szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lengyelország beperli Magyarországot, amiért menedékjogot adtunk a volt miniszterhelyettesnek

A lengyel külügyminiszter-helyettes arról beszélt egy interjúban, hogy be akarja perelni az EU-nál Magyarországot, mert menedékjogot adtunk a volt PiS-es miniszterhelyettesnek Marcin Romanowskinak. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az Európai Unió Bíróságához akar fordulni Lengyelország, miután Magyarország menedékjogot adott Marcin Romanowski ellenzéki politikusnak, aki ellen 11 pontban emeltek vádat – közölte egy interjúban a lengyel külügyminiszter-helyettes, Andrzej Szejna. „Eltökéltek vagyunk az ügyben” – tette hozzá.

Andrzej Szejna szerint a menedékjoggal „Magyarország egyértelműen megsértette az őszinte együttműködés elvét”, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés rögzít, és amely előírja a tagállamok számára, hogy „egymás teljes kölcsönös tiszteletben tartása mellett” biztosítsák az európai jog betartását. Ezért élnek azzal a lehetőséggel, hogy a Bíróság elé citálják Magyarországot. Ehhez először az Európai Bizottsághoz kell fordulniuk, amely véleményt ad ki az ügyről, utána mehetnek a bíróságra.

A PiS volt miniszterhelyettesét, Marcin Romanowskit a liberális kormány hatalomra kerülése után több tízmilliárd forintnyi közpénz ellopása mellett azzal vádolták meg, hogy részt vett egy szervezett bűnözői csoportban, a bűnözést jövedelemforrásként használta és visszaélt hatalmával. Miután a politikus bujkálni kezdett, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ezek után felbukkant Magyarországon, ahol menedékjogot kért. Ezt arra hivatkozva kapta meg, hogy Lengyelországban nem kapna tisztességes eljárást.

A történtek után a lengyel külügyminisztérium tiltakozó jegyzéket adott át a magyar nagykövetnek, és „határozatlan idejű konzultációra” berendelte varsói nagykövetét, hozzátéve, hogy „egyelőre nem lesz lengyel nagykövet Budapesten”.

Donald Tusk miniszterelnök múlt héten beszélt Orbán Viktorral, de a részleteket nem árulta el.

Andrzej Szejna arról beszélt, jelenleg „nehézkesek” a kapcsolatok Magyarországgal, amelyet oroszbarátnak is nevezett. A menedékjogot barátságtalan lépésnek tartja, és szerint azzal Magyarország nagy kárt okozott magának. „Az európai elfogatóparancs közös vívmányunk, amely lehetetlenné teszi, hogy egy bűnöző az egyik uniós országból egy másikba meneküljön”.

A liberális lengyel kormány nem fizeti ki a konzervatívok költségvetési támogatását

Börtönbe küldhetik a PiS elnökét?

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55