szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Sulyok Tamás meghívására Budapestre érkezik az izraeli elnök

Hivatalos állami látogatásra érkezik Magyarországra kedden Herzog izraeli elnök, akit Sulyok Tamás köztársasági elnöknek egy évvel ezelőtt, a beiktatása után első dolga volt meghívni az immáron zsidó gyarmattá vált országunkba.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A magyar államfő tavaly március végén beszélt telefonon Jichák Hercog államfővel, aki Sulyoknak gratulált az elnökké választásához, miután Novák Katalin bukása után megválasztotta őt az Országgyűlés. Az izraeli elnök meghívására ekkor került sor.

„Az Izrael melletti kiállásunk egyik elvi alapvetése a holokauszt borzalmaiból levont következtetés, mely szerint szükség van egy erős zsidó nemzetállamra, amely garantálja, hogy ilyen tetteket senki soha többé ne követhessen el”

– mondta akkor Sulyok Tamás.

Idén januárban pedig Gideon Szaár izraeli külügyminiszter érkezett diplomáciai látogatásra Budapestre, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, valamint a budapesti zsidó közösséggel találkozott.

Szijjártó közös sajtótájékoztatót is tartott a zsidó gazdájával, ezen Gideon Szaár úgy fogalmazott: Magyarország az az ország az európai közösségen belül, amelyik tisztában van a különbséggel a jó és a rossz között, a helyes és a helytelen között és “nincsenek erkölcsi torzulások a vonatkozásban, hogy hogyan tekint a nemzetközi kérdésekre, kihívásokra”.

“Magyarország Orbán Viktor vezetésével közeli jó barátunk, fontos szövetségese Izraelnek”

Csak hogy ne maradjon ki a sorból, Orbán meghívta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is tavaly novemberben, mégpedig rögtön azután, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene a gázai háborúban elkövetett népirtás és háborús bűncselekmények miatt. Közben a kormány fontolgatja, hogy Magyarország – egyedüli EU-tagként – kilépjen a büntetőbíróság kötelékéből, mindezt azért, mert a bíróság szerintük “politikai döntést” hozott Netanjahu elfogatóparancsával.

Nem lehet itthon érvényt szerezni a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának, de Orbán ki is lépne belőle

Orbán Budapesten demonstrálja Netanjahu-szolgaságát: meghívja a népirtó bűnözőt a gyarmatokra

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55