szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Rendőri intézkedés közben halt meg egy cigánybűnöző Zagyvarékason

A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai 2024. december 22-én 10 óra 50 perckor Zagyvarékas külterületén, a 32-es számú főúton közlekedő egyik személygépkocsi sofőrjére figyeltek fel, akiről tudták, hogy nincs érvényes vezetői engedélye. Megkülönböztető jelzés használatával próbálták megállítani, de a cigánybűnöző továbbhajtott, gyorsított, kivonva ezzel magát a rendőri intézkedés alól – írta a kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A rendőrség tájékoztatása szerint a járművel Zagyvarékas irányába ment, majd a Szabadság téren egy betontalapzatnak ütközött.

A cigánybűnöző kiszállt az autóból, és elfutott, de a rendőrök néhány száz méter után elfogták és megbilincselték. Azonban később a 40 éves zagyvarékasi férfi hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette. Ezért a rendőrök haladéktalanul megkezdték az újraélesztését, amit a rövid időn belül a helyszínre érkező mentők folytattak. Ugyanakkor már nem tudták megmenteni az életét.

A haláleset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe. A parancsnoki kivizsgálás – mely szerint a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt – a helyszínre érkező ügyész jelenlétében történt – összegezte honlapján a rendőrség.

“Ráült a hátára egy 140 kilós kis disznó magyar”

Fejbe verték, sokkolták, rugdosták, “kripéselték” a levegőt belőle…

– megszólalt a kiscsalád.

“barna magyar ember”

Az elfogásról és az újraélesztésről készült felvételt is lejátsszák Száva Vince ajvékvideójában (7:13-tól), miközben arról hazudoznak, hogy Zsákai Józsefnek “azért kellett meghalnia, mert nem volt jogosítványa”.

Száva egyébként “barna magyar embernek” nevezi a videó leírásában a rendőri intézkedésnek ellenszegülő cigányt.

Tömör vélemény egy cigánytól a szavazatvásárlásokról – Tudta, hogy a honfoglalók is cigányok voltak?

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55