szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Milyen fiatal és máris cigány” – kiskamasz cigánylányok garázdálkodtak Budapesten

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a cigánylányok háromfős bandája ellen, akik több bűncselekményt is elkövettek. Egyiküket már el is ítélték 3 év javítóintézetre.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A vádirat szerint egy – az elkövetéskor – 12 éves, valamint egy 13 és 15 éves cigánylányok 2023. augusztus 3-án, este, az Andrássy úton oda léptek egy francia nőhöz, azért, hogy kirabolják. A 12 éves kitépte a sértett kezéből az esernyőjét, majd amikor a megtámadott megpróbálta magától ellökni, a másik elkövető, a 15 éves lány a földre lökte. A 12 éves az ernyővel megütötte a sértettet, majd belerúgott, a 15 éves pedig erőszakosan megragadta a sértett haját és ököllel bántalmazni kezdte a nőt. A sértett táskája a földre esett, amelyből a harmadik lány, a 13 éves kivette a pénztárcát. Ezután a 15 éves még az áldozat kezéből elragadta a mobiltelefonját és azzal elindult. A francia állampolgár utána futott és angol nyelven könyörögve kérte őt, hogy adja vissza neki a telefont, mire a 15 éves a készüléket ledobta a földre.

A vád szerint a 15 éves lány máskor is erőszakosan viselkedett az utcán, belekötött többekbe, lopott és garázdálkodott is.

Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a 12 éves rabló beszámítható volt, és rendelkezett a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a támadók ellen csoportos rablás bűntette miatt – a 15 éves lánnyal szemben pedig további bűncselekmények miatt is – emelt vádat, és velük szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta a vádiratban.

A 12 éves lány az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. Őt a bíróság 3 év javítóintézeti nevelésre ítélte, mely ítélet jogerős. Társaival szemben az eljárás a napokban folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint egy fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani. Az elkövetéskor 14 év alatti terhelttel szemben a törvény szerint büntetést nem lehet kiszabni, csak intézkedést lehet alkalmazni.

A felvételen az látható, ahogy a fiatalkorú elkövetők egy társaság részeként haladnak, majd maga a rablás megkezdése látható távolabbról.

Miskolc: Iskolából hazafele csapott le egy fiatalra egy csapat 16 éven aluli – A rendőrök elengedték őket

Még csak 14 éves, de már gyilkolni akart a cigány

Újra támadott az ismert cigánybanda Szombathelyen

(Ügyészség nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55