Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Duo Gladii

Az isteni misztérium útján – Kolonits László: A tanítvány (Duo Gladii)

Az alábbi részlet, amely a Duo Gladii folyóirat legújabb lapszámából származik, Kolonits László A tanítvány című írásából, a spirituális fejlődés és az isteni kegyelem megnyilvánulásának folyamatát tárgyalja.  A lapszám megrendelhető a Duo Gladii honlapjáról.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A kínzó üresség érzete és az Isten utáni szomjúhozás, sóvárgás következtében a törekvő számára megnyilatkozik az isteni kegyelem. Ez abban is megnyilvánul, hogy ahogy Indiában mondják: „Ha a tanítvány megérett, a mester megjelenik”. „Isten felveszi a guru formáját és megjelenik a törekvőnek, megtanítja az igazságra, sőt a (vele való) érintkezés során megtisztítja elméjét.” – mondja Ramaņa Maharși. A megvalósítási út kezdetének legnehezebb lépései a beavatáshoz kötődnek. A beavatás lényegét tekintve egyfajta szellemi hatás átadására irányul, amit tekinthetünk valamiféle speciális áldásnak, szentségnek is, amelyben egy arra kijelölt, immáron beavatott mester részesíti a tanítványát. Ezt a mestert a különböző tradíciók egy részében öregnek, vénnek nevezik, ki-ki a saját nyelvén: a hindúk gurunak, a muszlimok sejknek, az orthodoxok pedig görögösen gerónnak, szlávosan sztarecnek.

A beavatás bizonyos értelemben második születésnek (dvija – kétszer született) tekintendő, így a mester a tanítvány szellemi atyjává válik, és az általa közvetített szellemi hatás a tényleges filiáció értelmében – egy megszakítatlan láncolat részeként – az idők kezdetéhez köti vissza a törekvőt. „A tanítványnak átadott szellemi hatás az isteni Fiat Luxnak ugyanebben a formájában világítja meg az egyéni képességeinek homályos káoszát. Az intellektuális fény e darabkája a lény középpontjából – melyet a szív jelképez – minden irányba szétsugárzik, és megvalósítja lehetőségeinek teljes kiszélesedését.” – írja Luc Benoist. Ezt a folyamatot szimbolikusan a rózsa, a lótusz vagy adott esetben másik virág kinyílásával, virágba borulásával jelenítették meg.

A beavatást követően az igazi gyümölcsöt a személyes munka hozza el, a beavatott feladata ugyanis az lesz, hogy beteljesítse az isteni tervet, vagy legalábbis közreműködjön abban. A tanítványokból aztán mesterek lehetnek. „Aki – azonban László András szerint – nem találja meg önmagában a tanítványt, az nem találhatja meg önmagában a gurut sem.” László úgy fogalmaz, hogy „sokan egy lépés megtételével mesterek akarnak lenni. Az ilyenek soha nem lesznek tanítványok, mesterek pedig még sokkal kevésbé.”

A tanítvány és a bizonyos értelemben az énjének meghosszabbításaként, kiterjesztéseként funkcionáló mester közötti kapcsolat létrejöttét egymásra találásként lehet leírni, és köztük a kasmíri saivizmus bizonyos tanítása szerint ötrétű kapcsolat jöhet létre, amely öt különböző fokozatba rendeződik. „A mester/tanító választja ki a tanítványát vagy tanítványait azok közül, akik őt mesternek/tanítónak tekintik és önmaguk számára útmutatóként választják. Ez egyfelől kvalitás kérdése, másfelől a kölcsönösen egyértelmű bizalomé.” – írja László András. Azonban amint egy tanítvány elérte azt a pontot, amelyen túl a mester nem tudja tovább vezetni, ezt egy valódi mester tétovázás nélkül közölni fogja vele, és másik guruhoz irányítja. Sőt, egy valódi mester célja az kell, hogy legyen, hogy a tanítványát mielőbb függetlenítse magától. Fontos megjegyezni viszont, hogy manapság általában nincsenek sem igazi mesterek, sem igazi tanítványok László András szerint.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/11/10/duogladii_laszlo_andras_emlekezete_lapszabemutato/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/11/06/duogladii-podcast-mit-tud-adni-a-magyarsag-a-nyugatnak/

(Dup Gladii – Kolonits László: A tanítvány 12-13. oldal)

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.