Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
transz sportolóval

Kizárták a vívónőt, aki nem küzdött meg a egy transz sportolóval

Hiába a Trump kormányzat, mégis kizártak egy vívót a női versenyből, amiért nem volt hajlandó egy transz sportolóval megküzdeni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Stephanie Turner a Redmond Sullivan elleni mérkőzése előtt tiltakozásul térdre ereszkedett. Erre fekete lapot mutattak neki, és közölték vele, hogy nem folytathatja a versenyt.

A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) szabályai szerint egy vívó semmilyen okból nem tagadhatja a küzdelmet egy másik, szabályosan benevezett versenyző ellen, írja a BBC.

Tudtam, hogy mit kell tennem, miután az amerikai szövetség nem hallgatta meg a nők kifogásait a témában. Amikor letérdeltem, ránéztem a bíróra, és azt mondtam: »Sajnálom, ezt nem tehetem meg. Én nő vagyok, ő pedig férfi, és ez egy női verseny. Ezért nem küzdök meg vele«

– nyilatkozta Turner a történtek után.

Turner több mint 200 vívómérkőzésen vett részt, köztük az országos bajnokságon, míg Sullivan, a Wagner College versenyzője 45 eddigi mérkőzéséből 18-at megnyert. A marylandi versenyen 39 vívó közül a 24. helyen végzett.

 

Az USA-ban visszaveszik a transz sportolók címeit és díjait

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/15/kutatas-bizonyitja-a-transzok-nem-ferfi-testben-szuletett-noi-aggyal-rendelkezok-hanem-kezelesre-szorulo-perverzek/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/28/beleallt-egy-lmbtq-szervezetbe-a-sajat-nemehez-vonzodo-teniszezono-martina-navratilova/

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.