Barcsa-Turner Gábor “Egy harcos gondolatai” című rovatát általában a DuoGladii folyóiratban lehet olvasni, azonban most a Szent Korona Rádiónak – mint annak alapítója –, küldte el publicisztikáját e-mailben. Demokrácia és NER-kritika következik, megfűszerezve a modern politikus látleletével, vezetéselméleti kérdéseket is érintve.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Nem szokásom PR-cikkeket, interjúkat szemlézni, Lázár János kvázi „öninterjúi” pedig ebbe a kategóriába tartoznának, ha nem tudna éppenséggel olyat is mutatni, ami metapolitikai kérdéseket is feszeget: az aktuál- és pártpolitikán túl megfogalmaz olyan gondolatokat és kritikákat, melyek érdemesek az alaposabb vizsgálatra.
Alapvetően erősen indul a kérdezz-felelek, miszerint Lázárt azért tették meg építésügyi, közlekedési miniszternek, mert építési befektetések sincsenek, és a közösségi közlekedés is 50 éves romhalmaz. Tehát ez egy csapda lenne, amibe belegyagoltatták Lázárt, azt a rejtett célt kitűzve, hogy majd ezekbe jól belebukik. Ő ezt másképp látja: kihívásként és feladatként tekint a megbízatására. És az interjú első pár percében jön is jelen cikkünk tárgyát képező gondolat, miszerint a mai politikusok – mondja Lázár – csak a „percepció” uralásán dolgoznak, kevésbé a valóság alakításán.
Mi ezt a jelenséget „politikai marketingnek”, „illúziónak” vagy éppen narratíva alkotásnak hívjuk: a lényeg, hogy a politikusok nem valós eredmények elérésére törekednek, hanem sokkal inkább azon fáradoznak, hogy a kommunikációjuk tökéletesnek hasson, és az ő verziójukat higgye el mindenki. Könnyű belátni, egy adott szakterülethez kevesen értenek, illetve az adott problémával se találkozik mindenki, de a kommunikációval elérhető minden ember. A digitalizáció és a virtualizáció egyre nagyobb térnyerésével a politikának is az lett a célja, hogy az embereket elérjék az otthonaikban, a képernyőiken, és ott megnyerőek legyenek, szimpatikus módon adják elő magukat a politikusok. Ezeket már mi tesszük hozzá. Lázár ennyire nem fejti ki a kritikáját.
Viszont azt is elmondja, hogy a mai politikusok nagy része a pártépítéssel és saját maguk pozíciójával van elfoglalva. A párttal, mint közösséggel, illetve ez a közege, nem a valóság – feszegeti tovább a miniszter a valóság és a politika viszonyát.
Számtalan fórumon éltünk már a pártpolitika kritikájával, akár online, akár nyomtatott sajtónkban, a DuoGladii egyik lapszámában is. Így a törzsolvasóinknak már ismétlésként hathat, de azért szögezzük le: ez a demokrácia és a pártpolitika kritikája is egyben. Hiszen az a rendszer, ahol négy évre választják a képviselőket és vezetőket, ott természetes módon nem lehet hosszútávra tervezni, nem lehet ciklusokon átívelően működni. A Fidesz persze erre is rácáfol: hiába vannak már 14 éve hatalmon, a stabilitás legkisebb jelét sem mutatják. Az állandó minisztercserék, minisztériumok folyamatos átszervezése, a jogalkotás keszekuszasága garantálja azt, hogy ne a szakmaiság domináljon, hanem a látszatintézkedések és a már említett marketing. Ezen a helyzeten csak továbbront a NER maffiaszerű működése, az urambátyám rendszer, az oligarchák valódi érdekérvényesítő képessége, és a legkisebb gondnak tűnik a bizonytalan nemzetközi környezet.
Orbán személyes meggyőződése a „versenyhelyzet” fenntartása, ami eleve a pártpolitika sajátja is volna, de ő szívesen mossa össze a feladatköröket és hatásköröket, illetve variálja, versenyezteti a kijelölt embereket. Ez nyilván lehetne pozitívum is, de a valóságban megindul a párton belüli pozícióharc, a különböző frakciók megalakulása, a furakodás és dulakodás, a lobbitevékenység és a kasztosodás. A modern politikatudomány is előszeretettel tünteti fel ezt a versenyhelyzetet a párpolitika legnagyobb előnyeként, mondván, hogy a párton belül is van egy kiválasztódási folyamat, és maga a párt is versenyez a többi párttal. Azonban, ahol a mennyiség a döntő, ahol szavazatokért kell harcolni, ott egyértelmű lesz a helyzet: a plebs uralma, illetve a már említett politikai marketing döntő szerepe. A valóság egy ilyen „versenyhelyzetben” szinte senkit sem érdekel. A lájkok száma, a facebook-bejegyzések, a látványos akciók számítanak csupán. Adományok a gyermekotthonoknak, adományok át nem vétele és alpári veszekedés. Ki lesz a legnépszerűbb a tömegek számára? Csodálatos a magyar nyelv: nép-szerű. A népnek kedves. Az igazság háttérbe szorul.
A NER sajátossága továbbá a menedzseri szemlélet, de ezt „hősünk”, Lázár János nem teszi kritika tárgyává, mert ő legeklatánsabb megtestesítője ennek a jelenségnek. Arról van szó, amiről már fentebb szóltunk: a folyamatos cserékről és versenyhelyzetről. Az államvezetést a modern politikusok – és ebben Orbán és maga Lázár is élen jár – cégvezetésként képzelik el, ahol a szakmai hozzáértés nem számít, pusztán a vezetői képesség. Tehát, ha jó szervező és vezető valaki, akkor bármelyik minisztériumot el tudja vezetni. Így kerül Pintér alá az egészségügy és az oktatás is, és Lázár János is így kerül ki tudja már hanyadik minisztérium és szakterület élére. Az agráriumhoz tartozó ménesbirtoktól a közlekedés- és építésügyön át a miniszterelnöki kabinet (és polgári titkosszolgálat!) vezetéséig ért mindenhez is. Ez csak akkor lenne működőképes modell, ha mindig volna egy „szakminiszter” (államtitkárok?!), akinek a kinevezése nem (párt)politikai alapon dőlne el, és a munkaszervezéshez, illetve a vezetéshez lenne kinevezve egy „politikai tiszt”. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy ember tarsolyában ott volna egy minden területet felölő szakértői gárda, akik ráadásul hozzá lojálisak is, és szintén nem politikai alapon volnának azok, akik. Felmerül a kérdés a menedzseri rendszer kritikájaként, hogy az ilyen alapon szerveződő tárcáknál mi alapján dőlnek el szakmai kérdések, ha a miniszter – az elvileg fő döntéshozó személy – nem az adott szakterület legkiválóbbja. Ha letesznek elé kettő, vagy több szakmai tervezetet, mi alapján dönti el, hogy melyiket hajtják végre? Biztos, hogy nem szakmai alapon dől el a kérdés, hanem a sokat emlegetett lobbitevékenység és pártpolitikai törvények alapján. Erre is kitér persze Lázár: szerinte ez így van jól, sőt, ez a kívánatos, mivel a vezető csak vezet, és a politikát képviseli (itt nyilván a köz-érdekeire gondolván).
Lázár János egyébként – ahogy telik-múlik az idő és romlik a felhozatal – egyre szimpatikusabb a jelenlegi politikusok között. Ő maga is beszámol róla, hogy már nincsenek olyan ambíciói, mint korábban, és elismeri, hogy a miniszterelnökséggel is kacérkodott korábban. Természetesen közrejátszik az is, hogy idősödik, és talán sok mindent máshogy gondol. Azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy értesüléseink alapján nem jó vezető és főnök: szeret kiskirálykodni és társaságban másokat megalázni, hogy a saját mindenhatóságát bizonyítsa. Államférfihoz méltatlan ezen viselkedése, úgyhogy végül is nem is nagy baj, ha már nincsenek komolyabb ambíciói, ha egyáltalán lehet ezen kijelentésének hinni, ahogy felemásra sikeredtek az eddigi ígérgetései is. Ezt csak azért szögezzük le – bár a fenti soroknak nem feltétlenül Lázár János személyének elemzése a célja, csak a vele készült interjú az apropója a rendszerkritikánk kifejtésének –, hogy senki se tápláljon illúziókat az ő személye kapcsán (például neki is kedvenc szerzője a zsidó, modernista, sátáni elveket valló Yuval Noah Harari), se azok kapcsán, akiknek lehet, hogy van egy-egy értelmes gondolata, szimpatikus meglátása. Mi alapvetően nem hisszük, hogy a NER-ben lesz pozitív változás. Egyre jobban romlik és bűzlik.
Bűzlik a közbeszéd és a politikai kommunikáció is: ezen, egyébként magasságokat is felmutató interjút 24 óra alatt nem nézték meg 8 ezren sem, hiába szemlézte még a Telex és az Index is. Menczer kontra Magyar útszéli kakaskodás viszont mindenhova eljutott… Érezheti ezt az alászállást Lázár is, ezért “költözött be” Hajdúhoz nem is olyan rég. Annak híre és tartalma nyilvánvalóan nagyobbat tarolt, mint ez a szereplése, pedig a MÁV helyzete miatt elvileg az ország jelentős részének figyelemmel kellene követnie a miniszter interjúit.
A tekintetünket mindig is az örök érvényűre szegezzük. Minden tekintetben egy ideát kell képviselnünk, és abból határozzuk meg a kritikánkat. A zsinórmérték nem esetlegességek függvénye. Akik így gondolkoznak, és valóban szívükben hordozzák a Szent Korona fényét, ők tartoznak a nemzethez. A többi csak itt él, fogyaszt, vagy éppen a fogyasztók kegyeiért küzdő báb.
Barcsa-Turner Gábor
(Szent Korona Rádió)
“Emokrácia” – Az emberi érzelmek befolyásolásának gyakorlata
Van-e különbség a jobboldali és baloldali európai pártok között?