Az Ószövetség Messiásra vonatkozó próféciáit Krisztus beteljesítette, ugyanakkor a zsidók, mivel nem ismerik el Megváltónak, sőt tagadják istenségét, továbbra is várják a saját messiásukat, aki törvényszerűen nem lehet más, csak az Antikrisztus. Most cionista rabbik jelentették ki, hogy Trump több prófécia beteljesítője.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A rabbik dicsérték Trump vezetését, és szerepét úgy írták le, mint amely része az erkölcsi értékek megőrzéséért és a szélsőségesség (értsd: Izrael ellenségei) ellen folyó harc történelmi küldetésének. A levélben kifejtették, úgy vélik
az elnököt Isten választotta ki erre a jelentős szerepre, és elismerték az Egyesült Államokért, Izraelért és a szabad világért tett erőfeszítéseit.
Hangsúlyozták továbbá, hogy a jelenleg a radikális terrorizmus ellen folyó harc nemcsak regionális konfliktus, hanem az erkölcsi és igaz értékekért folyó küzdelem is világszerte. Nyilatkozzák, miközben Izrael most hajtotta végre a világtörténelem egyik legnagyobb népirtását.
“A judaizmus háborúja a radikális Iszlám ellen, melynek most a kellős közepén vagyunk, valójában a szabad világ harca a kegyetlen erőszak ellen, amely gyűlöli a civilizációt és az erkölcsi értékeket, melyeket minden nemzet a Bibliából örökölt” – folytatódott a cionizmust megideologizáló levél.
A rabbik emellett Trump politikáit bibliai próféciákkal is összekötötték, megjegyezve, hogy Mózes és Izrael prófétái előrejelezték a zsidó állam megalapítását (félreinterpretálva a mennyei királyság és a megváltás eljövetelét), a kiűzüttek összegyűjtését, Jeruzsálem újjáépítését, valamint Júdea és Szamária, illetve Gáza betelepítését. “Izrael földjének benépesítése az egész világnak áldást és békességet hoz, és a Sínai hegyen adott értékekhez való visszatérést szimbolizálja” – írták magasztalva az antikrisztusi minőségüket a cionisták.
Hozzátették, szerintük Trump számos cselekedete összhangban van Isten akaratával.
“Látjuk, ahogy ezek a próféciák egyre több gyümölcsöt hoznak, és az ön cselekedeteivel és szavaival kapcsolatosan is látjuk, hogy a helyes úton halad és jót hoz a világnak.”
A levél egy Trump sikeréért mondott imával zárult, melyben a rabbik kifejezték abbéli reményüket, hogy továbbra is betölti majd küldetését:
“Azért imádkozunk Izrael földjén és Jeruzsálemben, hogy Isten védelmezze Önt, és azokat, akik Ön körül vannak, hogy az Ő áldása legyen a munkáján, és hogy mindenhová békét és prosperitást tudjon hozni.“
A Torat Ha’aretz HaTova rabbinikus unió, mely a levelet jegyezte, egy vallási cionista szervezet, amely a Merkaz Harav jesivához kötődő vezető rabbikból és Zvi Jehuda Kook rabbi, a vallási cionista mozgalom egyik szellemi vezetőjének tanítványaiból áll.
A szervezet a COVID-19 világjárvány idején alakult meg, miután a nemzeti és ideológiai kérdésekben egységes rabbinikus vezetésre volt szükség. Bár nem igazodik egyetlen konkrét politikai párthoz sem, rabbinikus útmutatásai gyakran befolyásolják a kulcsfontosságú politikai vitákat Izraelben, főként a cionista pártok körében, különösen olyan kérdésekben, mint a zsidó identitás, a júdea-szamáriai települések bővítése és a vallási oktatás.
“Az Antikrisztus eljövetelét fogja inkább előidézni” – Katolikus pap a zsidókról
(Hetek nyomán Szent Korona Rádió)