Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Yona Metzger

Szexuális bűncselekmények miatt nyomoznak az askenázi főrabbi, Yona Metzger ellen

Szeméremsértés gyanúja miatt nyomoznak egy egykori főrabbi, Yona Metzger ellen. Metzger jó kapcsolatot ápolt  Fidesszel, többször járt Budapesten is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az egykori askenázi főrabbit 16 éven aluli kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt hallgatták ki a tel-avivi rendőrség csalásokkal foglalkozó osztályán.

Izraeli médiaértesülések szerint a nyomozóhatóság két abúzust vizsgál. A most befutott friss, néhány hónappal ezelőtti gyermekbántalmazási panasz kapcsán újranyitották azt a hasonló ügyben indított 2020-as nyomozást is, amit korábban az ügyészség lezárt. A 71 éves Yona Metzger a kihallgatás után óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, a nyomozás tovább folyik.

Az askenázi főrabbi amellett, hogy hivatali ideje alatt rendszeresen megfordult Budapesten, az Orbán-kormány tagjai izraeli látogatásaik során tisztelgő látogatást is tettek nála – írta az egyesület. Metzger – szakítva édesapja szokásával – magyarországi látogatásai során kerülte a liberálisabb, neológ zsidó közösséget, ehelyett látványosan inkább a Köves Slomó fémjelezte neokonzervatív Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tagjaival mutatkozott – emelték ki.

A hvg.hu korábbi, 2019-es cikke szerint az EMIH–Fidesz-együttműködés egyik első eredménye volt, hogy Kövesnek 2008-ban sikerült összehoznia a főrabbit Orbán Viktorral, amivel elérte, hogy a Fideszt – legalábbis részben – sikerült mentesíteni az antiszemita vádak alól. Yona Metzger 2010-ben a sokáig tévéstúdióként működő óbudai zsinagóga újraszentelésén is itt járt, később pedig többször is találkozott magas rangú kormányzati szereplőkkel, így Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Schmitt Pál korábbi államfővel.

Yona Metzger neve már hivatali ideje alatt is több kétes ügy kapcsán felmerült. 2017-ben végül az izraeli bíróság bizonyítottnak látta, hogy 5 millió sékel kenőpénzt fogadott el. Csalás, az igazságszolgáltatás akadályozása és az adószabályok megsértése miatt eredetileg 4 és fél év börtönbüntetésre ítélték, de az izraeli Legfelsőbb Bíróság helyt adott a fellebbezésének, és hatályon kívül helyezte az ítéletet. Az új eljárásban egy évvel enyhítették a büntetését.

Magyarország kormánya brutális nagyságú közpénzzel támogatja a magyar zsidó közösségeket

7 év alatt 2,7 milliárd veszteség – Kóser pénzmosodát működtet Köves Slomó Izraelita Hitközsége?

Az utcákról gyűjtik össze a zsidókat – A vallástalan zsidókra vadászik a Micva Mobil

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.