Hazánk kiszárítása nem ért véget a folyószabályozásokkal, hanem napjainkban is olyan gyakorlatok vannak, melyek szinte lecsapolják vizeinket. Az égető problémáról most filmet készítettek, melyben az állam is partner volt, remélhetőleg megindít némi változást. A filmet Szendőfi Balázs készítette, akinek korábban az Alföld kiszárításáról is készült munkája. Alább a Válasz Online cikke olvasható.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Még semmi sem tette annyira láthatóvá, egyben közérthetővé, mi történt a magyar vízkinccsel az elmúlt évtizedekben, mint Szendőfi Balázs halkutató-természetfilmes új munkája. Az Eltékozolt vizeink tömör és látványos összefoglalása annak, amiről kutatók és vízmozgalmárok évek óta beszélnek: hogy hazánk kiszáradását magunknak okoztuk, tehát nekünk is kell helyrehozni. Jó jel: a WWF Magyarország megbízásából készült filmet a kormány is támogatta.
Öt éve adtunk teret az első vészjelzésnek: az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa riportunkban az Alföld gyorsuló sivatagosodásáról és túltolt belvízmentesítéséről beszélt. Aztán még időben (értsd: a 2022-es nagy aszály előtt egy évvel) közöltük egy érintett gazdálkodó programadó írását a totális vízelvezetés okozta károkról és a másod-, harmadrendű csatornák elzárásának szükségességéről. A tavalyi pusztító szárazság után több szálon felvetettük, hogy valamit kezdeni kell ezekkel az árkokkal, januárban pedig már a lezárásukra vagy betemetésükre szerveződött társadalmi mozgalomról számoltunk be.
Van tehát múltunk a témában, de mindezt elsősorban nem magunk miatt idéztük fel, hanem mert pusztán ezzel a néhány stációval leírható az eszkaláció, ami a honi belvízcsatornák körül történik. Most már ott tartunk, hogy az Alföldön, azon belül is a kiszáradással hatványozottan sújtott Homokhátságon földtulajdonosok, önkormányzatok sokasága temeti, zárja, küszöböli az árkokat, ahol tudja.
Persze többnyire titokban, mert ez a tevékenység – egyelőre – illegális, pontosabban a legális útja pokolian bonyolult. A külvilág és sok városi ember pedig még mindig nem teljesen érti, hogy mi történik itt, miért van balhé mezei árkok körül.
Szendőfi Balázs kisfilmjével ennek most vége – mármint az értetlenségnek mint opciónak. Aki rászán az életéből 22 percet az Eltékozolt vizeink című etűdre, hosszú cikkek, ökológiai-hidrológiai fejtegetések nélkül is képbe kerül, mi történik itt. Sőt: jó eséllyel elkötelezettje lesz a már most is zajló vízügyi fordulatnak.
Az Eltékozolt vizeink műfajilag információs film, akár egy tanórán is levetíthető, szinte szünet nélkül narrált magyarázat arról, hogy Magyarország kiszáradását a globális klímaváltozás önmagában nem okozza, legfeljebb fokozza, mert az átlaghőmérséklet emelkedése és a csapadékeloszlás radikális megborulása mellett ugyanennyire fontos tényező
a több tízezer kilométernyi mesterséges belvízcsatorna, amely folyamatosan csapolja, szárítja a földeket.
Ez egyszerű fizika: ahány centiméter mély az árok, addig a mélységig a talaj elveszti a nedvességét.
A kisfilm ezt a lehető legegyszerűbben és legpontosabban mutatja be, és közben helyretesz több félreértést, mítoszt:
- Ez a téma messze többről szól, mint az Alföld: hazánk vizes élőhelyeinek (értsd: lápok, nádasok, árterek, vízpartok, sásos területek) mára mintegy 90 százaléka eltűnt: lecsapolták vagy kiszáradt.
- Mindez döntően nem a 19. század és a nagy folyamszabályozások miatt következett be. Az Eltékozolt vizeink a tájat átszövő és folyamatosan csapoló árokrendszerről szól, mely ebben a formájában az államszocializmus terméke: az 1970-es évekig épült ki.
- „Belvíz” fogalmunk elavult: annak a kornak a terméke, amikor a földeken álló víz volt a probléma, nem az aszály. Mára ez megfordult, és a földön álló vízre nem bajként, hanem a megoldás részeként kellene tekinteni.
- Miközben a fúrt kutakból való öntözés aszály elleni csodaszernek tűnik, szinte pótolhatatlan vízvesztést okoz. A csatornák mellett ez a sivatagosodás másik lokális emberi tényezője.
- A meggondolatlanul erőltetett erdősítés sok helyen – például a Homokhátságon – fokozza a párolgást, vagyis hosszú távon a kiszáradást.
- A felszín alatti vizekről szóló képzeteink jórészt elavultak: valójában nincs „talajvíz” és „rétegvíz”, hanem dinamikus rendszerű, lassú áramlás van. Vagyis a vízkörforgalom a felszín alatt is működik.
Az Eltékozolt vizeink mostani megjelenése abszolút aktuális, hiszen a téma a közelmúlt történései miatt benne van a levegőben. Időszerű azért is, mert a sok figyelmeztetés után az utóbbi időszakban elindult a cselekvés a sivatagosodás megállítására – és a film ezt sem hallgatja el.
Az alkotás legértékesebb vonása a figyelemfelkeltésen és a mítoszromboláson túl pont ez a reménykeltő megközelítés: bemutatja, hogy kisebb léptékben már zajlanak élőhely-rekonstrukciók – néhol hódok aktív bevonásával – és különféle vízmegtartó projektek. Tanulság: ahol sikerül megszüntetni a totális vízelvezetést, ott az élővilág is gyorsan regenerálódik.
Ez pedig az ember számára a legjobb hír. A vízmegtartás ugyanis messze nem csak természetvédelmi program; enélkül nincs mezőgazdaság és élhető környezet. A legnagyobb víztározók nem a tavak, hanem maga a táj, a talaj és a növényzet.
A problémát és a megoldást lényegében a kormányzat is látja. A kisfilm mögött – a megrendelő WWF Magyarország és a támogató Európai Unió LIFE alapja mellett – társfinanszírozóként ott volt az állam, a filmbemutató nyitóbeszédét a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium projektvezetője tartotta. A bemutatót követő kerekasztal-beszélgetésben részt vett az OVF főigazgató-helyettese is. Gacsályi József méltatta és szakmailag kifejezetten pontosnak nevezte az Eltékozolt vizeinket. A főigazgató-helyettes szerint az egész csatornaügy megoldása az lesz, ha úgy hangolják át a rendszert, hogy az ne csak levezetésre, hanem megtartásra is alkalmas legyen. Ennek érdekében alakítani kell a jogszabályokon, az üzemrendeken és a technológián is – az ígéret szerint mindhárom fronton dolgoznak.
Szolid vitás pont egy helyen alakult ki: Gacsályi József szerint ugyan sok hely van az országban, ahol elegendő a vízmegtartás és a lefolyáslassítás, a Homokhátságra ez nem igaz. Ott komolyabb infrastruktúrafejlesztést igénylő vízpótlásra van szükség, vagyis a nagy folyókból kell felvinni a vizet.
Az utóbbi évek pusztító aszályai és a nyomukban keletkezett társadalmi nyomás eredménye, hogy a vízmegtartás témáját ma már nem lehet szőnyeg alá söpörni. A cselekvési terveket valóra kell váltani, a jó gyakorlatokat egyre nagyobb léptékben terjeszteni. Ez a kisfilm az utolsó figyelmeztetés, hogy miért.
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/29/a-hid-aminek-a-kozeleben-sincs-viz/
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/31/az-szkr-udvozli-a-betyarsereg-kozlemenyet-a-vadaszat-ferfias-az-allatkinzas-aljas-cselekedet/
(Válasz Online nyomán Szent Korona Rádió)
