Alig tíz nap telt el azóta, hogy a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt állította, hogy a legtöbb esetben ingyenes marad a személyi igazolvány kiállítása. Szilveszter éjjelén kiadott Magyar Közlönyből kiderült, ez az állítás (sem) volt igaz – írja a Magyar Jelen.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Bár a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) leszögezte, hogy a legtöbb esetben ingyenes marad a személyi igazolvány, csak akkor kell érte fizetni, ha az okmányt a lejárati idő előtt cserélnünk kell, a szilveszter éjjelén kiadott Magyar Közlöny szerint viszont ez nincs így – szúrta ki az Index. Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter aláírásával ugyanis kijött a rendelet, mely szerint
az állandó személyazonosító okmány kiállításának díja 7700 forint lesz február 1-jétől, míg az ideiglenes személyazonosító okmány 3100 forint, a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány pedig 3700 forintba kerül majd.
Ezen felül a második magánútlevél kiállításáért 17 000 forintot kell majd fizetnünk (12. életévét be nem töltött személy esetében ez 8500 forintra módosul). Természetesen a postai ajánlott kézbesítés díját is ráterhelik a polgárokra, okmányonként 2000 forintot. Nem csak túlárazott “kipostázás” lesz tehát, de az is világos, hogy az okmányokat nem fogják egyben feladni, azokat egyesével mind ki kell fizessük.
A rendeletben azt is kikötötték, hogy a megfizetett díjak a Miniszterelnöki Kabinetiroda bevételeinek számítanak majd, amelyeket készpénzzel és kártyával is ki lehet egyenlíteni, kivéve a diplomata útlevél és a külügyi szolgálati útlevél esetében, ahol ez a díj átutalással is kiegyenlíthető.
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)