hétfő, március 3, 2025
4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiűzetés a Paradicsomból – A férfi és a nő átka

A bűnbeeséssel az embernek nem csak az áteredő bűn és a kíűzetés jut büntetésül, hanem a Teremtő a férfi-nő egymáshoz való viszonyával kapcsolatban is átkokat fogalmaz meg. Mik ezek, és miképpen hatnak mindennapi életünkre? Olvasónk cikkében ezt járta körbe. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Ahogy a mindenki által jól ismert Teremtés Könyvét olvassuk, először a teremtés aktusát, benne az ember teremtését kísérhetjük figyelemmel. Isten megteremti a férfit és a nőt, majd közvetlenül ezután az emberpár bűnbe esik. Szinte úgy érezzük, jellemző az emberre, de ennek nem kellett volna így történnie. A terv nem ez volt. Az ember ezzel a tettével megbontotta a fiatal teremtett világ rendjét és ez a megváltozott helyzet nem maradhatott szó nélkül az Isten részéről.

16 Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.”
17Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.
18Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned.
19Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.”

A férfi átka

Az Isten, miután meghallgatta az embert, ítéletet mond a bűnös tett fölött. A férfi és a nő, mivel egy egységet alkotnak, de különbözőek, más-más büntetésben részesülnek. A férfi büntetése a saját testén kívül van, amíg a nő saját testével, lelkivilágával, érzékenységével kapcsolatos „átokban” részesül. A nemekhez illő átkokról van itt szó, a tevékeny, formáló, aktív férfi princípium olyan feladatot kap, amely a késztetéseivel, alkotó tevékenységével összefügg: a földet, amely magától odaadná a mindennapokhoz szükséges élelmet, formálnia, művelnie kell, hogy ő (és a családja) élhessen rajta. Ebből a szempontból ez az ítélet valóban átok: a mindennapok nehézzé, küzdelmessé, bizonytalanná válnak. Más szempontból viszont hatalmas lehetőség. Tekintsük a mögöttünk lévő évezredek földművelését, és lássuk, hogy a lehetőség a természeti katasztrófákra, a termés és állatok megbetegedésére, a százmilliárd elpusztított gyom mind-mind újabb lehetőség volt arra, hogy a férfi Istenbe vesse a bizalmát, szóljon hozzá, könyörögjön az irgalmáért, kifejezze aggodalmát, szeretetét azok iránt, akiknek az asztalára neki kell kenyeret tennie. A verejtékes munka valóban nehéz, és kevés olyan ember van, aki felnőtt fejjel sem tapasztalta meg, milyen az, ha hosszú szenvedések árán tud megélni vagy megszerezni valami fontosat. Mégis, a szerencsések, akik a mai körülmények között szeretik a munkájukat, vagy akik tudják, hogy cél és értelem nélkül nem érdemes élni, hányszor tapasztalták meg a jól elvégzett munka örömét? Hányszor száll fel a föld férfijeinek ajkáról az elégedett szusszanás, amikor végignéznek azon, amit ma haladtak, hány millió hálasóhaj jut minden nap az Istenhez, hogy ezúttal is volt elég erő, akarat és anyag, hogy az aznapi munkát elvégezhessék? Mindenki, a nők is ismerik ezt, de milyen fontos ez a férfiaknak, akiknek az egészséges önbecsüléshez, általános jólléthez elengedhetetlen, hogy alkossanak, hasznosnak érezhessék magukat és munkájuk gyümölcsével éltessék azokat, akik rájuk vannak bízva.

Emellett Isten jól tudta, hogy az embert el kell foglalni, most, hogy evett a jó és rossz tudás fájáról. Ha az élete nem lenne mederbe kényszerítve, végtelenszer több alkalma lenne újabb és újabb bűnökön, istenpótlékokon töprengeni, végtelenszer több ideje, eszköze, erőforrása lenne arra, hogy a másik embert bántsa. Attól fogva az ember dönthet úgy, hogy kitart és teszi a dolgát, minden nap teljesíti a rászabott feladatot önmagért, és azokért, akiket szeret, vagy dönthet úgy, hogy a bosszúállást, a magányt, önmaga sötét késztetéseit választva, mások munkáján élősködve tölti a napjait. A hosszadalmas semmittevés, tétlenség, unalom az ember számára a bűn egyik legnagyobb melegágyává vált a kiűzetés után.

A nő átka

A nő „átka” több összetevőből áll. A második része a férfi és nő között álló hatalmi dinamikára irányul. A férfi uralkodni fog a nőn, a nő vágyakozni fog a férfi után. A Teremtés Könyvében leírtak alapján a férfi elsőbbsége egyértelmű: a férfi korábbi létezése, a nő segítőtársként való teremtettsége, a férfi anyagából való teremtés és hogy a bűnbeesés után Isten a férfit, mint elsődleges felelőst, vezetőt „veszi elő”, mind-mind arra utalnak, azt sejtetik, hogy a férfi és a nő között már a bűnbeesés előtt volt egy hatalmi dinamika. Ebben a tekintetben sosem voltak egyenlőek, mint ahogyan egyformák sem voltak soha. Az Isten a nő személyében „hozzá illő segítőtársat” alkotott a férfinak.

Persze ez lehet, hogy nem így volt. Lehet, hogy a férfiakban a vezetésre való nagyobb rátermettség, a rendszerek létrehozása és átlátása, a nőkben a szinte állatinak mondható ösztön, amivel a hatalmat gyakorló férfi felé vonzódik, talán mind a bűnbeesés következménye. Az viszont, hogy Isten itt arra kárhoztatja az asszonyt és a férfit, hogy a hatalmi viszony megváltozása miatt ne szeressék egymást, kizárt. A büntetésnek ez a része inkább tűnik egy jóslatnak, mint átoknak. A bűn következtében a férfi a nő feletti, korábban is meglévő hatalmát elkezdte egészen más, az Isten gondolatain, szándékain kívül eső dolgokra használni. A többnejűség olyan egyértelműen érkezett a sebzett hatalmi felfogásból, hogy már a legelső ősatyáknál, a legszentebb, Isten által kiválasztott férfiaknál megjelenik. Ezzel (szinte) egyidőben a lánygyermek dologi szintre vedlett a férfiak szemében, gyakorlatilag adásvétel tárgyát képezte, és sok kultúrában, országban képezi ma is, ezzel egy olyan hatalmi rést képezve a férfi és nő (ember és tárgy/állat) között, ami a bűnbeesés nélkül sosem történt volna meg. A férfiak hatalma kibillent eredeti egyensúlyából, és vezetés és biztonság helyett szolgaságot, tárgyiasítást, erőszakot juttatott osztályrészül a nő számára.

A két nem legmélyebb kapcsolódási pontján, a szexualitásban is érdekellentét alakult ki: a férfi általános, elemi igénye a „gyorsan és sokszor”, amely megfelel a sebzett hatalmi felfogásnak, a birtoklásvágynak és a fiziológiás késztetésnek. Ez az állatvilágban is így működik a legtöbbször, bár talán ez volt a szexualitás eredeti formája. Ennek a késztetésnek a tökéletes, ám valódisággal nem kecsegtető kiélését a pornóipar ma már szinte maradéktalanul biztosítja. A világon férfiak milliói esnek áldozatul saját sebzett hatalmi vágyuknak óráról órára, és ebben alig számít, hogy az aktusban nem vesznek részt személyesen. Ezzel szemben a női elemi, fiziológiás igény a „lassan és sokáig”, amely ellentétben áll a férfi igényével. Amellett, hogy a nő számára az érzéki megtapasztalás általánosságban véve összehasonlíthatatlanul jobb, ha a házasélet résztvevői nem kapkodják el az aktust, itt valójában a férfi eredeti, sebzetlen hatalmi pozícióját kívánják vissza: biztonság, irányítás, határozottság és adni akarás. A felborult hatalmi viszonyok talán ebben a helyzetben, a nő és férfi legmélyebb kapcsolódási pontján a legegyértelműbbek. A nő, a befogadó princípium a férfi princípium egészséges hatalmára, biztonságra, tevékenységre, kreativitásra vágyik, a férfi érdekei pedig ezzel általánosságban szemben állnak. Ha szoros értelemben vesszük a „vágyakozást” az átokban, talán itt lelhetünk rá az egyik legelemibb jelentésére. Ha kibővítjük, ugyanúgy a hatalmi viszony eltorzulása okozza a férfi utáni vágyakozást: a többnejűség, a szexuális szabadosság, az italozás, asszonyverés, női körülmetélés, zsarolás, megfélemlítés és még kitudja hányféle visszaélés mind-mind olyan dolgok, amik a bűnbeesés után az elcsúszott hatalmi elképzelés miatt jelentek meg és a nő „átkának” a részét képezik – a férfi totális uralmát a nő fölött.

Az első rész a legnagyobb női princípiummal, a várandóssággal és a szüléssel kapcsolatos. Míg a férfi hivatása szerint kívülről hat az anyagra, befolyásolja, átformálja, addig a nő egy egészen más jellegű földhözragadtságot tudhat magáénak. A nő áthat, befogad, növel. Ez történik a várandósság alatt is. Ez az az állapot, ami egyértelműen „más”, mint az élet összes többi része, ha mást nem, hát fáradtságot, émelygést, vagy egyéb kellemetlenségeket mindenki észlelt, aki valaha volt már ilyen helyzetben. A nők ma szerencsésnek mondhatják magunkat itt, Európában és a világ orvosilag fejlettebb részein, mert ezeket a szenvedéseket sokszor már mérsékelni lehet különböző eszközökkel. Más szemszögből nézve ezek a gondok a régebbi időkben, és manapság olyan helyeken, ahol a nőknek kemény fizikai munkát kell végezniük, tulajdonképpen rákényszerítik a nőket, hogy pihenjenek, a bennük megbúvó életnek lehetőséget adjanak a növekedésre, és a testük összes energiáját ne más tevékenységekre használják fel. Erről szó sem lehetett volna a Paradicsomkertben, nem lett volna rá szükség, hiszen dolgozni sem kellett a mindennapi kenyérért.

A szülés fájdalmai a szervezet egyetlen „jó” fájdalma. Minden egyéb fájdalom jelző funkcióval bír, az egyed számára jelzi, hogy a test valamely része sérült, vagy nem működik rendesen. A szülés fájdalmai nem jelzésértékűek. A méh összehúzódása fáj, de ezek az összehúzódások céllal történnek. A születés folyamán a gyermek és az anyja is sokat küzd, és ha az anya jó, elfogadó és támogató környezetben van, ezek a fájások általában nem szükségtelenül nagyok. A gyermek megszületésével az anya öröme nagyobb a fájdalomnál, és az szenvedéseket értelmesnek érzi, látja, hogy célja volt.

Átkok, ha összekavarodnak…

Érdemes megfigyelni, hogy a férfi „átka” egy személytelen, de az egész teremtést felölelő dologra, a földre irányul, a nő „átka” pedig személyeken és saját testén keresztül érkezik el hozzá. Mindkét nemnek a saját affinitásához, habitusához, erősségeihez választ feladatot Isten a bűnbeesés után. Nem megoldhatatlan feladat elé állítja őket, hanem új szabályokat hoz létre egy ember által végzetesen megváltoztatott világban, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy az ember a legnagyobb odafigyeléssel, szeretettel forduljon a társa felé, és okot adnak arra, hogy gőgjében és jó dolgában el ne felejtse az Istent.

Ennek tekintetében lássuk meg, hogy mi történik ma körülöttünk. A bűnbeeséssel a kiosztott „átkok”, feladatok a két nem számára külön-külön lettek kitalálva. A feminizmus a nő egyik átkának, a férfiak nők feletti hatalmának megszüntetését célozta meg, ám talán a legrosszabb eszközzel, amit ki tudott találni: igényt tartott a férfi átkára. Az a gondolat, hogy a nő egyenlő lesz a férfivel, ha ő is dolgozik, kikerül a hatalmából, ma már általánosan elterjedt gondolat a nyugati kultúrákban. Végeredményben a mozgalom sikerrel járt: a férfi hatalmi felfogását ugyan nem tudta paradicsomi állapotba hozni, de sikerült egy olyan szituációt kitermelni, ahol a nő a sajátjai mellett viselheti a férfi átkát is. Az USA-ban már lehet hallani olyan hangokat, ami a nőknek a férfiak feletti hatalmát rebesgeti. Teszi ezt a legnagyobb öntárgyiasítás keretében, ugyanis sok nő az új mentalitás szerint a saját testét tárgyként, a férfiak számára nehezen, az ő leereszkedő beleegyezése nélkül elérhetetlen szexuális erőforrásként tartja számon. Ez nem csak a teremtés rendjét, de a bűnbeesés után az Isten által felállított feladatokat is felborítja. Bárhová is fajul ez a jelenség, talán észrevehetjük, hogy Isten az ember bűne által megrontott világ rendjét nem véletlenül rendezte úgy, ahogy, hanem a legnagyobb bölcsességgel rendezett el mindent. Bátran rábízhatjuk magunkat erre a bölcsességre és nem fogunk csalódni, hiszen ha valaki, hát a Teremtőnk biztosan jól ismer minket. A világon mindenki közül a legjobban.

Luna

Nemcsak a lelke, hanem a teste is becstelen lett – Aranyszájú Szent János a homoszexualitásról (II.rész)

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A brit miniszterelnök tovább eszkalálná a háborút – Erről volt szó a londoni csúcstalálkozón

A londoni csúcstalálkozót követően a házigazda, Keir Starmer brit...

Lezajlott az ukránpárti “szolidaritási menet”, Sándor Fegyir is kiment a résztvevőkhöz

Vasárnap délutánra ukránpárti "szolidaritási menet" került megrendezésre Budapesten. A...

Lezajlottak az időközi választások Pápán, 75%-kal nyert a baloldal

Pápa a rendszerváltás óta fideszes városnak számított, több, mint...

Szent András Kihívás

Közös böjtölésre hív a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház parókiáján működő...

Hogy lehet betiltani a Pride-ot a gyakorlatban? Jelen Podcast Barcsa-Turner Gáborral

A Jelen Podcast különkiadásában Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye...

Kategóriák

A brit miniszterelnök tovább eszkalálná a háborút – Erről volt szó a londoni csúcstalálkozón

A londoni csúcstalálkozót követően a házigazda, Keir Starmer brit...

Lezajlott az ukránpárti “szolidaritási menet”, Sándor Fegyir is kiment a résztvevőkhöz

Vasárnap délutánra ukránpárti "szolidaritási menet" került megrendezésre Budapesten. A...

Lezajlottak az időközi választások Pápán, 75%-kal nyert a baloldal

Pápa a rendszerváltás óta fideszes városnak számított, több, mint...

Szent András Kihívás

Közös böjtölésre hív a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház parókiáján működő...

Hogy lehet betiltani a Pride-ot a gyakorlatban? Jelen Podcast Barcsa-Turner Gáborral

A Jelen Podcast különkiadásában Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye...

Ramadán első napja – a cionisták mától nem engednek be több humanitárius segélyt Gázába

„A ramadán a legjobb időszak a palesztinok megölésére, gyengék...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55