Úgy tűnik, észbe kapott a Fidesz, ami a magyar vízgazdálkodást illeti, de a kivitelezéssel kapcsolatban problémák, kérdések merülnek fel. Akkora a baj, hogy a fideszes félmegoldások semmit sem érnek. Sokkal átfogóbb intézkedésekre van szükség, a vízpótlási program önmagában olyan, mint halottnak a csók.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A kormány és az Országos Vízügyi Főigazgatóság csaknem 1700 milliárd forintos beruházással új programot tervez indítani a Duna–Tisza közi Homokhátság vízpótlására, írta a Telex. Erre azért van szükség, mert a Homokhátságot évtizedek óta fenyegeti a kiszáradás, a sivatagosodás veszélye, a talajvíz szintje egyre lejjebb húzódik.
A vízpótlási program szükséges, de nem elégséges, további intézkedésekre van szükség. Az is kérdéses, hogy ez a projekt hogyan fog megvalósulni egyáltalán, hiszen a jelenlegi rendszerek sem valami működőképesek. Erre példa a Szegedtől nem messze, Zsombónál homokos vályogból épített oldalfalú, azaz a víz megtartására alkalmatlan víztározó, amelyben persze gyakran nincs víz. A helyi gazdálkodók pedig a meglévő csatornákból sem öntözhetnek, mert arra nincs hivatalos engedélyük.
A folyókból pótolnák a vizet
A Homokhátság vízpótlási tervezetének lényege, hogy a Dunából és a Tiszából több helyen vizet szivattyúznak ki. Csatornákon és vezetékeken át hatalmas víztározókba gyűjtik, majd a víz a Homokhátságot behálózó csatornákon keresztül lefolyik a víztározókból a száraz területekre.
A Dunában a jelenlegi ismeretek szerint lesz elegendő víz, bár 10 százalékkal csökkent a vízhozama az utóbbi 10 év alatt a korábbihoz képest, Viszont a Tisza 30 százalékos vízveszteséget szenvedett el, így nem biztos, hogy onnan lehet majd elegendő vizet kinyerni. Főleg úgy, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Nyírség vízpótlását a Felső-Tiszából tervezi megoldani. Debrecennél pedig kiszáradás által fenyegetett helyi tavakat töltenek fel egy csatornán át a Tiszából, továbbá a városnál létesülő kínai CATL akkugyárhoz is szükséges lehet majd a Tisza vize.
Kár lenne elpárologtatni
A Homokhátságra tervezett, hatalmas méretű nyílt víztározóknak igen nagy lehet a párolgási vízveszteségük. Ezt jól szemlélteti, hogy a Szegedfish Kft. halgazdaságának összesen 2100 hektárnyi a vízfelülete, ami 141 kisebb tóból áll, és feltöltve 32 millió köbméter vizet tartalmaz. A halastórendszer évente 5 millió köbméter vizet párologtat el, tehát az összes víznek majdnem a hatodrészét mindig újra pótolni kell a Tiszából.
A párolgási veszteség nyáron a legnagyobb, amikor a folyók vízhozama a legkisebb. Kérdés, hogy a tározókba nagy költségekkel a 20–50 méteres szintkülönbségre felszivattyúzott vizet érdemes-e részben elpárologtatni. Ráadásul a Homokhátsági vízpótlás programjában az együttesen több ezer hektárnyi felületű víztározók mellett több száz kilométeren nyílt csatornákat is terveznek használni, már meglévőket működtetni és újakat is kiépíteni, amelyekből szintén sok víz párologhat el a nyári hőségben.

A talajvíz szintjét kellene megemelni
A hatalmas nyílt víztározók helyett inkább a kevesebb veszteséggel járó, helyi megoldásokat kell keresni, amelyekkel a talajvíz szintjét megemelik. Erre már van a gyakorlatban működő példa is, Kerekegyházán az esővizet juttatták be sekély kutakba. Szintén a víz földfelszín alatti tározását javasolja Mádlné dr. Szőnyi Judit hidrogeológus, az MTA doktora.
A vizet helyben a talajba juttató módszerrel kevesebb lenne a veszteség, és hamarabb lehetne eredményt elérni a talajvíz szintjének emelésében, továbbá a gazdálkodók is könnyebben juthatnának öntözővízhez a saját kútjaikból.
Több víz folyik ki
A nyílt csatornákkal a párologtatás mellett az a gond, hogy a meglévőket sokfelé már annyira kimélyítették, hogy összegyűjtik és elvezetik a talajvizet, azaz többet ártanak, mint amennyit használnak. Ez a tavalyi aszályos évben is így volt, a Homokhátság egy részén a száraz időjárás közben is lefolyt a belvízelvezető csatornában összegyűlt talajvíz a Tisza irányába.
A csatornákkal történő vízelvezetést jogszabály írja elő, viszont arról megfeledkeztek gondoskodni, hogy ne folyjon ki több víz az országból, mint amennyi befolyik. Nemrég a Zöld Gerilla aktivistái egy figyelemfelhívó zsiliplezárással tiltakoztak a káros folyamat ellen.
📣 Gerillamódszerek! Elegünk van abból, hogy továbbra is folyik ki a víz Magyarországról, miközben lassan kiszárítják a hazánkat. Terjesszétek ezt a videót, és támogassátok a Zöld Gerilla Mozgalmat ⤵️https://t.co/wwmFyK9MPJ
— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) January 7, 2025
A víz azért sem marad meg a talajban, mert a nagyüzemi mezőgazdaság módszerei miatt a földben “eketalp” alakult ki. Egy vízzáró réteg képződött, ami sem lefelé a mélyebb rétegekbe, sem azokból fölfelé nem bocsátja át a nedvességet, sem pedig a növényeknek szükséges tápanyagot. A szántások miatt a napsütés és a szél kiszárítja a termőföldet, a humuszt pedig elviszi a szél, azért kell annyit műtrágyázni. Ehelyett a mezőgazdaságban a vízmegtartó, víztakarékos módszereket kellene elterjeszteni és támogatni.
A táj használatát kellene átalakítani
Az öntözővíz biztosítása önmagában nem oldja meg a talajvíz szintjének az emelését. Márpedig utóbbi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a természetes növényzet megmaradjon, és megkösse a homokot, azaz fékeződjön az elsivatagosodás.
Emellett gazdákat hazai és EU-támogatásokkal is ösztönözni kellene arra, hogy a víztakarékos és hatékony csepegtető öntözésre álljanak át a jelenleg hazánkban leggyakoribb esőztető öntözési módszer helyett. Ha a talajvíz pótlására szánt vizet a gazdálkodók öntözésre használják, akkor a kiszáradás nem fékeződik. Eddig is az volt a gyakorlat, hogy a gazdák egyre mélyebb kutakat fúrattak az öntözéshez.
Azonnali és drasztikus lépések kellenek a Homokhátságon, ennek első része a vízpótlás kell hogy legyen. mezőgazdaságban szemléletváltásra van szükség. El kell felejteni azt a vélekedést, hogy Magyarország a vizek országa, és az 1970-es évek árvizes időszaka után kialakult gyakorlatot, miszerint a vizet minél gyorsabban el kell vezetni.
Az Alföldet a vizes területek lecsapolásával és a folyószabályozással nagyrészt kiszárítottuk, és a természetes növényzet kiirtásával fel is melegítettük. Az 1920-as évektől mindig újra felmerült egy Duna–Tisza-csatorna megépítésének és a földhasználat átalakításának a terve, ami segítené a kiszáradás elleni küzdelmet, de hiába beszéltek róla, azután semmi nem történt. Most azonban már nincs több idő a halogatásra.
Vissza kell térni a régi, hagyományos magyar mezőgazdasági művelési módokhoz, ennek a segítésére kell alakítani a mezőgazdaság állami támogatását és a szabályozását.
Közben az idő sürgeti a hatékony lépéseket, és nem is csak a Duna–Tisza közén, mert a kiszáradás terjed az Alföldön. A Nyírségben is hasonló gondokkal küzdenek, mint a Homokhátságon. Az előzetes számítások szerint Jász-Nagykun-Szolnok vármegye lesz a következő, ahol súlyos gondokat okozhat a kiszáradás és a felmelegedés.
(Telex nyomán Szent Korona Rádió)