szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kerepes: Lángoló putri kontra a közösség önvédelme (videó)

Kerepesen Lakatos Elemér úgy döntött, hogy rágyújtja a putrit egy éppen ott pihenő, egyébként az ősi mesterséget űző cigánylányra. A “hölgy” sérülés nélkül megúszta, a putri leégett. Ezzel szemben azonban fontosabb az a kérdés, hogy mikor lesz végre rend? Gyuricza László, Kerepes polgármestere a közösségek önvédelmi jogára hívja fel a figyelmet. A polgármester elmondja, hogy miért “provokál”, mit szeretne elérni azzal, hogy folyamatosan bemutatja a kerepesi és kistarcsai bűnözést.

Így lángol a putri Kerepesen –  Lakatos Elemér gyújtotta fel a “szerelmére” a viskót:

Lakatost előállították, de mivel nem épelméjű, ezért vélhetően hamar kiengedik.

Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amikor nemrégen Kistarcsán gyújtottak fel egy lakókocsit. A háttér ugyanaz: kábítószer, prostitúció, bűnözés. Az ok? Nincs rend. Gyuricza László ekképpen fogalmazta meg tömören és világosan, hogy mi volna a megoldás:

Mint ismeretes, Kerepes és Kistarcsa cigánytelepei igen régóta problémát jelentenek. A két település között az a különbség, hogy míg Kerepesen hajlandóak beszélni a problémáról és követelik a rendet, addig Kistarcsán elbagatellizálják a helyzetet és még Gyuricza Lászlót, Kerepes polgármesterét kiáltják ki provokátornak. Ezen “áldozathibáztatásban” a rendőrség is részt vesz: szerintük nem kell bemutatni a videókat, nem kell odahívni a Betyársereget, nem kell semmit sem csinálni… Kérdezzük akkor a tisztelt hatóságot, hogy akkor mi a megoldás?!

(Szent Korona Rádió)

Videóval: Így drogozik a cigánynő a HÉV-en

A rendőrség szerint provokáció a bűnözésről beszélni (+helyszíni videó Kerepesről)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55