szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ókori diák hibáját őrzi egy 4000 éves lelet

A legizgalmasabb régészeti leletek gyakran nem valamilyen nagy történelmi eseményhez, például csatához kapcsolódnak, hanem a múltbeli emberek hétköznapjairól árulkodnak. Erre jó példa az az ókori, a mai Irak területén, Kis romvárosában feltárt agyagtábla, amely egy egykori diákhoz köthető – eleveníti fel a Live Science.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az i. e. 1900 és 1600 közé datálható lelet egy ékírással írt matematikai házi feladatot tartalmaz, a diák pedig bizony hibát vétett.

Az Oxfordi Egyetem Ashmolean Museum nevű intézetében őrzött tárgy egyike annak a kéttucatnyi ókori babilóniai matematikai házi feladatnak, amelyet 1931-ben fedeztek fel a helyszínen. Az ókori diák az érintett táblát jegyzettömbként használta, hogy kiszámítsa egy háromszög területét.

A mindössze 8,2 centiméter átmérőjű tárgy egy derékszögű háromszöget ábrázol három ékírásos számsorral – egy-egy számsor a két oldal mentén a háromszög hosszát és magasságát jelzi, egy pedig középen a területét. A felírt értékek alapján a háromszög területének 3,5156-nek kellene lennie, a diák azonban 3,1468-nek számolta.

Kisben és a közeli Babilónban több hasonló, a korai matematikaoktatásról árulkodó leletet is felfedeztek. A hibás tábla hátoldala éppenséggel üres, de több tárgy másik felén a tanár írása is olvasható.

A régióban a matematikaoktatás fellendülése egybeesett a nagy birodalmak kialakulásával. Az algebra, a geometria és más területek kulcsszerepet játszottak a civilizációk felemelkedésében, többek között a kereskedelemre gyakorolt hatás révén.

(National Geographic nyomán Szent Korona Rádió)

Az első európai, aki Mekkába zarándokolt: Germanus Gyula

12 ezer éves alagútrendszer húzódik egész Európa alatt: Skóciától Törökországig

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55