Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
sátánisták

Sátánisták verekedtek a kansasi törvényhozás épületében, fekete misét akartak tartani

Pénteken letartóztatták egy amerikai sátánista csoport több tagját, miután a kansasi állami törvényház épületében balhéztak, amikor a csoport vezetője fekete misét akart tartani – írja a CNN nyomán a Telex.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Letartóztatása előtt a sátánista csoport elnöke elmondta, hogy azért péntekre tűzték ki a fekete misét, mert azt hitték, hogy a törvényhozás akkor ülésezik, de nem így történt, mert előző nap a pénteki ülés elhalasztásáról döntöttek. A csoport vezetője az épületbe betörve egy sátánista ceremóniát szeretett volna tartani azon felbuzdulva, hogy a keresztény csoportok rendszeresen találkozhatnak az épületben egy ima- vagy istentisztelet erejéig.

A Kansas City környékéről származó sátánista csoport körülbelül harminc tagja Michael Stewart elnök vezetésével az egyház és az állam szétválasztása mellett tüntetett a törvényház épülete előtt. Az eseményen keresztény ellentüntetők is megjelentek, akik Jézus elfogadására szólították fel a sátánistákat.

A verekedés akkor tört ki, amikor a sátánisták az épületbe bementek, és el akarták kezdeni a fekete misét. A KSNT-TV felvételein látszik, hogy amikor Stewart megpróbálta elkezdeni a szertartást, akkor egy 21 éves keresztény férfi a kezében lévő forgatókönyvet megpróbálta kivenni, erre Stewart megütötte őt. Ezt követően bilincselték meg a sátánisták vezetőjét és elvezették a helyszínről, miközben azt kiabálta: „Üdvözlégy, Sátán!”

Michael Stewartot rövid időre letartóztatták rendbontás és illegális gyülekezés gyanújával, majd 1000 dolláros óvadék ellenében elengedték. Két másik személyt is letartóztattak, akik Stewarttal együtt léptek be az épületbe, őket illegális gyülekezés miatt, és a 21 éves, tiltakozását kifejező keresztény fiatalt is, garázdaság gyanújával.

Stewart felesége, Maenad Bee azt mondta az újságíróknak: „Csak a jogait gyakorolta.”

Egy másik ellentüntető, Karla Delgado elmondta, hogy három legfiatalabb gyermekével érkezett a Capitoliumba, hogy átadjon egy petíciót a fekete mise elleni tiltakozásul. A zűrzavarban állítása szerint 4 éves lányát a földre lökték.

„Amikor láttuk, hogy senki sem tesz semmit, megpróbáltuk megállítani”

– mondta Delgado az incidensről.

Egyes amerikai államok a Sátán dicsőítésével élik meg az adventet

„Nem kívánatosnak” nyilvánították a sátánistákat Oroszországban

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.16.)

Drogkereskedő kutyapártos képviselőt fogtak a rendőrök; drag queen szervezetnek adott reklámajánlatot a TV2; hanyatlik a férfiasság

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

Gyorsan eszkalálódik a közel-keleti helyzet; Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond a mandátumáról; a világűr az új hadszíntér!? – Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 16.