szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az FPÖ-s Herbert Kicklt kérte fel kormányalakításra az osztrák elnök

A radikális jobboldal Ausztria történetében először adhat kancellárt, ha Herbert Kicklnek sikerül életképes koalíciót kovácsolnia. A tavaly szeptemberi választások relatív győztesének, a Szabadságpártnak az elnöke most a második helyezett, mérsékelten jobboldali Osztrák Néppárttal (ÖVP) kezdhet tárgyalásokat – erre hétfőn kérte fel a köztársasági elnök Kicklt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Alexander van der Bellen, Ausztria köztársasági elnöke hétfőn felkérte Herbert Kicklt, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjét, volt belügyminisztert, hogy kezdjen kormányalakítási tárgyalásokat az Osztrák Néppárttal (ÖVP). Ez komoly fordulat azután, hogy közvetlenül a tavaly szeptemberi választások után erre még nem volt hajlandó az államfő. Van der Bellen álláspontjának megváltozását azzal magyarázta, hogy egy hárompárti, az FPÖ-t kihagyó koalíció megalakításáról szóló tárgyalások kudarcot vallottak az elmúlt három hónapban. S az is szerepet játszott ebben, hogy a mérsékelten jobboldali ÖVP már nem ellenzi a koalíciós tárgyalást az FPÖ-vel.Van der Bellen értékelése valós: tavaly ősszel még egyetlen párt sem akart a sokak által szélsőségesnek tartott Kicklékkel összefogni. Ám most szombaton lemondott a néppárti kancellár, Karl Nehammer, aki a mérsékelt jobboldali ÖVP elnökeként kizárta a Kickllel való közös kormányzást, mivel biztonsági kockázatokat vélt felfedezni a volt belügyminiszter személyében. A párt élére Nehammer utódjaként vasárnap Christian Stocker ügyvezető elnök lépett, aki nem zárkózik el egy Kickl vezette FPÖ-vel való koalíciótól.

Így Ausztria történetében először kerülhet ki a radikálisan jobboldali, az Európai Parlamentben – a Fidesszel együtt – a Patrióta frakciót erősítő FPÖ soraiból a kancellár. Elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy eddig három osztrák kormányban vett részt a Szabadságpárt, de egyik sem töltötte ki a mandátumát.

Kickl pártja, a radikális jobboldali, bevándorlásellenes FPÖ a tavaly szeptemberi választások relatív győztese lett, a szavazatok majdnem 29 százalékával. Ám Van der Bellen nem a legnagyobb parlamenti párt vezetőjét kérte fel kormányalakításra, hanem a második helyezett, a 26 százalékot szerző ÖVP vezetőjét, a hivatalban lévő kancellárt.

Nehammer három hónapig folytatott megbeszéléseket a mérsékelt parlamenti erők közül a választáson harmadik helyet elért szociáldemokratákkal (SPÖ) és a negyedik helyen végzett liberális NEOS-szal. Ám az egyeztetések most hétvégén félbeszakadtak: pénteken előbb a NEOS vezetője, Beate Meinl-Reisinger jelentette be, hogy kiszállnak a zsákutcába került kormányalakítási tárgyalásokból, másnap pedig az ÖVP és az SPÖ vezetői is közölték, hogy nem folytatják tovább az egyeztetést a koalícióról. Ezek után szombaton Nehammer kancellár benyújtotta lemondását, és távozott pártelnöki tisztségéből is. Így megnyílt a lehetőség a szabadságpárti-néppárti koalíció előtt.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Hiába vergődtek a ballibsik, a Szabadságpárt nyert Ausztriában

Orbánék megalakították a patrióták pártcsaládját

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55