Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A német parlament a jövő héten tárgyal az AfD betiltásáról

A német parlament a jövő héten kezdhet tárgyalni az AfD betiltásáról – jelentette a Die Zeit a javaslat mögött álló frakcióközi képviselői csoportra hivatkozva. A törvényhozók kitartanak amellett, hogy az AfD programja ellentétes a német alkotmánnyal és veszélyt jelent az ország demokratikus rendjére. A nyugati demokrácia ismételten megmutatja valódi arcát: egy leszbikus által vezetett szervezetet szélsőjobboldaliságra hivatkozva betiltanának.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A 2013-ban alakult szélsőjobboldali Alternatíva Németországért jelenleg 20 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik. Ezzel megelőzi Olaf Scholz kancellár balközép Szociáldemokrata Pártját (SPD), amely 16 százalékon áll, de elmarad a jobbközép Kereszténydemokrata Uniótól (CDU), amely 31 százalékon áll.

Németország belügyi hírszerző szolgálata, az Alkotmányvédelmi Hivatal még 2021-ben „gyanús” szélsőséges szervezetnek minősítette az AfD-t a bevándorlással kapcsolatos álláspontja miatt.

A 113 fős, többségében zöldpárti képviselőkből, valamint az SPD 31 képviselőjéből és a CDU hat képviselőjéből álló frakció novemberben terjesztette elő az indítványt. A Die Zeit hétfői száma szerint a törvényhozók azt remélik, hogy sikerül megszerezniük a Bundestag támogatását ahhoz, hogy a szövetségi alkotmánybíróságon betiltási eljárást kezdeményezzenek az AfD ellen.

A csoport azt állítja, hogy a jobboldali párt megkérdőjelezte a migránsok és az LMBTQ személyek emberi méltóságát. Az indítvány mögött álló egyik képviselő, a CDU-s Marco Wanderwitz pedig gyors fellépést sürgetett az AfD ellen a párt állítólagos „további radikalizálódása” miatt.

Az INSA közvélemény-kutató intézet által a Bild számára decemberben készített felmérés szerint az AfD társvezetője, Alice Weidel a megkérdezettek 24%-ának támogatását élvezve megelőzte riválisait a következő kancellárjelöltségért folytatott versenyben. Azonban még ha az AfD a február 23-i előrehozott választások után a legnagyobb pártként is kerülne ki, Németország összes többségi pártja kizárta, hogy koalícióra lépjen a jobboldali csoporttal, így hatalomra kerülésük igen valószínűtlen.

Miután a hónap elején hivatalosan is kinevezték az AfD első kancellárjelöltjének, Weidel megfogadta, hogy pártja győzelme esetén újra üzembe helyezi a szabotált Északi Áramlat gázvezetékeket. Emellett kemény bevándorlási politikát ígért és a zöld kezdeményezések megszüntetését. A múlt hónapban a 45 éves politikus ellenezte az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek folytatását is.

Az AfD társelnöke, Tino Chrupalla ugyanebben az időben azzal érvelt, hogy Németországnak el kell gondolkodnia azon, hogy „milyen mértékben hasznos még számunkra a NATO”. A jobboldali párt azt is javasolta, hogy tartsanak népszavazást az Európai Unióból és az euróövezetből való kilépésről.

Leszbikus, migránssal szivárványcsaládban élő „szélsőjobboldali” politikus – Ő az AfD kancellárjelöltje

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/16/repulojegy-alaku-szorolappal-kampanyol-a-remigracio-mellett-az-afd/

(Orosz Hírek nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.