szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ilyenek voltak a keleten maradt magyarok – Magna Hungária

A domonkos rend nagy reményekkel telepedett meg Magyarországon 1221-ben: Havasalföldre és Moldvába indítottak missziókat a kunok megtérítésére, hosszú távon pedig az orosz államok katolizálását, illetve a sztyeppei népek megtérítését tűzték ki célul, egész a Volgáig tervezték kitolni a pápa fennhatóságát. Az egyik keleti expedícióból hazatérő barát, Ottó hozta a hírt, miszerint a keleti sztyeppén – nem tudjuk pontosan, hol – magyar emberekkel találkozott, akiknek az ősei annak idején nem tartottak a Kárpát-medencében hont foglaló törzsekkel.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Julianus Barát eljut Magna Hungáriába

Ezen felbuzdulva indult útnak 1235-ben Julianus, Gerhardus és két másik szerzetes a keleti magyarok felkutatására. Ketten idő előtt visszafordultak, Gerhardus elhunyt, de Julianus kitartott, és végül eljutott Magna Hungariába. Négy hetet töltött az ott élő magyarokkal, majd 1236. december 27-én visszaért Magyarországra a Kárpát-medencébe. Tapasztalatairól beszámolt a domonkos rend elöljárójának, Riccardus testvérnek. Riccardus lejegyezte Julianus szavait, ám a dokumentumnak hosszú időre nyoma veszett. 1695-ben a jezsuita Cseles Márton jóvoltából elő nem került a vatikáni levéltárból.

XV. Legbátrabb Város Emléktúra

„Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak.

Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük;

megértették őt, és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványt sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővelkednek, és igen bátrak harcban. A régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla.”

IV. Béla menekülése a tatárok elől a muhi csata után.

„A tatár nép szomszédos velük, de ezek a tatárok, harcba bocsátkozva velük, nem tudták őket háborúban legyőzni, sőt az első csatában vereséget szenvedtek. Ezért barátokká és fegyvertársakká fogadták őket, úgyhogy együttesen tizenöt tartományt teljesen elpusztítottak.”

Batu Kán serege söpörte el Magna Hungária lakóit

Julianus elbeszélte elöljárójának, hogy négyhetes ott tartózkodása alatt találkozott a mongol nagykán követével, akitől hírt szerzett Európa meghódításának tervéről. Vélhetően e fenyegetés miatt is igyekezett haza, „ jóllehet a magyarok kérték, hogy maradjon”. A szerzetestől nyert információk minden bizonnyal felkeltették a domonkos rend vezetőinek érdeklődését, ugyanis Julianus még Rómában volt, mikor újabb négy barát indult kelet felé, tavasszal pedig a tapasztalt utazó is visszatért a sztyeppére. Második expedíciója azonban már hasztalan kereste a magyarokat, ugyanis nem sokkal távozása után Batu kán és Szubotáj seregei végigdúlták a Volga vidékét, az ott élő népeket pedig kiirtották, vagy elhurcolták Belső-Ázsiába. Távoli rokonainkról soha többé nem érkezett hír.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Frankfurti ezüstfelirat: Európa egyik legrégebbi keresztény lelete

Tatárjárás utáni kincset találtak Kincsesbánya határában

 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55