szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Világszépnek választották Lillafüredet a britek

Egy magyar település, Lillafüred is felkerült a világlistára, amit a brit TimeOut magazin állított össze. A hivatalosan Miskolchoz tartozó, de annak központjától 10 kilométerre eső településrész a 12. helyen szerepel.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A lap azt írta róla, hogy egy mesebeli fürdőhely, ami télen drámaian megfagy. Külön kiemelték a Hámori-tó partján lévő Palaca Hotelt, amit barlangok, függőkertek és vízesések vesznek körül, illetve a bükkfák közt kanyargó kisvasutat is méltatták.

Lillafüredet többek között egy finn tóvidék, egy walesi kastély és a Viktória-vízesés előzte meg, a magyar település mögött pedig olyanok állnak, mint például a Plitvicei-tavak, a skót felöld vagy a Kotori-öböl.

Miért Lillafüred a neve?

A területet eredetileg Magyarország akkori földművelésügyi miniszteréről, Bethlen Andrásról akarták elnevezni, de ő ezt visszautasította, és azt javasolta, hogy inkább a magyarbarát, unionista horvát bán, gróf Pejacsevich Tivadar felesége, Vay Erzsébet után kapja a nevét.

Akkoriban a Vay család fontos szerepet játszott Borsod vármegye életében. Erzsébet a vármegye főispánja, báró Vay Béla és gróf Teleki Zsófia lánya volt. Mivel a családban inkább Lillának hívták Csokonai Vitéz Mihály tiszteletére, ezért a települést is így nevezték el Lillafürednek.

(ATV nyomán Szent Korona Rádió)

Megtalálták mi okozhatta a tüzet a miskolctapolcai fürdőben

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55