csütörtök, április 9, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megkezdődött a trieszti magyar kikötő építése

Megkezdődött a trieszti magyar kikötő építése, a kormányt a gazdasági racionalitás vezette, amikor 2018-ban a beruházás mellett döntött – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön az építkezés bejárásáról az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Magyarország az első világháború elvesztésével szorult ki a tengerekről. Fiumébe (mai nevén Rijeka) 1918 végén bevonultak a délszláv csapatok, azóta nem rendelkezik tengeri kijárattal Magyarország. Ez most megváltozik – mondta az államtitkár.

A magyar állam tulajdonában lévő észak-olaszországi területen hatalmas partfalszakasz építéssel, egy 50 ezer köbméteres feltöltéssel kezdődik a magyar kikötő építése, amely tervek szerint 2028-ban már teljes kapacitással működik majd, és kiszolgálja a magyar áruexportot – mondta.

Részletezte, hogy első körben egy 250 méteres partfalszakaszt építenek, mintegy 50 ezer négyzetméternyi területet a tengerben, ezt viszik tovább tovább mintegy 400 méterrel, így összesen 650 méternyi partszakasza lesz Magyarországnak az Adrián. Ezen kívül 30 hektár terület áll rendelkezésre fejlesztésre, ahol egy nagy logisztikai központot építenek, itt húzzák fel a tengeri operációhoz szükséges létesítményeket is.

Magyar Levente beszámolt arról is, hogy fontos tárgyalásokat folytatott az olasz kormány képviselőivel, köztük Edoardo Rixi infrastruktúráért és közlekedésért felelős miniszterhelyettessel, aki végig partner volt a kikötő létesítésének folyamatában, és segíti, hogy néhány éven belül a magyar exportőrök, a magyar cégek ezáltal hatékonyabban tudjanak érvényesülni a világpiacon.

A KKM államtitkára hangsúlyozta, Magyarország évente mintegy 60 ezer milliárd forint érékben exportál fizikai javakat, az árucikkek nagy része tengeren hagyja el Európát. Ha nincs az országnak saját tengeri kijárata, saját tengeri kikötői kapacitása, akkor mindig másoknak lesz kiszolgáltatva. Ezt az állapotot szeretnék megváltoztatni, hiszen Magyarországnak a világ 34. legnagyobb exportőreként rendelkeznie kell olyan csatornákkal, amelyekkel a leghatékonyabban tud a globális ellátási láncokba bekapcsolódni, munkahelyeket tud teremteni, hatékonyabbá teszi a magyar exportot, segíti a magyar cégek működését – mondta Magyar Levente.

1779. április 23-án csatolta Mária Terézia Magyarországhoz Fiumét

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Cigánytempó: késsel fenyegetett Miskolcon egy nőt, megerőszakolta, majd kirabolta

Érdekesség még, hogy a vádlott büntetett előéletű volt. Természetesen a...

Furkó Kálmán és a Betyársereg kapcsolatáról készült kisfilm

A Betyárseregnek számos olyan tagja van, aki vagy a...

Eltűnt a Barátság kőolajvezeték megvizsgálására küldött bizottság

Az Európai Unió sem tudja, hogy mi van a...

Kategóriák

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Cigánytempó: késsel fenyegetett Miskolcon egy nőt, megerőszakolta, majd kirabolta

Érdekesség még, hogy a vádlott büntetett előéletű volt. Természetesen a...

Furkó Kálmán és a Betyársereg kapcsolatáról készült kisfilm

A Betyárseregnek számos olyan tagja van, aki vagy a...

Szijjártó szerint megvédte Magyarországot a Hezbollah támadásától

Miután kiderült, hogy magyar fedőcégen keresztül juttatták el a...

Döntött az EU, nem lesz több “vegán steak”

Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági szakbizottsága szerdán megszavazta a...

Zelenszkij aranykonvoja: egy ukrán képviselő szerint kenőpénzből származik

Egy volt ukrán parlamenti képviselő beszélt arról, hogy Zelenszkij...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55