Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Diósgyőr Rally

Bedrogozva indultak a Diósgyőr Rally versenyzői, kizárták őket

Egy versenyzőpárost ki kellett zárni a Diósgyőr Rally rajtja előtt, mert azok kábítószer hatása alatt álltak, derült ki a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és a Rallysport Bizottság (RSB) közös közleményéből.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

„A 2025. évi 3. Diósgyőr Rally első gyorsasági szakaszát megelőzően a Miskolci Rendőrkapitányság a teljes versenyzői mezőnyt gyorsteszt alá vonva megállapította, hogy

az egyik versenyzőpáros az előzetes teszteredmény szerint kábítószer fogyasztását követően, vezetési képességet befolyásoló anyag hatása alatt ült versenyautóba. A gyorsteszt pozitív eredményére figyelemmel a páros mindkét tagját, vezetőt és navigátort egyaránt, előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra további intézkedés végett

– olvasható a 24.hu szerkesztőségének megküldött közleményben, amiből kiderül, hogy a gépjármű vezetőjét és navigátorát kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt vonták eljárás alá.

Megkeresésükre Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség ügyeletes szóvivője azt a választ küldte, hogy: „A versenyen részt vevő járművezetővel és navigátorával szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A gyorsteszt eredménye alapján a járművezető esetében megalapozott a gyanú járművezetés bódult állapotban vétségének, valamint kábítószer birtoklás vétségének elkövetésére. Navigátorával szemben kábítószer birtoklás vétsége miatt merült fel megalapozott gyanú. A gyanúsítottak kihallgatása megtörtént az eset kapcsán”

A versenyzőpárost kizárták, a Rallysport Bizottság azonnali hatállyal intézkedik versenyzői jogosultságuk (licencük) visszavonásáról az eljárások jogerős befejezéséig. A sofőr vezetői engedélyét a rendőrség a helyszínen elvette és visszavonta.

„Az MNASZ, az RSB és a verseny szervezője közösen nyilatkoznak arról, hogy az autóversenyzés közege a leghatározottabban elhatárolódik az üggyel érintett felelőtlen magatartástól, megtisztelve a versenyzők döntő többségét, akik igyekeznek a legtökéletesebb fizikai és mentális állapotban rajthoz állni, felelősségteljes magatartásukkal erősíteni a sportág iránti tiszteletet és bizalmat.”

Ukránbűnözés: A rendőrség épülete előtt, kanállal ásta ki drogátadó pontját

Új drogtörvény: Csak akkor opció büntetés helyett az elterelés, ha feldobják a dílert

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.