valami egészen csodás, hiszen a kínai állami tévé hívja fel a figyelmet a magyar megélhetési válságra és a magyar gazdaság problémáira. Azokra, amikről ennyire komplexen még a magyar kormány sem beszél. Vagyis az árak emelkedéséről igen, azt gyakorlatilag kampánytémává emelte, arról viszont sosem ejtenek szót, hogy az árak megfékezésére hivatott árrésstopnak komoly hátulütői is lehetnek. (Ahogy arról sem beszél, hogy az árrés nem egyenlő a nyereséggel, de ez már egy másik történet.)

Szóval a videóban egy magyar édesanya beszél a tapasztalatairól, hogy eleve nem könnyű eltartani három gyereket, de idén még nehezebb, az élelmiszerszámlájuk két év alatt megduplázódott. „Az élelmiszerárak az egekbe szöktek. Minden egyes forintot meg kell számolnom, hogy a hónap végéig kitartson a pénz”, idézi a CGTN az édesanyát.

Majd következett Bod Péter Ákos, közgazdász, volt jegybankelnök, aki az infláció mértéke mellett a magyar gazdaság különös problémájára is felhívja a figyelmet, vagyis arra, hogy az elmúlt két évben nem volt gazdasági növekedés. Az pedig, hogy a magas infláció a növekedés hiányával párosul, tovább rontja a helyzetet.

A riportban megemlíti, hogy az árrésstop sem megoldás, hiszen a kritikusok szerint hiányhoz vezethet és növelheti a kisvállalkozások terheit. Végül megjegyzik: a magyar 5,7 százalékos infláció a legmagasabb az Európai Unióban, az élelmiszerek ára az elmúlt két évben 80 százalékkal emelkedett.

A kínai riport azzal zárul: „ahogy emelkednek az élelmiszerárak, sok magyar családban felmerül a kérdés: meddig tudják még ezt megfizetni?”

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Újra pusztító az infláció hazánkban

Ezekre az élelmiszerekre jön az árstop – De jó ez a gazdaságnak?

Legfrissebb

Amikor a beteg praktizál (I. rész) – Éveken keresztül dolgozott gyerekekkel a Pride-szervező

Ennyire hatásos a Fidesz tiltása: jónéhány állami intézetben dolgozott...

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Kategóriák

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55