vasárnap, február 16, 2025
-3.9 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megtagadnák a konzuli szolgáltatást az ukránok, hogy hazahozzák az elmenekült fiatalokat

Akár a 10 milliót is elérheti az Európában élő ukrajnai menekülteknek a száma. Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború előtt hivatalosan 43 milliós országnak egyre inkább szüksége volna azokra, akik elhagyták az országot. Elsősorban a férfiakat hoznák haza. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Ezt szolgálja az a terv is, amely szerint a jövőben az Európában működő ukrajnai konzulátusok nem nyújtanak szolgáltatást a 18-60 közötti ukrán férfiaknak – írta az Unian. (A frontra csak 27 és 60 év közöttiek mennek, de az országot a férfiak 18 éves kortól nem hagyhatják el.)

A hazatérés nem csak a háború valamikori befejezése után, az újjáépítéshez, de a háború alatt is szükséges a katonai utánpótlás biztosításához. A front közelében a legbizakodóbb katonáktól is hallani, „mit itt vagyunk, harcolunk, de idővel le kell, hogy váltsanak minket”. Ukrajnában egyes becslések szerint jelenleg 28-30 millióan élhetnek, a belső menekültek számát is közel négymillióra teszik.

Az Unian által hivatkozott ENSZ-felmérés szerint a külföldre menekült ukrajnaiak 61 százaléka hazatéréssel tervez, igaz, legfeljebb a háború után. Többségük egyelőre nem is tudott megnyugtatóan, képzésének megfelelő munkát találni. Kérdés, hogy az elhúzódó konfliktus alatt megélhetést, otthont találó menekültek az idő előrehaladtával mennyire lennének elszántak arra, hogy visszatérjenek Ukrajnába.

Ez azzal együtt is igaz, hogy Ukrajna a háború körülményeihez képest meglepően hatékonyan tartja fenn az orosz rakéták által rendszeresen célba vett infrastruktúrát, és az ország gazdaságilag sem omlott össze – bár ez a nyugati pénzügyi segítség nélkül elkerülhetetlen lett volna.

Miközben Ukrajna a hazatérést szorgalmazza, Lengyelországban a keleti szomszédból menekültek újabb hullámára számítanak a télen még nehezebbre forduló hábroús körülmények miatt. A lengyel külügyminiszter helyettese, Wacław lesnakiewicz közölte, készen állnak a menekültek fogadására.

Ukrán lapok szerint viszont a több mint egymillió ukrán menekültet befogadóNémetországban változhat a segítségnyújtás eddigi rendszere és nehezebben kapnak szociális, humanitárius alapon ellátást az ott élő menekültek, ami ösztönözheti az ukrajnaiak egy csoportját arra, hogy mégis a hazatérést válasszák.

A jenkik már a halálba küldenék a 18 éves ukrán fiatalokat is

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az arab világ együttes erővel építené újjá Gázát

Az arab világ nyilatkozatban már kiállt a független Palesztina...

Scholz lényegében kijelentette, hogy Németország nem fogja támogatni az ukrán béket

A szociáldemokrata politikus leszögezte, hogy Németország soha nem fog...

Mi Magunk: Izraeli kémek épülhettek be a magyar rendőrségbe?

Nyolc milliárd forinttal támogatta a hazai LMBTQP-propaganda terjesztését a...

Ószövetségi próféciák beteljesedését látják Trumpban a cionisták

Az Ószövetség Messiásra vonatkozó próféciáit Krisztus beteljesítette, ugyanakkor a...

“Halottak, ha szórakoznak a dollárral” – Trump megfenyegette a BRICS országokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este az Ovális Irodában...

Kategóriák

Orbán Viktor Tucker Carlsonnak adott interjút: “Szerintük fasiszta vagyok. Abszurd.”

Nagyközönség előtt adott Dubajban interjút Orbán Viktor Tucker Carlsonnak...

Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Ma, szombaton tartja első kongresszusát as Tisza Párt. Az...

Folytatódott a túszcsere, három embert adott át a Hamász

Szombaton ismét megtörtént a túszcsere a Hamász és Izrael...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55