Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amikor időjósnak lépnek elő a nagyvadak. De vajon idén közeledik már a tavasz vagy még messze jár? Ha medvét nem is látunk, egyéb – állatok adta jelekből sejteni lehet, hogy nem sok van hátra a télből. Emellett számos magyar népszokásunk szól az időjóslásról.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Vallási vonatkozás
Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után mutatta be a kis Jézust a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is.
Magyar szokás
Február az év második hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta. Ősi magyar nevén Jégbontó hava, mely a Halak csillagkép jegyében telik. A népi kalendáriumban Böjtelő havaként ( vagy Böjt elő havaként) ismerik.
A néphagyomány a tavaszvárásra figyel február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján. A megfigyelések szerint a barna medve ilyenkor felébred téli álmából, és kikukucskál a barlangjából. Ha meglátja az árnyékát a napsütésben, akkor visszacammog aludni, mert hosszú lesz még a tél. Borús időben viszont nincs árnyék, a medve sem ijed meg a saját árnyékától, és kint marad, jelezve: nyakunkon a tavasz.
A hiedelem Erdélyből származik, illetve Jókai Mórhoz is köthető, akinek Az új földesúr című regényében először jelent meg az időjós medve alakja.
„Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak;
ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása;
mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett…
Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek, mert jön a tavasz.
Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.”
Időjóslás a farsangi időszak „nagyasszonyaival”
A Dorottya-napi (február 6.) időjárási megfigyelések szerint „ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja”, ami azt jelenti, amennyiben Dorottya-napkor fagy, akkor Julianna napjára (február 16.) megenyhül az idő. Azt is tartják: „ha Dorottya locsog, Julianna kopog.”
A hónap második felében Zsuzsanna napjához (február 19.) több tavaszváró jóslat kapcsolódik. Ezen a napon azt várták, hogy megszólaljon a pacsirta, mert az már a tavasz közeledtét jelzi. Ha magasan száll, azt jelenti, hogy közel a jó idő. Ha nem szólal meg a pacsirta, vagy ha alacsonyan repül, akkor még hideg idő várható.
De vajon ez most, 2025-ben mit is jelent?
Medvét nem láttunk, se kint, se bent. Azonban vannak más jelek is arra vonatkozóan, vajon közeledik-e már a tavasz.
Kibújtak a lepkék
2025. január 26-án Farkas Ferenc nem mindennapi jelenségre lett figyelmes a Vértesben.
A Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár vezetője bakancsos turistaként járja a Kárpát-medencét, rendszeresen beszámol kalandjairól Facebook oldalán. 2025. január 26-án a Nagy-Széna-hegy lankáin túrázott, amikor egy élénk színű lepkét pillantott meg.
„A vértesi Nagy-Széna-hegy környékén mindenesetre akadtak hunyorok, nyughatatlan atalantalepke, a madarak meg tavaszi nótát fújtak.”
– posztolta bejegyzésében a természetbarát.
A természetjáró elmondta, hogy nagyon meglepte a látvány.
„Bevallom, a lepkékhez nem nagyon értek, de januárban nem szoktam látni atalantát. A világhálón azt találni, hogy március-áprilistól októberig (esetleg novemberig) fordul elő az atalantalepke. Ráadásul hideg érzékeny, szóval tényleg meglepett. A Fáni-völgy közelében volt, az mondjuk elég védett rész, a Vértes amúgy sem olyan zord, az alacsony átlagmagasság miatt hamar olvad ott a hó.”
– magyarázta Farkas Ferenc.
Már a költéshez készülődnek a rétisasok
Hetek óta szokatlanul sok rétisas időzik a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. A tavon tartózkodó többezres daru-, vadlúd- és récecsapatok ugyanis kitűnő táplálékforrást jelentenek számukra.
A kardoskúti Fehér-tó és a környező szikes puszták területén nem költenek ugyan rétisasok, de az őszi-téli és a tavaszi vonuláskor mégis gyakran találkozhatunk velük. Az utóbbi hetekben az enyhe időjárásnak és a nagy vízfelületnek köszönhetően igen sok itt a vízimadár. Nyomukban megérkeztek a rétisasok is, akik könnyen megragadják a vadludak, récék, sőt még a darvak gyengébb példányait is.
Előfordult, hogy a berek.hu csapatának megfigyelése alkalmával hét példány is felbukkant. Több tíz kilométeres távolságból is érkeznek ide kóborló példányok, melyek aztán addig maradnak, amíg a tömeges mennyiségű vízimadár jelen van.
A rétisasok főleg Kelet- és Észak-Európában elterjedtek, de az egész kontinensen találkozhatunk velük. Hazánkban ez a legnagyobb ragadozó madár, szárnyfesztávolsága 190-240 cm közötti. A tojók lényegesen nagyobbak, mint a hímek. A fiatalok sötétbarna színűek, farkuk és csőrük sötét színű. Az idősebb példányok csőre citromsárga, a farkuk fehér és sokkal világosabb a tollruhájuk. Elsősorban halakat, madarakat, de kisebb emlősöket is fogyasztanak.
Mivel Magyarországon a rétisas a legkorábban költő madárfaj, így már januárban megfigyelhetjük a párok jellegzetes nászrepülését. Január végétől már költésbe kezdenek.
Elkezdődött a récék tavaszi vonulása
Egyre nagyobb csapatokban tűnnek fel a fütyülő és a csörgő récék a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tónál. Ez már a tavaszi vonulás kezdetét jelzi, a Dél-Európában telelő példányok megindultak északi költőhelyeik felé.
Az év elején rövid ideig még jég borította a kardoskúti Fehér-tó medrét. Ahogy a hónap közepére kiolvadt a jég, a récefélék is felbukkantak. A legnagyobb tömegeket a csörgő és a fütyülő récék alkotják, a tőkés récék száma elhanyagolható. Utóbbiak valószínűleg nem igazán kedvelik a Fehér-tóhoz hasonló, nyílt élőhelyeket. Inkább a nagyobb takarást biztosító, magasabb növényzettel rendelkező vizes élőhelyekre, például a Biharugrai-halastavakra mennek.
A két faj közül a csörgő récékből van a legnagyobb mennyiség a Fehér-tónál. Több százas csapataik már január utolsó harmadában megjelentek, a hónap végén pedig számuk meghaladta a kétezer példányt. Gyakran látjuk őket, ahogyan a vízen, a sekélyebb részek növényzetéből táplálkoznak.
A fütyülő récék száma szintén január harmadik harmadában kezdett emelkedni, s a hónap végén már több mint ezer példány tartózkodott itt. Éjszaka a vízen pihennek, de napközben gyakran kisétálnak a tó déli partjára, ott legelnek. Ebből is következtethetünk, hogy enyhül az idő, közeledik a tavasz.
Tőkés récékből az eddig megfigyelt legnagyobb csapat 92 példányból állt. Kendermagos, kanalas és nyílfarkú récékből eddig még csak néhány példányt láttunk. A nyílfarkú récék nagyon messzire, a Száhel-övezettől délre eső területekre járnak telelni, ezért ők csak később, február második felében érnek majd ide.
A sünök száma 30 százalékkal csökkent – hogyan mentsük meg őket?
(berek.hu és felvidek.ma nyomán Szent Korona Rádió)