péntek, február 27, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

400 millió forintnyi támogatást küld Magyarország a libanoni hadseregnek

A libanoni keresztények támogatása önmagában valóban pozitív cselekedet lenne. Csakhogy nagy valószínűséggel nem ez a fő oka drága “keresztény” kormányunknak. Korábban már híreztünk róla, hogy Libanon új elnöke gyakorlatilag egy USA- báb. Így a magyar kormány ezzel a lépésével valójában Amerika érdekeit kívánja szolgálni, neki felel meg.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

„Magyarország az ukrajnai fegyverszállítások helyett 400 millió forinttal támogatja a libanoni hadsereget”

– közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden. A közel-keleti ország hadseregének megerősítését az Európai Békekereten keresztül támogatja Magyarország. A miniszter szerint a két ország baráti viszonyt ápol egymással, és a jövőben is támogatni fogják a nyugalom és stabilitás érdekében tett törekvéseket – írja az MTI. (Mármint Izrael ellen? Azt mi is támogatnánk. Csakhogy a magyar kormány eddig Izrael pártinak mutatkozott. Újabb kettős mérce bontakozik ki? – a szerk.)

„Ezt a pénzt az Európai Békekereten keresztül juttatjuk el Libanonba, s ezt azért tudjuk megtenni, mert mi nem küldünk fegyvert Ukrajnába, ekképp az oda fizetendő összeget átutalhatjuk máshova is”

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Bejrútból élő videóval bejelentkező Szijjártó szerint örömteli, hogy Libanonban nemrég keresztény elnököt választottak. Libanonban jelentős keresztény közösség él, akik nehéz helyzetben vannak. Az elmúlt hét évben hatmilliárd forintnyi támogatást küldött Magyarország a libanoni keresztények és közösségeik megerősítésére. Emellett tizenhat magyar katona is szolgál a libanoni békefenntartó erőkben – mondta a külügyminiszter.

(Azt csendben megjegyezzük, hogy az a békefenntartó erő, amiben magyarok is harcolnak, pontosan ők küzdenek a cionista Izraellel szemben, akit eddig a magyar kormány készségesen támogatott… Tényleg nagyon érdekes ez a kettős mérce.

A miniszter szerint a Közel-Keleten javult ugyan a helyzet az Izraellel tavaly novemberben kötött tűzszünettel, de ezt az állapotot fenn is kell tartani, hogy tartósan béke lehessen a térségben – mondta Szijjártó. Emellett szerinte az újabb migrációs hullámok megelőzése szempontjából is fontos a stabilitás megteremtése. Szijjártó azt is szorgalmazza, hogy a Szíriából Libanonba menekült szírek is minél előbb hazatérjenek.

Libanont belülről az USA, kívülről Izrael szállja meg

Jenki megszállás: Libanonban egy 5000 fős “nagykövetséget” épített az USA

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Az Antifa által meggyilkolt Quentin hagyományhű katolikus volt, és a támadás előtt is lányokat védelmezett

Quentin, az Antifa csőcselék által meggyilkolt francia diák nemcsak...

Így rombolják le az agyad a short videók

Egyre több szakember figyelmeztet, hogy a short videók pörgetése...

Kategóriák

India miniszterelnöke Izraelbe utazott, hogy Netanjahunak hízelegjen

Narendra Modi, India miniszterelnöke Izraelbe látogatott, a Kneszetben felszólalván...

Skandallum: ukrán kommunistának állított szobrot Márki-Zay a kommunizmus áldozatainak napján

Egy olyan kommunista költőnőnek állítottak Márki-Zayék szobrot, aki például...

Így rombolják le az agyad a short videók

Egyre több szakember figyelmeztet, hogy a short videók pörgetése...

2500 hektár erdőt vettek el a románok egy székely falutól

Így veszik el a székelyektől az erdeiket a románok:...

Malajzia blokkolta az LMBTQP-társkeresőket

Vannak még olyan országok a világban, ahol nemcsak szavakban,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55