vasárnap, április 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Megengedhetetlen, hogy valakit azért támadjanak meg, mert magyarul beszél” – Tüntetés Pozsonyban a magyarkéselés miatt

Szlovákiában továbbra is kockázatos dolog magyarnak lenni, hiszen egy fiatalt azért késeltek meg mert magyarul beszélt. Megengedhetetlen azonban, hogy ilyetén állapot álljon fent, ezért tüntetést tartottak a magyarok biztonságáért Pozsonyban. A rendezvény azonban súlyosan fertőzött volt balliberális propagandával.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Mintegy 150-200 résztvevő jött össze azon a tiltakozóakción, amelyen a pénteki késes támadás miatt szerveztek. A rendezvényt spontán flashmob, villámcsődületként szervezték meg néhány óra alatt a pozsonyi András király (Šafárik) téren, ahol pénteken éjszaka egy négyfős magyar csoport egyik tagját késsel megsebesítették.

A rendezvény címe is a magyarok elleni agresszióra utal: „Maďari za Dunaj“ – vagyis „A magyarokat a Duna túloldalára”.

Azt terveztük, hogy a Šafárik térről átsétálunk a Duna másik partjára, az Öreg-hídon át és vissza, szimbolizálva azt, hogy ide tartozunk

 – mondta az Új Szónak Gyenge Veroni, az egyik szervező a rendezvény előtt. Az akció teljesen spontán módon, kedden éjszaka szerveződött.

Sajnos az esemény azonban össze lett mosva az LMBTQP-lobbival is, ugyanis az egyik felszólaló deviáns volt, aki egyenlőség jelet húzott a magyarokat érő atrocitások és a deviánsok elleni akciók között. Csakhogy, magyarnak lenni nem súlyos bűn és betegség. Gyenge Veroni, a Duna túlsó partján így arról beszélt, hogy a közösségi médiában őt milyen támadások érik magyarsága és homoszexualitása miatt. „Úgy gondoljuk, hogy az ilyen támadásokra minél gyorsabban reagálni kell, el kell ítélni, mert nem szeretnénk, hogy újra félni kelljen, ha Pozsonyban magyarul beszélünk” – magyarázta a rendezvény célját Gyenge Veroni. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy Pozsony nem olyan, mint amilyennek ez a támadás mutatja.

Mi egy toleráns várost szeretnénk, szeretnénk, ha ehhez sokan csatlakoznának, és el tudnánk ítélni bármilyen gyűlöletcselekményt, most éppen a magyar kisebbség elleni támadást

 – magyarázta a szervező. Kilóg azért a lóláb, hiszen a magyar jogok mellett úgy látszik, azért csak fontosabbnak tartja az LMBTQP-közösség képzelt többletjogait.

Pozsony maradjon toleráns város

A Šafárik téren elsőként Bárczi Laura egyetemi hallgató, a rendezvény egyik szervezője beszélt, majd Lucia Satinská író köszönte meg a jelenlévőknek a részvételt.

Mindketten azt hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha Pozsony egy toleráns város maradna, ahol nemzetiségre, nyelvre, és bőrszínre való tekintet nélkül mindenki biztonságban érezheti magát. Ismét, a valóban adekvát problémafelvetés mellett a balliberális propaganda…

„Én már nem jártam együtt Malina Hedviggel iskolába, Érsekújvárott azonban sokszor megkaptam, hogy nem beszélek jól magyarul. Amikor Pozsonyba érkeztem, úgy éreztem, hogy egy multikulturális városban élek, ahol mindenki olyan nyelven beszélhet, ahogyan akar. Sajnos itt is volt olyan tapasztalatom, hogy egyik barátnőmet leköpték a villamosban, mert magyarul beszélt” – mondta Bárczi. Szerinte a rendezvény sikeres volt.

A tüntetők – rendőri kísérettel – átvonultak az Öreg-hídon a Duna másik oldalára, majd vissza, hogy bizonyítsák, nem lehet megfélemlíteni őket. A tiltakozás este hat után ért véget, incidens nélkül.

A románoknak nem tetszik Hargita megye címerterve, mert az nem tartalmaz román elemeket

Magyarellenes húzás Ukrajnában: Átnevezték a Magyar utcát egy, az Azov alakulatban harcoló publicista nevére

(Új Szó nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Kategóriák

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55