hétfő, április 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Több mint 200 millió dollárt költött Kanada a keresztények elleni hergelésre

Az egyház által megölt, eltemetett gyerekek holttesteit keresték, de nem találtak semmit, cserébe a felhergelt keresztényellenes csoportok templomot gyújtottak fel.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az idén januárban lemondott Justin Trudeau vezette kanadai kormány 2021-ben 320 millió kanadai dollárt (83 milliárd forint) különített el arra a célra, hogy felkutassák azoknak a gyerekeknek a jelöletlen sírját, akiket állítólag a katolikusok és más keresztény csoportok gyilkoltak meg. A miniszterelnökről még egy fénykép is készült a földterületen, amelyről azt feltételezték, jelöletlen gyermeksírokat rejt, kezében egy plüssmackóval.

Négy évnyi kutatás alatt azonban semmit nem sikerült találniuk az azzal megbízott szervezeteknek, az egyetlen eredmény a keresztények elleni gyűlöletkeltés volt

 – számolt be a Daily Wire. A lap szerint a négy évnyi hasztalan kutatás eredményeképp megdőlt az a narratíva, hogy a keresztény egyházak tömegesen gyilkolták volna le a bennszülött diákokat.

A kanadai The Dorchester Review című folyóiratban a Montreali Egyetem professzora korábban azt írta,  2021-ben sem valódi emberi maradványokat találtak, hanem furcsa mélyedéseket egy közeli almáskertben, és innen indultak a feltételezések.

2025-ben már nem finanszírozza tovább a kanadai kormány a kutatócsoportokat. Laura Arndt, a kutatásokkal megbízott Túlélők Titkársága (Survivors’ Secretariat) nevet viselő szervezet vezetője arról számolt be a CBC-nek, hogy már elköltötték a 320 millió dollárból nekik kiosztott 10,3 millió dollárt, de a kormány mégsem küldött további támogatást.

Miközben a kutatók nem találtak semmit, a keresztény egyházakat meghurcolták az elmúlt négy évben. 2021 óta több zavargás tört ki a botrány miatt, az egyházi vezetőknek több ízben bocsánatot kellett kérniük, és 55 kanadai templomot rongáltak meg vagy gyújtottak fel.

Segítség Ukrajnának: “Gender tanácsadókat” küld Kanada

(Mandiner  nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Nem rendelték el a húsvéti tűzszünet meghosszabbítását

Ma ejjel lejár a húsvéti tűzszünet Oroszország és Ukrajna...

A gázai mentősök vérfürdőjének felelősét menesztette az izraeli hadsereg

2023. október 7-e óta az első alkalom, hogy Izrael...

A transzok jogaiért tüntettek húsvétkor Londonban a deviánsok

Nagy-Britannia új törvényét sérelmezték a transzneműek, miszerint nőnek csak...

Drogos tüntetéssel “ünnepli” Krisztus feltámadását a Kutyapárt húsvétvasárnap

Húsvétvasárnapra időzítették a drogos tüntetésüket a kutyapártosok. Azzal indokolták...

Kategóriák

Nem rendelték el a húsvéti tűzszünet meghosszabbítását

Ma ejjel lejár a húsvéti tűzszünet Oroszország és Ukrajna...

A transzok jogaiért tüntettek húsvétkor Londonban a deviánsok

Nagy-Britannia új törvényét sérelmezték a transzneműek, miszerint nőnek csak...

Drogos tüntetéssel “ünnepli” Krisztus feltámadását a Kutyapárt húsvétvasárnap

Húsvétvasárnapra időzítették a drogos tüntetésüket a kutyapártosok. Azzal indokolták...

Rádiófrekvenciával szedi le a drónokat a britek új fegyvere

Elvégezte első nagyszabású tesztjét a brit hadsereg új, rádióhullámokkal...

Feltámadt Krisztus! – Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap van, Krisztus feltámadásának napja, melynek alkalmából elmélkedésül az...

Válaszcsapás: Birkakereszténység vagy harcos kereszténység?

Válaszcsapás: Birkakereszténység vagy harcos kereszténység? Mi az igazságos háború?...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55