A római korban a Balatonnál élt eleinktől tanultunk rendet rakni – ez is eszünkbe juthat, ha meglátjuk a napokban feltárt régészeti leletet. A diszeli vaskincs darabjai ugyanis szépen elrendezve bújtak meg a föld alatt csaknem kétezer évig, oda rejtették el ezeket egykori tulajdonosaik. A régészeti lelőhelyet a repülő régész, Győrffy-Villám Zsombor a levegőből vette észre.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A régészet egészen újszerű módszereket is bevet manapság a több ezer éves leletek felderítése érdekében, például digitális eljárásokat, szonárokat. A Balaton közelében élt őseink életmódjára utaló római kori szerszámok pedig különleges véletlenek révén kerültek elő. Szerepel ennek a friss tudományos felfedezésnek a történetében siklóernyő, a hazaindulás előtti utolsó pillanatban jelző fémkereső és egy hosszú hétvégi ásatás is.
Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/Décsey Sándor
Győrffy-Villám Zsombor régész nyilatkozott lapunknak, és többek közt az is kiderült, hogy a szakemberek azt nevezik depóleletnek, amit eleink direkt ástak el, azaz olyan kincsről van szó, amit szándékosan rejtettek el a föld alá. A diszeli tárgyak egykori tulajdonosai számára pedig a földművelés, a famegmunkálás és a textilkészítés eszközei voltak értékesek.
– Tömören, tényszerűen mit mondhat a friss régészeti felfedezésükről, az eszközkészletről, amihez a Wass Albert Könyvtár és Múzeum a Pécsi Janus Pannonius Múzeummal szoros együttműködésben folytatott munkája vezetett el?
– Idén január 24-én egy 28 darabból álló késő római vasdepóleletet találtunk Diszel határában.
Régész a levegőben
– Minek köszönhető, hogy pont ott ástak, ahol megtalálták a szerszámokat? Megérzésnek? Kirándulók beszámolóinak?
– December végén siklóernyőzés közben két római kori faragott követ találtam Diszel határában. A terület nem nyilvántartott régészeti lelőhely, ezért egy nagyobb terepbejárással szerettük volna tisztázni, hogy a kövek környezetében vannak-e más régészeti leletek, ha vannak, mikoriak és mekkora a lelőhely kiterjedése. A terepbejáráson, amit januárban tartottunk a múzeum szakembereivel és önkéntesek segítségével, fémkeresővel került elő a vasdepó.
– Tényleg már épp hazaindultak volna?
– Igen. A bronzkortól kezdve a római kori, az avar és a középkori tárgyakig több korszakból gyűjtöttünk leleteket, és már nagyjából körvonalazódtak a lelőhely határai, de ahogy a régészeknél ez sokszor lenni szokott, péntek délután jött a vezérlelet. Már a kocsik felé indulva, az aznapra tervezett utolsó sort végigjárva jelzett a fémkeresőm. Mivel tudtam, hogy a délután hátralévő részében már nem lehet maradéktalanul elvégezni a bontást és a szükséges dokumentálást is, így a munka java a hétvégére maradt.
– A vastárgyak korát hogyan állapították meg? Biztosra vehető, hogy római koriak, a 4. századból származnak?
– A leletegyüttes, egy darabot leszámítva, vastárgyakból állt, amelyek keltezése nem túl egyszerű, de a környékről, például Keszthely-Fenékpusztáról, Balácáról, Gyulafirátótról és a provinciából ismert hasonló leletek alapján a 4. század végére keltezhető ez a depó. Mindezt a felszínen gyűjtött, szintén ebből az időszakból származó érmék és egyéb tárgyak is alátámasztják.
Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/Győrffy-Villám Zsombor
Ekét, kapát, fúrót, csákányt dugtak el a barbárok elől
– Mire használták őseink a most megtalált, szépen egymás mellé elrakott eszközöket? Tudjuk pontosan mindegyikről?
– Előkerült egy úgynevezett taligás eke minden alkatrésze, az ekevas, a csoroszlya, az ekehúzó lánc, és egy kapa. Ezek mezőgazdasági, földművelési eszközök. Találtunk fa megmunkálásához használt eszközöket is, fúrókat, vésőt, vonókést és egy dolabrát – ez egy csákányhoz hasonló eszköz, ami a fafaragás mellett több funkciót is betöltő szerszám. Előkerült egy szálleverő, ami a textilművesség eszköze, egy bronzcsengő, egy ágvágó kés és több egyéb vasalat is.
– Mi az, hogy depólelet?
– A földbe szándékosan elásott leletegyüttes, melynek ez esetben az értékmentés lehetett a célja, tehát a tulajdonos így próbálta elrejteni vagyonának egy részét, feltehetően egy külső, barbár támadás előtt.
– Mi a lelet jelentősége? Mit tudunk meg belőle a korábban itt éltekről? Mit árul el életmódjukról?
– A lelet tudományos jelentőségét többek között az adja, hogy nem szórványként kerültek elő a tárgyak, hanem pontosan dokumentálva sikerült feltárni azokat. A tárgyak segítségével pontosabb képet alkothatunk arról, hogy a császárkor végén itt élők milyen termelőtevékenységeket végeztek, ezekhez pontosan milyen eszközöket használtak, esetünkben földművelés, famegmunkálás és textilkészítés során. Ezek a leletek feltehetően egy kisebb villagazdaság vaseszköz készletének értékesebb darabjai lehettek egykoron. A leletek párhuzamai a közelebbi és a távolabbi kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat tárják elénk.
Ezeknek a szakmáknak az eszközei kerültek elő Diszelnél
- földműves
- famegmunkáló, fafaragó
- textilkészítő
Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/Décsey Sándor
Hamarosan láthatjuk a vaskincset
– Hova kerülnek az eszközök? Láthatja majd ezeket a közönség?
– A feltárás után a Wass Albert Könyvtár és Múzeum régészeti raktárába kerültek a leletek, majd igen hamar a fémrestaurátorunknak adtuk át őket, ugyanis a lehető leggyorsabban el kell kezdeni a restaurálást. Ha ez megtörtént, akkor pár hónapon belül Tapolcán egy kiállítás keretében szeretnénk bemutatni a közönségnek a leleteket.
– Hogy lehet, hogy épségben megmaradtak a most megtalált szerszámok?
– A bronzcsengő kivételével minden tárgy vasból készült. Ami különlegességnek számít, az a szálleverő csontnyele, amely szinte teljes épségben megmaradt. A tárgyakat a szántás és fagyhatár alá, mintegy hetven centiméteres mélységben ásták el, valószínűleg ennek és a kedvező talajnak köszönhető, hogy épen, egyben megőrződtek.
(veol.hu nyomán Szent Korona Rádió)
A kitörés túra nyomában – Védvonal Podcast Alkay Zsolttal és Moys Zoltánnal