Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ukrán hadifogságba esett észak-koreai katonákat hallgattak ki, az oroszországi bevetésükről kérdezték őket

Ukrajna első alkalommal ejtett foglyul észak-koreai katonákat élve, amit Dél-Korea is megerősített. A sebesült katonákat a Kurszki területen fogták el, az egyiket az ukrán különleges erők, a másikat pedig ukrán ejtőernyősök. A két hadifoglyot Kijevbe szállították, ahol az ukrán biztonsági ügynökség (SBU) azóta kihallgatta őket. És persze a propagandagépezet azonnal beindult, és az ukrán háborús propagandát a balos média ezzel tartja fent. A legelvetemültebbek olyan clickbait címekkel látták el, mint „kiderült az igazság”. Mi derült ki? Semmi.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Zelenszkij az X-en tett közzé fényképeket az ukrán hadifogságba esett észak-koreai katonákról, valamint egy orosz katonai személyi igazolványról, amelyet egy másik személy nevére állítottak ki az oroszországi Tuvából, és azt állításuk szerint az egyik elfogott katona vitte magával. Az SBU szerint a katona azt mondta, hogy tavaly ősszel adták ki neki az okmányt Oroszországban. Azt is elmondta, hogy Észak-Korea egyes harci egységei egy egyhetes kiképzésen vettek részt orosz csapatokkal.

A másik fogolynak nem voltak iratai – közölte az SBU. A tájékoztatás szerint az egyik katona, aki az észak-koreai hadseregben szolgált, azt hitte, hogy kiképzésre érkezik Oroszországba, nem pedig a frontra harcolni. Erre az információra persze rögtön ráharapott a nyugati média, az ukrán kényszersorozottakról nem sokat hallunk mondjuk a Portfólión.

Ukrán tisztviselők közlése szerint a foglyokkal a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) tolmácsainak segítségével beszélgettek, mivel azok nyilván nem tudnak sem ukránul, sem oroszul, sem angolul. Az orosz katonai azonosítóval rendelkező hadifogoly azt mondta, hogy 2005-ben született és 2021 óta szolgál az észak-koreai hadseregben.

Elfogott társáról pedig úgy tudni, 1999-ben született, és 2016-ban sorozták be a kommunista ország hadseregébe, ahol felderítő mesterlövésznek képezték ki. Viszont állkapocssérülése miatt kénytelen volt írásban válaszolni – számolt be az ukrán titkosszolgálat.

Az SBU közzétett egy videofelvételt, amelyen feltehetően a két elfogott sebesült katona látható. „A külföldiek közvetlenül elfogásuk után megkaptak minden szükséges orvosi ellátást. Fogva tartásuk megfelelő körülmények között, a nemzetközi jog követelményei alapján zajlik” – jelentették ki, és ha az ukránok ezt állítják, bizonyára el is hisszük…

Észak-Koreai katona került ukrán hadifogságba

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/23/deli-becslesek-szerint-1100-fo-az-eszak-koreai-csapatok-vesztesege-az-orosz-ukran-fronton/

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.