péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Gennagyij Druzenko az egyetlen, aki bejelentette, hogy indul az ukrajnai elnökválasztáson

Gennagyij Druzenko alkotmányjogi szakértő, veterán, a civil önkéntes orvosokból álló legnagyobb ukrán civil szervezet alapítója az egyetlen, aki bejelentette, hogy indul a következő ukrajnai elnökválasztáson. A politikus a La Repubblica olasz napilapnak adott interjújában azt nyilatkozta, Zelenszkij washingtoni útja kész katasztrófa volt. Nemrég Donald Trump mondta el, hogy választásokat akar Ukrajnában.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Zelenszkijnek az Ovális Irodában bemutatott érzelmi reakciója sok életbe és pusztulásba fog kerülni Gennagyij Druzenko ukrán alkotmányjogi szakértő szerint.

“Ukrajna elveszíti az Egyesült Államok támogatását, és senki sem pótolhatja azzal, hogy hírszerzést és rakétákat biztosít nekünk”

– fogalmazott a politikus, aki szerint Zelenszkijnek ez az érzelmi reakciója sok életbe és pusztulásba fog kerülni. Majd feltette a kérdést: – “ha nem állt készen arra, hogy megküzdjön Trumppal, miért ment az Egyesült Államokba?”

„Nem ismerek olyan történelmi példát, amikor valaki nyer, ha az Egyesült Államok és Oroszország ellene van. Elveszítettük fő szövetségesünket. Küzdhetsz az utolsó ukránig, de a végén veszítesz. Amerikai segítség nélkül nem győzöd le Oroszországot, területet és embereket veszítesz” – tette hozzá.

Gennagyij Druzenko kiemelte: nagyon fájdalmas, de a tűzszünet a legjobb választás a legrosszabb választások közül. Az elnökjelölt szerint Európa pedig négyszer kevesebb töltényt gyárt, mint Oroszország egyedül, szövetségesek nélkül. Szerinte egyes európai országok, amelyek erősen háborúellenesek voltak, egyre népszerűbbek.

Nincs amerikai-ukrán megállapodás, Donald Trump összeveszett Volodimir Zelenszkijjel

Ennyi volt Zelenszkij hatalma? Washington a választások megtartását akarja Ukrajnában

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

A védett állat és a védett növény esete: Buzi szocialistát támadtak meg a török kebabosok

Víctor Sáez, szocialista politikus jó ötletnek tartotta hogy nyíltan...

Drogdíler cigányokat tartóztatott le a TEK Szolnok környékén

A drogdíler cigányokat kedd hajnalban tartóztatták le a TEK...

Kategóriák

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

A védett állat és a védett növény esete: Buzi szocialistát támadtak meg a török kebabosok

Víctor Sáez, szocialista politikus jó ötletnek tartotta hogy nyíltan...

Drogdíler cigányokat tartóztatott le a TEK Szolnok környékén

A drogdíler cigányokat kedd hajnalban tartóztatták le a TEK...

Tartósan beteg férfira támadt rá egy cigány a celldömölki vasútállomáson

A celldömölki vasútállomáson támadt rá egy tartósan beteg, nemzeti...

Olaszország sem adja ki a budapesti antifa támadások egyik elkövetőjét

Olaszország - a franciákhoz hasonlóan -  elutasította az antifa...

Amerikával tűzszünetet kötöttek a húszik, de Izraelnek “nincs kegyelem”

Daifallah al-Shami, a húszik politikai irodájának egyik tagja megerősítette,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55