szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megtalálták az első fáraósírt Tutanhamon nyughelyének felfedezése óta

Megtalálták II. Thotmesz fáraó sírját az egyiptomi Luxorban található Királyok völgyének közelében – közölte a kairói műemlékvédelmi minisztérium.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A tájékoztatás szerint egy egyiptomi-brit régészcsapatnak sikerült rábukkannia II. Thotmesz nyughelyére, s ezzel a 18. dinasztia uralkodóinak utolsó, még feltáratlan sírjára. Ez az első ilyen jellegű lelet, mióta Howard Carter 1922-ben megtalálta Tutanhamon sírját – tette hozzá a tárca. Magát a bejáratot a sírkamrába már 2022-ben megtalálták. A régészek először azt gondolták, hogy királynői sírban járnak, de amikor meglátták a mennyezetet, amely kék alapon sárga csillagokkal volt kifestve, rájöttek, hogy egy király sírjában állnak, hiszen ez csak a férfi uralkodói sírokra jellemző dekorációs elem.

Tutanhamon fáraó halotti maszkja
Tutanhamon fáraó halotti maszkja

Dr. Piers Litherland azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy amikor kijött a sírból, a felesége kint várta, és amint meglátta, könnyekre fakadt a felfedezés feletti örömében.

A kutatók két évszázada már megtalálták már II. Thotmesz múmiáját, de az eredeti sírját csak most sikerült. Ugyanakkor miután eltávolították a törmeléket, amely eltorlaszolta a bejáratot, felfedezték, hogy a sír üresen állt. Tartalmát még az ókorában kiürítették. Dr. Litherland szerint van elképzelésük arról, hol fekhet a sír, ahová a kincseket vitték.

A sír megtalálásán 12 éven át dolgozott a New Kingdom Research Foundation (Új Királyság Kutatási Alapítvány) és az egyiptomi turisztikai és régészeti múzeum közös csapata. A team már 54 sírt feltárt, és 30 királyi feleség és udvarhölgy személyazonosságát állapította meg.

A 18. dinasztia, az ókori Egyiptom Újbirodalmának első dinasztiája, a Krisztus előtt nagyjából 1550-től 1292-ig uralkodott több mint 200 éven át. Ez idő alatt Egyiptom az ókori világ egyik leggazdagabb és legerősebb birodalmává nőtte ki magát.

Tutanhamon fáraó sírkamrája
Tutanhamon fáraó sírkamrája

Ebből a korszakból származnak az olyan ismert fáraók is, mint Tutanhamon, Ehnaton, vagy Hatsepszut. Utóbbi egyébként féltestvére és egyben felesége volt II. Thotmesznek, aki legfrissebb kutatási eredmények szerint megszervezte férje temetését és később megragadta a hatalmat.

Az egyiptomi régészeti hatóság az utóbbi évek egyik legfontosabb feltárásaként kezelik a sír felkutatását. A régészek szerint maga a sírbolt központi része viszonylag egyszerű kialakítású, ugyanakkor a falakon kék színű írásnyomokat, illetve sárga csillag minták maradványait találták meg. A díszes vakolatot restaurálni kell, mivel a sírt valamikor elöntötte a víz.

(euronews nyomán Szent Korona Rádió)

Régészeti szenzáció: igaz lehet az évezredes bodajki néphagyomány Szent István királyról!

Római éremkincseket találtak Kőszegen – történelmi pillanatokat ábrázolnak a denariusok

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55