Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
kirúgtak egy taxist

Ukrán sovinizmus? Kirúgtak egy taxist Ungváron, mert oroszul szólt utasához

Ukrajnában a közhangulat a hétköznapi életben is rendkívül fűtött, főleg, ha az érinti az orosz-ukrán ellentétet. Most egy taxis került célkeresztbe, ugyanis oroszul beszélt utasához, amit ezek szerint nem szabadott volna.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Elbocsátották állásából a Bolt taxitársaság egyik ungvári sofőrjét, mert oroszul beszélt az utasához – írja az ua-reporter.

A taxist az egyik utasa jelentette fel, akinek az volt a kifogása, hogy az illető nem ukránul szólt hozzá. A taxis azt követően sem volt hajlandó ukránul beszélni, hogy a kliens felszólította és követelte, hogy az államnyelven beszéljen vele. A taxis azonban közölte, hogy ő tudtával egy demokratikus országban él, ahol olyan nyelven beszél, amilyenek akar. Legalábbis a Krímen, ahonnan származik, ezt írja elő az alkotmány.

Márpedig, ha a Krím valóban Ukrajna része, akkor ez a törvény Ungváron is érvényes.

Az utas feljelentette a sofőrt, akit rövid úton kirúgtak az állásából az ukrán államnyelvről szóló törvényre hivatkozva. E szerint ugyanis a taxisok kötelesek az államnyelven, vagyis kizárólag ukránul beszélni az utasaikkal. Az eljárás – bár a jelenlegi törvényeikre támaszkodik – jól tükrözi az ukrán sovinizmus jelenlétét, a magyarok mellett leginkább az oroszok, oroszpártiak irányába.

Annyira álságos az új ukrán nemzetiségi törvény, hogy még a románok is nekimentek

Szijjártó Péter „garanciát” kapott: nem korlátozzák Szlovákiában a magyarok nyelvhasználati jogait

(Kárpáthír nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.