Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kevesebb mint két hét alatt bekövetkezett a harmadik súlyos légi baleset az USA-ban

Mind a tíz ember életét vesztette a Bering Air repülőgépén, amely csütörtökön tűnt el a radarképernyőkről Alaszka felett – közölte az amerikai parti őrség szombaton. A baleset okát egyelőre nem tudni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Kilenc felnőtt utas és egy pilóta volt a gép fedélzetén, amely Unalakleetből Nome-ba tartott. A repülőgép egy jégtáblán szétszóródott darabjait Nome-tól 354,7 kilométerre délkeletre fedezték fel.

Mike Salerno, az amerikai parti őrség szóvivője elmondta, hogy a mentők a repülőgép utolsó ismert helyét helikopterrel kutatták, amikor megtalálták a roncsokat.

A baleset az elmúlt 25 év egyik legsúlyosabbja volt a szövetségi államban.

David Olson, a kisrepülőt üzemeltető alaszkai székhelyű Bering Air igazgatója elmondta, hogy a Cessna Caravan csütörtökön 14 óra 37 perckor szállt fel, és kevesebb mint egy órával később veszítették el vele a kapcsolatot. A térségben ekkor gyengén havazott, köd volt, mínusz nyolc fok volt a hőmérséklet.

 

Kevesebb mint két hét alatt ez a harmadik súlyos légi baleset az Egyesült Államokban. Január 29-én az American Airlines utasszállító repülőgépe és a hadsereg Black Hawk helikoptere ütközött a levegőben a washingtoni Ronald Reagan nemzetközi repülőtér közelében. A balesetben 67-en vesztették életüket. Január 31-én pedig egy egészségügyi szállító repülőgép zuhant le Philadelphiában, a fedélzeten tartózkodó hat ember, a földön pedig egy ember meghalt.

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/30/lezuhant-egy-repulo-washington-felett-minden-utas-eletet-vesztette/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/02/03/hianyzott-egy-iranyito-a-toronybol-a-washingtoni-repulogep-baleset-idejen/

( Demokrata nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.