csütörtök, február 13, 2025
0.6 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Háttér Társaság bűncselekmények elkövetésére bírja rá az ügyvédeket?

Korábban már megírtuk, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara a Háttér Társasággal érzékenyítteti az ügyvédeket. Az ilyen érzékenyítések hatására születnek a normalitáspárti nyilvánosságot elhallgattatni célzó ítéletek, mint például  Barcsa-Turner Gábor (HVIM) LMBTQP zászló el nem égetéses ügyében. Egy jogász olvasónk kíváncsiságból részt vett az ügyvédi kamara Háttér Társasággal közös képzésén, és megdöbbenten tapasztalta, miről is szól az. Ennek részleteit osztotta meg velünk.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A nemzetközi jurisztokrácia hazai élcsapata a Háttér Társaság az LMBTQP jogok melletti érzékenyítés egy új fokozatára kapcsolt.

Korábban, 2019-ben döbbenetes módon el tudták azt érni  a Legfőbb Ügyészségnél, hogy az NF/1621/2015/3. számú leiratában előírja a megyei főügyészségek számára a gyűlölet-bűncselekmény (közösség tagja elleni erőszak bűntette) felderítése és vizsgálata kapcsán ún. Gyűlölet Elleni Munkacsoport (tagjai: Háttér Társaság, Magyar Helsinki Bizottság, TASZ, Amnesty International) által összeállított egyoldalú, többek között a szexuális deviánsok iránt elfogult és a normalitáspárti többség (heteroszexuálisok, magyarok és keresztények) szempontjait nélkülöző előítélet indikátor vizsgálati lista alkalmazását.

Ez azzal a gyakorlatban már tapasztalt következménnyel jár, hogy – a helyes bírói gyakorlattal ellentétes módon – csak egyes kisebbségek, így a szexuális deviánsok tekintetében alkalmazzák a közösség tagja elleni erőszak bűntettének törvényi tényállását, a normalitáspárti többség tagjaira nem, amely elfogadhatatlan.

Az ügyészségen felül érzékenyítették még a rendőrséget, sőt még a korábbi köztársasági elnökhöz is elmentek tárgyalni a deviánsok ügyében.

Az idei év végén pedig bejelentették, hogy a Magyar Ügyvédi Kamarával közösen kiadnak egy képzést, amelynek elvégzése esetén a kamara kreditpontokat ír jóvá az ügyvédeinek. A kreditpontok rendkívül fontosak a hivatásos ügyvédek számára, mivel ezek hiánya a szakmai továbbképzési kötelezettség elmaradását jelenti, amely súlyos következményekkel járhat a kamarával való jogviszonyukra. A rendszer kötelező jellege gyakran adminisztratív terhet ró az ügyvédekre, miközben a kreditpontok megszerzése nem mindig biztosít valós szakmai fejlődést. Ennek ellenére a kreditpontok elhanyagolása a szakmai elmaradottság és jogi szankciók kockázatával fenyeget.

Nyíltan Alaptörvény-ellenesek

A  Háttér Társaság ügyvédképzése 5 modulra, 5 témakörre oszlik, természetesen egytől egyik csak a deviánsok jogaival foglalkozva, de ez talán nem is meglepő, hiszen nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Az viszont már több mint aggályos, hogy egy köztestület, amely az egész nemzet ügyvédeit tömöríti, hogyan gondolhatta elfogadhatónak egy ilyen nyíltan Alaptörvény-ellenes szervezettel az együttműködést.

Az Alaptörvény XVI. cikke (1) bekezdése szerint: „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

A Háttér Társaság tevékenysége sérti a kiskorúak normális családhoz, illetve egészséges lelki-szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogát azzal, hogy a szervezet nyíltan szembehelyezkedik az Alaptörvénnyel, és az ún. szivárványcsaládokat propagálja, az ilyen megvalósult közösségeket támogatja, ezeket tartja kívánatosnak.

Továbbá a szervezet egyértelműen és szándékosan félreértelmezi a jogszabályokat, majd ezen torzított értelmezésű normákat közvetíti az ügyvédek számára, hogy így jussanak többletjogokhoz az állítólagos “kisebbségek”.

Különleges bánásmódot igénylő sértettek

Ezt a szándékos félreértelmezést a különleges bánásmódot igénylő sértettek esetében is képviselték. A képzés 5 modulja közül az egyik kifejezetten ezzel a témával foglalkozik áldozati jogok, különleges bánásmódot igénylő sértett, sértetti képviselet címen. Jogász szemmel talán itt a legaggályosabbak a hallottak, és nem is a Háttér Társaság részéről, ők csak hozták a szokásos jogszabályferdítő lobbista formát. Viszont az, hogy Magyarország ügyvédi kamarája ehhez társul, az egészen felháborító az egész jogrendszer szempontjából.

Mellőznek minden jogelméleti, etikai és még az általuk oly nagyra tartott demokratikus és emberi jogi elvet is, mivel itt a törvény előtti egyenlőség megcsúfolása, feje tetejére állítása zajlik. Egy szexuális deviációra alapozva olyan privilégiumokat követelnek, amelyekkel a normális többséggel szemben szinte jogi immunitást élveznének, és ezt az egyórás oktatóvideó végén ki is nyilvánítják.

A modul első, körülbelül 45 percében csak az objektív jogi indokolásokat és törvényi tényállásokat mutatja be Hermann Gábor jogász. Ez önmagában még semmilyen aggodalomra nem adna okot, mivel a magyar jogrendszernek egy pozitív intézménye a különleges bánásmódot igénylő sértettek helyzete.

Viszont az, ami a videó végén történik, egyértelműen a jogrend megcsúfolása. Egy homoszexuális cigányos példával dobálózva kijelentik, hogy a homoszexuális “sértettek” esetében erre a bánásmódra minden esetben szükség lenne, ezzel helyezve őket előnybe a jogérvényesítés terén.

Másrészről a rendőrség szempontjából is felháborító az a kérés, hogy csak azért, mert valaki affektáló deviáns, körülbelül közjogi méltóságokhoz hasonló elbánásban részesüljön, ezzel tovább terhelve az amúgy is elfoglalt szervet.

A jogilag legfelháborítóbb és társadalmilag legkártékonyabb rész azonban csak ezután következett.

Homoszexuális párok gyermekvállalásának jogi szabályozása

Korábban már ismeretes volt a sorosista szervezet részéről, hogy segítséget nyújtottak abban, hogy a hatóságok félrevezetésével szerezzenek maguknak gyermeket a deviánsok. Erről azonban “jóhiszeműen” még azt is lehetett gondolni, hogy csak titokban akarták intézni, de nem rejtik véka alá a törvénysértéseiket, hiszen még erre is tanítják az ügyvédeket. A Háttér Társaság ügyvédképzése arra oktatja a résztvevőket, hogy a törvényeket kijátszva, illegálisan hogyan lehet deviáns párokat gyerekekhez juttatni.

A képzési videóban ugyan nem hívják fel expressis verbis törvénysértésre az ügyvédeket, azonban a helyzet kontextusából félreérthetetlenül ez következik.

Előfordul az is, hogy ha 2 nő együtt akar gyermeket vállalni, egyikük egyedülállóként jelenik meg a rendszerben, egyszerűen nyilatkozatot tesz egyedülálló státuszáról, még ha ez magán-, esetleg közokirathamisításnak minősül is.

– mondja bicskanyitogatóan cinikusan Hermann Gábor, a deviánsok jogásza, ezzel sugallva, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni. Persze, hogy nem veszi komolyan, hiszen ő is így jár el hasonló esetekben, és még ő okítja az ország ügyvédjeit.

 

A fentebb említett esetben szerencsére a gyámhatóság résen volt, és meggátolta, hogy a két buzeráns átverje a hatóságokat és ártalmatlan gyermekeket fogadjon örökbe. De gondoljunk bele, milyen beláthatatlan kárt okozna a magyar társadalomnak az, ha ezt ezután már nem csak pár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügynökszervezet csinálná, hanem ügyvédek százai…

Éppen ezért teljes mértékben elfogadhatatlan és felháborító a tény, miszerint egy ilyen nemzetellenes és pusztító kezdeményezést támogat Magyarország Ügyvédi Kamarája.

Hatóság félrevezetésével akartak gyerekeket szerezni maguknak deviánsok

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Trump: Ukrajna valószínűleg nem fog visszatérni a 2014 előtti határaihoz

Trump telefonon beszélt Putyinnal, majd elmondta, hogy Ukrajna ne...

Oroszország szerint a sérült katonákon kísérletezik Ukrajna

Illegális orvosi tevékenységgel, sérültekből való szerveltávolítással vádolja Oroszország Ukrajnát....

Így szemléld a magyar történelmet! – D. Fekete Balázs tollából(Duo Gladii)

D. Fekete Balázs Dr. László András történelemszemléletéről írt a...

Dugin: A trumpizmus forradalma – Az ideológia körvonalazása (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben a trumpizmus Dugin általi elemzését adjuk...

Napi 3-4 titkos megfigyelésről is döntöttek az Igazságügyi Minisztériumban tavaly, de ködösítenek a témában

Ezres nagyságrendben döntöttek tavaly megfigyelési kérelmekről, átlagosan napi 3-4...

Kategóriák

Trump: Ukrajna valószínűleg nem fog visszatérni a 2014 előtti határaihoz

Trump telefonon beszélt Putyinnal, majd elmondta, hogy Ukrajna ne...

Oroszország szerint a sérült katonákon kísérletezik Ukrajna

Illegális orvosi tevékenységgel, sérültekből való szerveltávolítással vádolja Oroszország Ukrajnát....

Így szemléld a magyar történelmet! – D. Fekete Balázs tollából(Duo Gladii)

D. Fekete Balázs Dr. László András történelemszemléletéről írt a...

Dugin: A trumpizmus forradalma – Az ideológia körvonalazása (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben a trumpizmus Dugin általi elemzését adjuk...

Napi 3-4 titkos megfigyelésről is döntöttek az Igazságügyi Minisztériumban tavaly, de ködösítenek a témában

Ezres nagyságrendben döntöttek tavaly megfigyelési kérelmekről, átlagosan napi 3-4...

Prostitúcióra kényszerítettek egy fiatal lányt, autóbalesetnek köszönheti, hogy megmenekült

Egy közlekedési balesetnek köszönhetően szabadult meg fogvatartóitól egy fiatal...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55